Pesti Srácok

Kovách Imre: a NER leváltásához radikális változás kell

Kovách Imre: a NER leváltásához radikális változás kell

A NER relatív biztonságot és stabilitást kínál a lakosság jelentős részének, ezért van az, hogy bár nagyjából 3-3,5 millióan élnek szegénységben, senki sem lázong, az ellenzék pedig tehetetlen - nyilatkozta a 168 Órának Kovách Imre. A szociológus szerint bár a kormány eddig politikailag sikeresen integrálta a társadalmat, „bármikor előfordulhat, hogy rosszul adagolnak egy összetevőt”, ugyanis a gazdasági alapok „erősen kérdésesek”.

„Szinte már nincs is szükség a tudományra, hogy belássuk, mekkora társadalmi különbségek vannak az országban” - mondta a 168 órának adott interjújában Kovách Imre szociológus. Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának osztályvezetője szerint az az érdekes, hogy miképp alakulhatott ki az, hogy

A szociológus úgy véli, ennek egyfelől az lehet az oka, hogy „a kormány sikerrel semlegesítette az ellenzéket”, másfelől pedig az, hogy szerinte az emberek jelentős része abban érdekelt, hogy „ne változzon meg a jelenlegi rend”, ugyanis félnek attól, hogy nehogy még lejjebb csússzanak.

PestiSracok facebook image

Szerinte az, hogy a több mint három millió szegény ember megmozdul-e attól függ, hogy „ki mit tud ajánlani a Fidesszel szemben”. Hozzátette: a helyzetet nehezíti, hogy „a lakosság a médiából folyamatosan kapja az ellenségképet”, ami a meglévő problémákról próbálja elterelni a figyelmet. Ebben azonban az ellenzék és az ellenzéki sajtó is partner - tette hozzá.

Kovách Imre úgy véli, az orbáni-rendszer leváltása nem igazán képzelhető el radikális változások nélkül. Ilyen változás lehet például, ha megszűnik a külső, EU-s finanszírozás, vagy ha az ellenzék „megtalálja saját szavazóbázisát”.

- mondta Kovách. A szociológus arról is beszélt az interjúban, hogy szerinte a NER sikeressége annak köszönhető, hogy a kormány ráérzett az emberek stabilitás iránti vágyára, valamint „az egyéni és közösségi identitás iránti alapvető igényükre”.

Az MTA doktora végül azzal zárta gondolatait, hogy bár a kormány eddig politikailag sikeresen integrálta a társadalmat, „bármikor előfordulhat, hogy rosszul adagolnak egy összetevőt”, ugyanis „a biztos gazdasági alapok erősen kérdésesek”.

Forrás: 168 óra; fotó: mruni.eu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.