Pesti Srácok

Biden nem tudta cáfolni a családja meggazdagodására vonatkozó korrupciós vádakat

Biden nem tudta cáfolni a családja meggazdagodására vonatkozó korrupciós vádakat

A New York Post című lap a múlt héten hozott nyilvánosságra Hunter Biden laptopjáról származó elektronikus leveleket, amelyekből kitűnt: Hunter Biden évekkel korábban, amikor a Burisma ukrán energetikai cég igazgatótanácsi tagja volt, összehozta az apját, Joe Bident – aki akkor Barack Obama kormányzatának alelnöke volt – a Burisma egyik vezetőjével. Az illető e-mailben mondott köszönetet a Washingtonban létrehozott találkozó megszervezéséért. Joe Biden, az amerikai demokraták elnökjelöltje szerdán egy wisconsini televíziónak adott interjúban válaszolt a családja meggazdagodását érintő korrupciós vádakra.

– jelentette ki Biden a WISN televízióban. Az elnökjelölt – aki Barack Obama kormányában alelnök volt – azokra az információkra utalt, amelyek szerint a fia, Hunter Biden hozott össze egy találkozót számára a Burisma ukrán energetikai cég egyik vezetőjével, aki utána e-maiben megköszönte Hunter Bidennek a segítséget. Hunter Biden az ukrán Burisma igazgatótanácsi tagja volt akkor, amikor apja az Egyesült Államok alelnöke, és egyebek között éppen Ukrajnával foglalkozott. Laptopjáról előkerültek olyan elektronikus levelek, amelyek cáfolják Joe Biden korábbi állításait, miszerint soha nem beszélt a fia ukrajnai és kínai üzleti ügyeiről. Az interjúban Biden azt hangoztatta, hogy "a hírszerző közösség elsöprő többsége előállt és kijelentette: ennek az egésznek semmi alapja nincs". Majd "piszkosnak" minősítette ezeket az információkat.

Volt magas rangú amerikai hírszerzők egy csoportja kedden hajnalban a Politico című lap hasábjain valóban nyílt levelet tett közzé, s ebben azt állította, hogy Biden fia e-mailjeinek nyilvánosságra kerülése "orosz dezinformációs művelet" volt. A levelet aláírók azonban Obama elnökségének és Biden alelnökségének idején viseltek tisztséget, és mind az amerikai hírszerző szervezeteket összefogó Országos Hírszerzési Igazgató (DNI), mind a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egyértelműen cáfolta, hogy orosz dezinformációs hadműveletről lett volna szó. Közben egyre nagyobb nyomás nehezedett a volt alelnökre, hogy adjon magyarázatot fia üzleti ügyeire és a saját részvételére ezekben.

PestiSracok facebook image

A The Wall Street Journal című lap szerdán szerkesztőségi cikkben szólította fel Bident, hogy ne söpörje le az asztalról az ezzel kapcsolatos vádakat, hanem inkább adjon magyarázatot rájuk. A lap elsősorban a jövedelmező kínai üzletekre vonatkozó információk megmagyarázását sürgette. Biden fia ugyanis jövedelmező üzleteket kötött kínai vállalatokkal is, az elsőt éppen akkor, amikor Joe Biden alelnökként Kínában tárgyalt. Hunter Biden az apja kíséretében utazott Kínába.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.