Pesti Srácok

Baranyi Krisztina nem hajlandó bocsánatot kérni antiszemita kijelentéséért

Baranyi Krisztina nem hajlandó bocsánatot kérni antiszemita kijelentéséért

Bocsánatkérés helyett mentegetőzött az ATV műsorában Baranyi Krisztina. A polgármester azt hangoztatta, hogy az antiszemita mondat részéről nem zsidózás volt, hanem annak a számonkérése.

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában próbálta megmagyarázni, hogy miért zsidózott egy telekeladás kapcsán. Ferencváros első embere kijelentette:

Baranyi elmondta, hogy egy burkolt nyelv- és érvkészletet használtak a képviselők a vitában, amely szerinte megszokott Magyarországon. Ferencváros polgármestere közben többször is elmondta, hogy antiszemita megjegyzést senki sem tett. A balliberális polgármester továbbá azt hangoztatta, hogy részéről ez nem antiszemitizmus vagy zsidózás volt, hanem annak a számonkérése. Arra a felvetésre, hogy a Momentum, a Jobbik és a Párbeszéd képviselői egy közleményben határolódtak el tőle, kijelentette: ha ők ezt antiszemita kijelentésnek értékelték, akkor az ülésen miért nem tették szóvá? Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, hogy szerinte ez a mondat helyénvaló volt, csak kiragadták a szövegkörnyezetből.

PestiSracok facebook image

Baranyi Krisztina durva antiszemita kijelentése a múlt csütörtökön, online megtartott képviselői tájékoztatón hangzott el, amelyen a Vágóhíd utca 6. szám alatti ingatlan elidegenítésére kiírt pályázat elbírálásáról számolt be a képviselő-testület tagjainak – írja a Magyar Nemzet. Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint Baranyi Krisztina elfogadhatatlan kijelentése már a sokadik bizonyíték arra, hogy miközben a baloldal rendszeresen nácizza a kormányoldalt, valójában ők azok, akik amellett, hogy nyíltan antiszemita kijelentéseket tevő politikusokat támogatnak a választásokon, egymás között nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illetik zsidó honfitársainkat.

A minap az antiszemitizmus ellen is fellépő Tett és Védelem Alapítvány az esettel kapcsolatban közleményt adott ki, kiemelve, hogy aggodalommal veszik tudomásul, hogy egy IX. kerületi ingatlaneladás kapcsán kialakult vitában ismét előkerült az antiszemita kártya. A történtek kapcsán az Origo megkereste a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét, akik szintén elítélték Baranyi kijelentését.

– szögezte le a Mazsihisz.

Forrás: ATV, Magyar Nemzet; Fotó: Híradó.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.