Pesti Srácok

Vádat emeltek Szegedi Csanád és társai ellen költségvetési csalás miatt

null

Bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt vádat emelt Szegedi Csanád volt jobbikos európai parlamenti képviselő és hét társa ellen a Központi Nyomozó Főügyészség a Fővárosi Törvényszéken.

A vádemelésről csütörtökön közleményben tájékoztatta az MTI-t a főügyészség vezetője, ám Keresztes Imre nem nevezte meg a képviselőt. Utalt ugyanakkor az ügyben kiadott korábbi közleményére, amelyben Sz. Cs. monogrammal jelölték a volt parlamenti képviselőt. Keresztes Imre csütörtöki tájékoztatásában emlékeztetett: az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) ajánlása alapján indult nyomozás az Európai Parlament volt képviselője ellen, aki 2012 júliusában történő kiválásáig a Jobbik tagjaként politizált, majd függetlenként töltötte tovább mandátumát.

A vádirat szerint a képviselő 2009 és 2014 között a mandátuma gyakorlása során utazási költségtérítés jogosulatlan megszerzésével, parlamenti asszisztenseivel – részben fiktív – foglalkoztatási jogviszony létesítésével, a Brüsszelben fogadott látogatócsoportok – több esetben valótlan – költségei után járó támogatással összefüggésben, és kiadványok gyártására kötött – tényleges teljesítés nélküli vagy túlárazott – szolgáltatói szerződések révén, a támogatási összegek jelentős részének eltulajdonítása érdekében járt el. A volt képviselő részben önállóan, részben az akkreditált parlamenti asszisztenseivel – és az érintett gazdasági társaságok ügyvezetőinek segítségével – az Európai Parlament (EP) illetékes szerveit tévedésbe ejtette, amivel több, mint 155 millió forint vagyoni hátrányt okozott az EP költségvetésének – írta Keresztes Imre.

A főügyész jelezte: a volt képviselő tagadja a bűncselekmények elkövetését, míg egyik társa részben beismerő vallomást tett. A vádlottak által elkövetett legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tétele öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, a volt képviselő esetében a bűncselekmények halmazata folytán a büntetés kiszabásakor irányadó középmérték tíz év – tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Európai Parlament

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.