Pesti Srácok

Több tízezren tüntettek Nagy-Britanniában a demonstrációkat korlátozó törvényjavaslat ellen

null

Az Egyesült Királyság legnagyobb városaiban hatalmas tüntetéssorozat alakult ki, miután a kormány új rendelete értelmében a demonstrációkat keményebb eszközökkel oszlathatja szét a rendőrség. Az emberi jogi aktivisták szerint elfogadhatatlan az, amit a döntéshozók a parlament elé vittek, a koronavírus-járvány apropóján ugyanis be szeretnék vezetni, hogy a jövőben bármilyen tüntetést kizárólag szigorú ellenőrzések mellett és előzetes megbeszélések után lehessen megtartani létszámkorláttal.

A liner.hu azt írja: Boris Johnson nem szimpatizált a feldühödött tömeggel, a demonstrálókat agresszívnak minősítette, mivel az utcákon több esetben megtámadták az egyenruhásokat. Szombaton az Extinction Rebellion és a Black Lives Matter mozgalom is csatlakozott a "kill the bill", vagyis a "vonjátok vissza a javaslatot" névre keresztelt tüntetésekhez, mondván, a szólásszabadság elleni bűntettet kísérelnek meg elkövetni a hatóságok a brit állampolgárokkal szemben. A londoni demonstráción Mark Duncan, az akció egyik szervezője hangosbemondójában azt mondta a tömegnek: a kormány pont az ilyen, a BLM-hez hasonló mozgalmakat szeretné ellehetetleníteni azzal, hogy betiltja a gyülekezéseket.

A tüntetéseket a pandémia kitörése óta nem lehetett megrendezni az Egyesült Királyságban, a járványhelyzet javulása és a korlátozások ideiglenes feloldása után azonban egyre többen vonultak ki az utcákra és terekre, kifejezvén nemtetszésüket a mindenkori kormánnyal szemben.

Forrás: liner.hu; Fotó: MTI/AP/Alberto Pezzali

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.