Pesti Srácok

Deutsch Tamás szerint Gyurcsányék azzal, hogy neonáci jelöltet támogatnak, elfogadhatóvá teszi ezeket a gyűlöletkeltő eszméket

null

Gyurcsány, amikor nyíltan antiszemita, rasszista kijelentéseket tevő szereplőkkel köt politikai szövetséget, elfogadhatóvá teszi ezeket a gyűlöletkeltő eszméket – jelentette ki a Mediaworks Hírcentrumának a Fidesz EP-delegációjának vezetője. Deutsch Tamás kitért arra is, hogy nem látjuk most sehol a liberálisok összes megélhetési rettegőjét, példaként említve a volt SZDSZ-es holdudvart, Vásárhelyi Máriát, Radnóti Sándort vagy épp Magyar Bálintot, pedig épp annak lehetünk szemtanúi, ahogyan Gyurcsány azon dolgozik, hogy antiszemita és rasszista jobbikosokat juttasson az Országgyűlésbe.

A Fidesz európai parlamenti delegációjának vezetője szerint Tóth Péter gusztustalanul megfogalmazott, szélsőséges és fajgyűlölő kijelentései hatványozottan súlyosabbak, mint Bíró Lászlónak, a baloldal szerencsi jelöltjének antiszemita és rasszista fröcsögései.

– mutatott rá Deutsch, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a magunk mögött hagyott XX. század történelmében az embereket megnyomorító szélsőséges ideológiák hirdetőivel való politikai szövetségkötést képviselők pont ugyanúgy érveltek, mint most Gyurcsány. A DK elnöke közben közösségi oldalán úgy próbálja elütni az élét az ügynek, hogy azt állítja, ezek a szélsőségesek csak „kocsmanácik”, és szerinte a kormányváltás szükségessége egyébként is felülír minden belső vitát. Deutsch továbbá hozzátette:

PestiSracok facebook image

Kitért továbbá arra is, hogy amíg az elmúlt években a liberálisok összes megélhetési rettegője barna veszedelmet, a Horthy-korszak restaurációját, nácizmust és/vagy diktatúrát kiáltott a kormány szinte minden jószándékú, ráadásul a magyar emberek nagy többsége által támogatott lépése kapcsán, addig most mélyen hallgatnak.

– tette fel a kérdést a politikus.

Az elmúlt napokban e témában írt cikkeink:

Genetikai hulladékszövetség

Annyira fontos Orbán leváltása, hogy Fletó már megbékélt a nácikkal

Vágó István kínos magyarázkodása a bibsiző szegedi jelöltjükről: mindenkinek kellemetlen, de azért támogatják

Értelmiségiek tiltakoznak a DK által támogatott antiszemita politikus ellen, de fütyülnek rájuk

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Szegedma.hu