Pesti Srácok

Hadházy megkérdezte már Karácsonytól, honnan volt a kampányra ötszázmilliója? - vetette fel Kosik Kristóf a Pesti riporterben

Hadházy megkérdezte már Karácsonytól, honnan volt a kampányra ötszázmilliója? - vetette fel Kosik Kristóf a Pesti riporterben

A pénteki Pesti Riporter vendége Kosik Kristóf jogász volt, akivel a baloldal korrupcióellenes főügyész-jelöltjéről, a lódoktor Hadházy Ákos újabb botrányáról beszélgettünk, valamint elemeztük a Márki-Zay Péterhez fűződő rokoni szál fényében a politikus elszámoltatási ambícióit és eddigi, kétes megítélésű teljesítményét. A folytatásban Both Hunorral, a Kontra főszerkesztő-helyettesével beszélgettünk Márki-Zay Péter zavaros múltjáról, valamint a baloldal reménységének külföldi finanszírozásáról, amelyben a szálak most is a már jól ismert politikai-gazdasági körökig nyúlnak. Végezetül Szabó Gergő kollégánkkal beszélgettünk az ellenzék kudarcos népszavazási kezdeményezéséről és a számokról, amelyek minden jel szerint ismét cserbenhagyták a baloldalt.

– fejtette ki Kosik Kristóf véleményét a Pesti TV műsorában. Hozzátette: ami Hadházyval zajlik, nem tartozik senkire; ha bűncselekmény vagy jogsértés történt, akkor a hatóságnak kell szólni. Mint a PestiSrácok.hu is beszámolt róla, pénteken azzal vádolták meg Hadházyt, hogy többször is bántalmazta nevelt fiát. Kosik Kristóf szerint a politikus reakcióvideója azért is aljas, mert ezt az egész esetet tudatosan próbálja ráhúzni a Fideszre és Tóth Csabára, hogy még ebből is politikai tőkét kovácsoljon.

Arról, hogy az állatorvosként és zuglói képviselőjelöltként nyomuló Hadházyt Márki-Zay Péter leendő kormánya korrupcióellenes legfőbb egészeként nevezte meg, a neves jogász kijelentette: az ötvenes években volt rá példa, hogy végzettség nélkül lehettek bírók és ügyészek a kommunisták. Hozzátette:

PestiSracok facebook image

Általánosságban pedig a baloldalról azt mondta, hogy csak egy szeletből áll számukra az élet – az, hogy "Orbán takarodj". Kosik elmondta: az Orbán-kormány rendbe tette a gazdaságot, nem ismerjük azt a fogalmat, hogy megszorítás. És ironikusan hozzátette az ellenzék, Hadházy és Márki-Zay örökös vádjaira utalva:

Végül a jogász felvetette az antikorrupcióban utazó ellenzéknek: azt miért nem kérdezik Karácsony Gergelytől, hogy honnan volt az az ötszázmillió forint, amit a kampányára égetett el?

A teljes műsor itt tekinthető meg.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.