Pesti Srácok

Megint nagyot hazudott a DK, de a KSH gyorsan cáfolta a bolsevik tempóban világgá kürtölt álhírt

Megint nagyot hazudott a DK, de a KSH gyorsan cáfolta a bolsevik tempóban világgá kürtölt álhírt

Aquila non captat muscas, azaz a sas nem fogdos legyeket. Nagyjából ez a mondás a legjobb összefoglalása annak, miért nincs hír a baloldali hazugságok esetén indított sajtóperekről, ha ugyanis minden egyes álhír esetén a bíróságra futkosnánk, akkor semmi másra nem maradna időnk. Most azonban a KSH rövidúton cáfolta meg a DK legújabb hazugságát.

Történt, hogy Molnár Csaba a DK ügyvezető alelnöke azt állította a párt egyik szócsöveként szolgáló Közbeszéd portálon, hogy vizsgálatot indított az EU statisztikai hivatala Központi Statisztikai Hivatal ellen. Azon ne csodálkozzunk, hogy ezt semmivel nem tudta alátámasztani, hiszen az állítás úgy ahogy van hazugság. Persze, a DK munkásőrseregét ez nem fogja zavarni, hiszen hozzájuk a KSH cáfolata már nem fog eljutni.

A Központi Statisztikai hivatal ugyanis közleményben jelentette ki, hogy az Eurostat nem indított vizsgálatot. Mint írták, a statisztikai módszertannal kapcsolatban fontosnak tartják megjegyezni, hogy az Eurostat a nemzetközi sztenderdeknek, a jogszabályoknak és az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően folyamatos egyeztetést folytat valamennyi tagállam statisztikai hivatalával. Alapvető körülménynek nevezték azt is, hogy a KSH módszertana az európai statisztikai irányelvekkel összhangban van (kiemelten az Európai Bizottság 2020/1148. számú végrehajtási rendeletére, valamint az Eurostat HICP Methodological Manual című kiadványára támaszkodva). A KSH arra kéri a sajtó munkatársait, hogy közlés előtt minden esetben ellenőrizzék a pártpolitikai célból közzétett állítások valóságtartalmát.

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.