Pesti Srácok

Kárpátalján elfogott férfiakat tartanak fogva az ukrán hadsereg laktanyáiban, hogy katonai szolgálatra kényszerítsék őket

Babakocsik, gyermekeik, anyái mellől rabolják el a férfiakat a kényszersorozás során
Babakocsik, gyermekeik, anyái mellől rabolják el a férfiakat a kényszersorozás során

Törvénytelenül tartják fogva, ezért feljelentést akar tenni, amiatt, hogy elkapták – mondta az M1-nek nyilatkozva egy férfi, akit Kárpátalján tartóztattak fel.

 

A csatorna csütörtöki műsorában elhangzott: hadköteles korú, már elfogott helyiek is arra panaszkodnak, hogy bezárva tartják őket különböző laktanyákban, miután "horogra akadtak" a hadkiegészítőknél.

Joszip Babics, egy elfogott kárpátaljai férfi úgy nyilatkozott, hogy Csapra vitték be a határőrlaktanyába, június 28. óta erőszakkal ott tartják.

Hozzátette: a papírjai leellenőrzése nélkül került oda, hogy mozgósítsák.

Nincs jogom senkivel sem találkozni, a jogaimban korlátozva vagyok. Arra köteleznek, hogy akaratom ellenére szolgáljak, így nem tudom gondozni az ápolásra szoruló feleségemet. Soha nem estem át katonaorvosi vizsgálaton, az online rendszerben azonban már az szerepel, hogy alkalmas vagyok a katonai szolgálatra, ezeket az adatokat meghamisították

 – mondta.

A határőrök és a toborzók által működtetett kárpátaljai ellenőrző pontok még maradni fognak jó ideig, legalábbis ezen az állásponton vannak az ukrán elnöki hivatal képviselői – hangzott el a műsorban. Szerintük minderre azért van szükség, mert sokan próbálják meg Kárpátalja irányában illegálisan elhagyni az országot.

Viktor Mikita, az ukrán elnöki iroda vezetőhelyettese, volt kárpátaljai kormányzó azt mondta: "meg kell értenünk a realitásokat", Kárpátalja megye több európai uniós országgal határos. Szavai szerint sajnos sok olyan ember van, aki el akarja hagyni az országot, és a határőrök kötelesek végezni a feladatukat. Hozzátette: persze szeretnék az ellenőrző pontok számát minimalizálni, de ez csak azután lehetséges, hogy a határ "száztíz százalékosan felügyelet alatt és védve lesz".

Ezen dolgozik most a határőrség

– mondta.

Kárpátalján az elmúlt három évben jelentősen megerősítették az ukrán európai uniós határszakaszt, és drónokkal, helikopterekkel, illetve szögesdróttal őrzik, mégsem csökkent az országot illegálisan elhagyni kívánó férfiak száma. Nagyon sokan teherautóba rejtőzve, csónakkal a Tiszán vagy éppen taktikai álcahálóba öltözve vágnak át a Kárpátokon, hogy biztonságosan az Európai Unióba meneküljenek. Ennek a tendenciának vélhetően az sem fog jót tenni, hogy Kijev nemsokára újabb három hónappal hosszabbítja majd meg a hadiállapotot és az azzal együtt járó katonai mozgósítást.

Kiemelt kép: Kényszersorozók visznek egy fiatal férfit a frontra. Fotó: Facebook.

 

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.