Pesti Srácok

Szijjártó Péter: nagy siker a magyar-amerikai gazdasági együttműködés 

Szijjártó Péter: nagy siker a magyar-amerikai gazdasági együttműködés 
Szijjártó Péter
Fotó: MTI/Kocsis Zoltán

A jelenlegi, igen kedvezőtlen nemzetközi környezet ellenére is óriási siker a magyar-amerikai gazdasági és beruházási együttműködés, amelyet az is nagyban segít, hogy új aranykor köszöntött be a két ország kapcsolataiban - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten. 

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Emerson újabb beruházásának bejelentésén elmondta, hogy az ipari automatizálással foglalkozó amerikai cég egy 2,5 milliárd forint értékű program keretében bővíti székesfehérvári kiválósági központját, illetve egy kutatás-fejlesztési projektet is elindít Debrecenben.  

Tájékoztatása szerint ehhez az állam félmilliárd forint támogatást nyújt, ezzel segítve 56 új, magas képzettséget igénylő munkahely létrejöttét. Kifejtette, hogy ahova az új technológiai fejlesztések kerülnek, oda kerülnek az új ipari korszak legfőbb beruházásai is, vagyis minden egyes kutatás-fejlesztési beruházás újabb ipari kapacitások megjelenését vetíti előre Magyarországon. Beszédében arra is kitért, hogy a kormány immáron tizenötödik amerikai vállalatként az Emersonnal is stratégiai együttműködési megállapodást írt alá, ekképpen már kizárólag a német cégek előzik meg az amerikaiakat, velük ugyanis tizenhat ilyen köttetett eddig. Majd kiemelte, hogy  

a magyar-amerikai viszony az elmúlt években hullámhegyeket és hullámvölgyeket is megélt, de idén, Donald Trump elnök beiktatásával új időszámítás kezdődött a kapcsolatban, amelyet mára a "barátság" kifejezéssel lehet legjobban leírni, miután a felek hasonlóan látják a világot feszítő legfontosabb dilemmákat, legyen szó a szuverenitásról, a bevándorlásról, a családok támogatásáról vagy a hagyományos értékekről.  

Szijjártó Péter üdvözölte, hogy az új korszak a kétoldalú gazdasági együttműködésben is tetten érhető, és aláhúzta, hogy hazánkban az amerikai cégek alkotják a harmadik legnagyobb beruházói közösséget, több mint 1500 vállalat nagyjából százezer embernek ad munkát, s az elmúlt három év mindegyikében megdőlt a kereskedelmi forgalom rekordja. Rámutatott, hogy a magyar kormányzat az utóbbi tíz év során 145 nagy amerikai vállalati beruházáshoz adott támogatást, amelyek összesen 19 ezer új munkahelyet teremtettek.  

Az amerikai-magyar kapcsolatok új aranykorának fontos sarokkövét adja a gazdasági együttműködés, amelynek alapját az amerikai vállalatok magyarországi beruházásai jelentik. Az elmúlt hónapokban is már több nagy amerikai vállalati beruházást jelenthettünk be itt, Magyarországon, amely alátámasztja azt, (…) hogy a magyar munkavállalók tehetsége és szorgalma jelenti az egyik legfontosabb vonzerőt az amerikai beruházóknak 

- fogalmazott. A miniszter úgy vélekedett, hogy a jelenlegi nemzetközi környezet tükrében különösképp nagy siker a magyar-amerikai beruházási együttműködés.  

Látszik, hogy Brüsszel hibát hibára halmoz a gazdaságpolitikában, nem sikerült jó megállapodást kötni a vámügyi együttműködés tekintetében sem, holott teljesen világos volt, hogy mit kellett volna tenni. Az Európai Uniónak csökkentenie kellett volna az Egyesült Államokkal szemben alkalmazott vámtételeket az idei esztendő elején. Ez sajnos elmaradt, és így egy nagyon fontos alapját veszítettük el egy jó vámügyi együttműködés lehetőségének 

- mondta.  

A mai nap is bizonyítja, hogy a magyar-amerikai gazdasági és beruházási együttműködés továbbra is folyamatosan sikertörténeteket tud produkálni, dacára annak a nemzetközi környezetnek, amely körülvesz minket 

- összegzett. 

 

 

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.