Kik azok, akik tartják a hátukat a hazánkat fenyegető ukrán őrnagynak? Az Azov!
Az ukrán szélsőjobboldali Jevhen Karasz, a hírhedt Azov egyik alapítója nem ismeretlen a magyarok többsége számára. Ő volt az, aki nemrég megfenyegette Magyarországot és Orbán Viktort, amelyben hazánk megtámadását helyezte kilátásba. De Karasz, a C14 nevű neonáci csoportosulás vezetője például szívesen látna egy atomháborút is, ami szerinte jól jönne az ukránoknak. Igaz, a világ belepusztulna és így Ukrajna is, de ha Ukrajnának vesznie kell, akkor vesszen vele együtt mindenki. Azonban pontosan Karasz megnyilvánulásai voltak azok, amelyek ismét reflektorfénybe helyezték a Ukrajnában meglévő radikális környezetet, ahol a politikai, kommunikációs, szélsőséges szervezetek és a katonai alakulatok sokszor fedik egymást. Karaszt, az ukrán fegyveres erők őrnagyát például az ukrán szélsőséges szervezethez, az Avozhoz kötik több szállal is. De mi is pontosan az Azov? Katonai egység vagy radikális mozgalom? Nézzük meg közelebbről!
Az Azov név hallatán a magyaroknak többnyire nem egy olyan "szervezet" vagy "alakulat" jut az eszébe, amely más reguláris hadseregekhez hasonló szabályok és keretek között harcol a fronton, hanem sokkal inkább egy radikális, neonáci szervezet, amely a harcok mellett a szélsőjobboldali ideológiát is hirdeti. És nagyjából ez utóbbi két meghatározásban áll az Azov lényege. De ahhoz, hogy ezt megértsük és át is lássuk, vissza kell menni az időben, egészen 2014-ig.
Az Azov a háború utáni Ukrajnában is befolyásra készül
A Mandiner összefoglalója szerint az Azov még 2014-ben alakult, vagyis jóval a háború előtt, "egy ultranacionalista, valamint egy neonáci csoport fúziójából". Az egységet, ahogy azt a korábbi egybeolvadt csoportok is mutatják, szélsőségesek alkották, amelyek radikális elszántsága magas szintre emelte az Azovot. Olyan magasra, hogy már 2014 őrszén "integrálták őket az Ukrán Nemzeti Gárdába". Azonban az elszánt fegyveresekkel együtt jöttek a bűnök is, amelyek a tagok kezeihez tapadtak. Álljon itt példaként az Azov egyik alapítójának, Andrij Bileckijt megnyilvánulása, amely úgy hangzott, hogy
Ukrajna célja, a világ fehér fajait egy végső keresztes hadjáratba vezesse a szemiták vezette alsóbbrendű fajok ellen.
Bileckijt pedig nem golyózták ki, hanem inkább egy széket kapott az ukrán parlamentben. Ezután pedig következett az Azov veterán pártjának a megalapítása, vagyis a politikai befolyás megszerzése.
Az ENSZ-nek is feltűnt, hogy valami nincs rendben az Azovval
Az ENSZ 2016-os jelentése említi, hogy az Azov harcosai földbe tiporták az emberi jogokat azzal, amikor többek között a fogvatartottaktól kínzással szereztek „bizonyítékokat”, majd megtagadták az orvosi ellátást. Ugyanakkor az Azov számláján még több van: "elrablásról, kínzásról, szexuális erőszakkal való fenyegetésről és bántalmazásról szólnak az állítások".
Hogy volt-e elszámoltatás? Nem. Az Azov köszöni szépen jól van így.
Tehát a visszaélések vagy bűntettek nem számítottak, az Azov menetelhetett tovább, olyannyira, hogy a kijevi metrókocsikat az egyik dandár arculatával vonták be. A probléma ezzel az, hogy itt nem egyszerűen az Azov népszerűsítéséről van szó, hanem arról, hogy egyfajta identitássá tegyék az egységet. A legveszélyesebb az, hogy a szervezet nem szorul rá a minisztériumi struktúrákra, hanem önálló entitásként működik. Ebből következőleg a háború után sem akarnak visszavonulni, hanem rendet akarnak tenni Ukrajnában: "intézmények „kitakarítása”, korrupt elitek leváltása, és a lojalitásra, katonai érdemre épített hierarchia".
"Ez azért ijesztő, mert a fegyveres tekintély és a propaganda-hálózat együtt könnyen olyan nyomásgyakorló erővé válhat, amely békeidőben is meg akarja mondani, merre menjen az ország. A lövészárokban szerzett legitimitásból politikai tőke lesz – és a szakértők szerint ez tudatosan épül."
A teljes cikk elolvasható ITT.
