Demonstrációt tartott a Tanítanék mozgalom a Parlament előtti Kossuth Lajos téren vasárnap, a szervezők békét és szabadságot követeltek az iskolákban. A megmozduláson – ahol felszólaltak a három nagy oktatási szakszervezet képviselői, egy tanár, egy diák és egy szülő is – körülbelzül ötszázan (!) lehettek. A felszólalók nem tértek el a már eddig is jól bevált gyakorlattól, és a közhelyektől hemzsegő, a valódi javaslatokat nélkülöző általános kommunikációs paneleket puffogtattak. Figyelemre méltóan sanyarú sorsa lehet annak a szónoknak, aki a nyilvnos demonstráció szónokaként közölte, hogy beszédét előre egyeztetnie kellett a tankerületi „cenzorral”. Aggódva reméljük, hogy nem tért el a megegyezéstől, nehogy körmös legyen a vége. A dzsembori legfontosabb tanulsága az lehet: úgy kell csinálni, hogy jó legyen, és persze cél a világbéke elérése is.
A rendezvényen a mozgalom képviseletében felszólaló Pilz Olivér bejelentette, hogy oktatási minimumot dolgoztak ki. Az egyeztetésre az összes pártot meghívták – jelezte. Szintén a Tanítanék mozgalmat képviselve Törley Katalin közölte: február első napjaiban az oktatási minimumot várhatóan nyolc párt írja majd alá: a DK, az MSZP, az LMP, az Új Kezdet, a Momentum, a Magyar Liberális Párt, az Együtt és a Párbeszéd. Az érintett politikusok és szakértők a színpadra vonultak a koncepció molinójával. Pilz Olivér hangsúlyozta, hogy a dokumentum kilábalási lehetőséget nyújt a „slamasztikából”.
Az oktatási minimum kiindulópontja, hogy a gyermekek érezzék jól magukat
– szögezte le. Ismertetése szerint a diszkrimináció- és szegregációmentességet, a tananyag mennyiségének radikális csökkentését, a lexikális tudás középpontba helyezése helyett a képességekre fókuszálást, valamint a pedagógusok adminisztratív terheinek csökkentését akarják elérni. A cél, hogy az oktatásra fordított összköltségek fokozatosan elérjék aGDP hat százalékát – emelte ki. A Tanítanék mozgalom képviseletében szólalt fel Sulyok Blanka is, aki egyebek mellett azt kifogásolta, hogy csak az intézményfenntartó előzetes „cenzúrájával” szabad nyilatkozni. Úgy fogalmazott, hogy „a bólogató csinovnyikoké a pálya”.
Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke arról beszélt, hogy bár a kormány minden fronton sikerről beszél, ez csupán a saját sikere, mert mindent megvalósít, amit akar.
Átverés a soha nem látott béremelés, amelyről a kabinet beszél
– hangoztatta, megjegyezve: a legnagyobb kereskedelmi láncok dolgozóinak magasabb az átlagbérük, mint a tanároknak. Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke nyomatékosította, hogy nemcsak az iskolákban kell béke és szabadság, hanem az egész társadalomban.
Felelősség terheli a pártokat, amiért huszonnyolc évvel a rendszerváltás után itt tartunk
– mutatott rá. Azt mondta: mindenki tegye a dolgát: azt, amihez ért. A politikusok ne szóljanak bele az oktatásba, ők az ország vezetésére kaptak felhatalmazást – jelentette ki. Pálfia Zsolt, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének alelnöke kiemelte, hogy a felsőoktatásban dolgozók jelentős része anyagi gondokkal küzd.
Mind a materiális, mind az erkölcsi megbecsültségünket vissza kell állítani
– vélekedett. Az Oktatói Hálózat (OH) képviseletében beszélő Máté András, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának tanszékvezetője, egyetemi docens egyebek mellett azt szorgalmazta, hogy a hatalom ne törekedjen az intézmények maga alá gyűrésére. A rendezvényen felszólalt egy édesanya, egy pedagógus, valamint a Független Diákparlament képviseletében egy tanuló is.
Az OH több transzparensét is látni lehetett, az egyikre a „Méltó béreket! Óvodától egyetemig”, egy másikra az „Autonómiát! Óvodától egyetemig” szöveget írták. Magyar és európai uniós zászlók mellett a DK és a Liberálisok lobogói szintén feltűntek. A demonstráción több ellenzéki politikus is jelen volt. Feltűnt Hiller István, az Országgyűlés MSZP-s alelnöke, Kunhalmi Ágnes, a szocialisták budapesti elnöke, Szabó Szabolcs független parlamenti képviselő és Szél Bernadett, LMP miniszterelnök-jelöltje.
Forrás: PS, MTI; fotó: MTI/ Bruzák Noémi
Facebook
Twitter
YouTube
RSS