Emmanuel Macron francia elnök azt mondta, hogy Ukrajna nagyon gyorsan elbukhat. Erről a Politico hírlevele számolt be a francia elnök hivatalából származó forrásokra hivatkozva. „Valódi csapat-átcsoportosításra, sokkal nagyobb mozgósításra van szükség” – idézte a lap a francia elnököt. Február 26-án a francia elnök nyilvánosan támogatta a NATO-csapatok Ukrajnába küldését. Márciusban a Politico arról számolt be, hogy az ország megkezdte a kezdeményezés végrehajtására kész országok koalíciójának létrehozását. Az orosz külügyminisztérium Macron nyilatkozatát kommentálva azt mondta, hogy a NATO-országok katonái már régóta Ukrajnában vannak és segítik az ország fegyveres erőit. A Kreml ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a nyugati katonák Kijev megsegítésére küldése helyrehozhatatlan következményekkel járna a kontinensen és ártana a stabilitásnak.
Az európai bankokban tárolt, majd az ukrajnai háború miatt befagyasztott orosz vagyonból származó nyereséget Ukrajna újjáépítésére kell fordítani, nem pedig fegyverek vásárlására – jelentette ki az osztrák kancellár Brüsszelben, a tagországok vezetőinek kétnapos csúcstalálkozójára érkezve, csütörtökön. Karl Nehammer kijelentette: az olyan semleges országoknak, mint Ausztria, ha támogatják a befagyasztott orosz vagyonból származó nyereség felhasználását, biztosítékra van szükségük arra vonatkozóan, hogy azt Ukrajna megsegítésére költik, „nem pedig fegyverekre és lőszerekre”.
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke szerint viszont Kijevnek fegyverekre és lőszerekre van szüksége a háború folytatásához, ezért további anyagi támogatásra van szüksége. Alexander De Croo belga miniszterelnök azt mondta, Belgium támogatja az Európai Bizottság javaslatát a szóban forgó orosz vagyon profitjának elkobzására, majd aláhúzta: jelenleg a lőszervásárlás a prioritás.
Szívesen befektetnék az újjáépítésbe, de értelmetlen, ha ezzel kockáztatjuk az ország elvesztését
– tette hozzá a belga miniszterelnök. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is felszólalt a találkozón.
Vlagyimir Putyin rendszerének veszítenie kell az Ukrajna elleni háborúban. A háború ugyanis nemcsak Ukrajna ellen, hanem mindannyiunk ellen, az önök országai ellen is, egész Európánk és az európai életforma ellen zajlik
– mondta.
Ez létkérdés. Európában sehol sem szabad érvényesülnie az erőszaknak
– emelte ki. Zelenszkij légvédelmi egységeket kért nyugati szövetségeseitől, mivel az elmúlt napokban több Patriot típusú rakétaelhárító rendszert vesztett Ukrajna. Ezek nélkül nem tudják elhárítani az orosz cirkálórakétákat és drónokat. Herman Haluscsenko ukrán védelmi miniszter szerint komoly csapások érték az éjjel az ország energetikai infrastruktúráját, sok helyen áramkimaradás van.
Az orosz rakéták elosztókat és trafóállomásokat semmisítettek meg
– írta a miniszter közösségi oldalain. Harkivot is rakétatámadás érte az elmúlt éjjel. A polgármester szerint az energetikai központokat támadta Oroszország, a város sötétbe borult.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS