Marokkói migránsok verték szét Brüsszelt, miután az észak-afrikai királyság csapata 2–0-ra legyőzte Belgiumot. A fiatal közel-keleti és afrikai „szurkolók” autókat gyújtogattak, kirakatokat törtek be. A rohamrendőrök még mindig az utcákon vannak, mert a zavargások után száz százalékban még nem állt helyre a rend. Vízágyúkat és könnygázt kellett bevetni a tomboló tömeg ellen, Philippe Close brüsszeli polgármester pedig arra figyelmeztette az embereket, hogy ne jöjjenek be a városközpontba. A brüsszelieket megdöbbentette ez az erőszak-potenciál.
Novák Katalin köztársági elnök Kijevbe és Kárpátaljára látogatott. Biztosította Zelenszkij ukrán elnököt arról, hogy hazánk továbbra is minden humanitárius segítséget megad háborúban álló szomszédunknak. Beregszászon egy istentisztelet kíséretében az államfő meggyújtotta az első adventi gyertyát is. A háborúval kapcsolatban pedig a következő gondolatokat fogalmazta meg: „Kilenc hónapja tart a háború, amennyi idő alatt egy új emberélet kifejlődik. De látjuk, hogy kilenc hónap alatt rengeteg mindent le lehet rombolni, tönkre lehet tenni. A háború el tudja pusztítani az otthonokat, az épületeket, lerombolhatja az utakat, életeket olthat ki, de a háború a szeretetet nem tudja elpusztítani.” Novák Katalin védelméről a TEK gondoskodott, hiszen a vonatút a háborús övezeten keresztül minden volt, csak nem biztonságos.
Viktor Baloga ukrán képviselő apró korcsoknak és fasisztáknak nevezte a magyarokat. A munkácsi turul lerombolása miatti tiltakozásról azt nyilatkozta, hogy azt nyugodtan feldughatjuk valahova. Orbán Viktor szurkolói sáljával kapcsolatban pedig úgy fogalmazott: minden magyar emléket el kell törölni Kárpátalján. Régebben is volt már hasonló kirohanása hazánk ellen: akkor azt vizionálta, hogy betelepítésekkel és az ingatlanok felvásárlásával kell megoldani a magyar ügyet.
Tucker Carlson, a Fox News műsorvezetője szerint Zelenszkij nem kéri, hanem követeli a pénzt az Egyesült Államoktól. A népszerű televíziós szerint elfogadhatatlan, hogy az idén már közel 100 milliárd dollárt kapott az Egyesült Államoktól. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy „korrupt erős ember”, aki „pénzt követel” az amerikai adófizetőktől – fogalmazott műsorában Tucker Carlson. Az USA idén összesen 68 milliárd dollár katonai és gazdasági segélyt folyósított Ukrajnának, és a Fehér Ház a múlt héten arra kérte a kongresszust, hogy hagyjon jóvá további 37 milliárd dollárt, mielőtt a republikánusok januárban újra átveszik az irányítást a képviselőházban. Ez az összesített kiadás „kétszer annyi, mint amennyit minden évben Afganisztánban költöttünk” – tette még hozzá a Magyarországgal erősen szimpatizáló Carlson.
A Bundeswehrnek sürgősen új lőszerkészleteket kell beszereznie – figyelmeztette a kormány Christine Lambrecht védelmi miniszter asszonyt, mivel a hadsereg vezetése szerint egy háborús helyzetben mindössze kettő napra elegendő muníció van a raktárakban. Annak ellenére, hogy a kormánykoalíció 100 milliárd eurót biztosított a Bundeswehr felszerelésére és modernizálására, a minisztérium halogatja a döntéseket és a rendelések leadását. A tervek szerint gyorsan 20 milliárd euró értékben kell lőszereket rendelni a rendszeresített német fegyverekhez.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS