Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Terrortámadás volt a késelés – Kebabfőváros lett Heilbronn

Jens Rommel Németország legfelsőbb ügyésze terrortámadásnak, azon belül is vallásilag motivált bűncselekménynek minősítette a mannheimi késes támadást, amelyben hatan megsérültek és egy rendőr életét vesztette. Az is kiderült, hogy Michel Stürzenberger politikai aktivistát, aki szintén súlyosan megsérült, a bajor Alkotmányvédelmi Hivatal megfigyelés alatt tartotta, mivel szerintük a radikális iszlámellenes utcai fórumai és cikkei sértették az alkotmányos, demokratikus rendet és gyűlöletet kelthettek hallgatóiban. A 25 éves afgán támadóról kiderült, hogy menedékkérelmét elutasították, és már évekkel ezelőtt el kellett volna hagynia az Unió területét.

A migráció nemcsak a társadalom összetételét változtatta meg Németországban és más nyugat-európai államokban, hanem a városkép is megszenvedte. Egyre több vízipipázó hely nyílik a sétálóutcákban és a tradicionális német éttermeket is kiszorítják a kebabosok. A heilbronni városvezetésnél most betelt a pohár és lépni akarnak ez ügyben, mivel a belváros sétálóutcájában 800 méteren 12 arab és török gyorsétterem nyílt. A CDU (Kereszténydemokrata Unió) frakcióvezetője, Thomas Randecker elmondta, hogy pártja lépni szeretne a közel-keleti gyorséttermek és fodrászok ellen, mivel azok tönkretették a városka üzleti sokszínűségét.

A keleti gyorséttermek negatív hatással vannak a városok üzleti negyedére, mivel elegánsabb üzletek már nem költöznek oda. A vendégkör pedig így javarészt migránsokból áll. Az ellenzéki SPD (Szociáldemokrata Párt) frakcióvezetője Rainer Hinderer ezt nem látja ennyire tragikusnak. Szerinte jobb a városnak, ha ezekből az üzletekből folyik be adó, mintsem az üzlethelyiségek üresen álljanak.

A hamburgi iskolákban tegnap óta törvény tiltja a niqab, azaz a teljes arcot eltakaró fátyol viselését. A fejkendő továbbra is megengedett a muszlima tanulóknak. Érdekes módon ebben az összes párt, kormánypártok és ellenzék beleértve az AfD-t is egyetértettek. Aki megszegi a törvényt, azt 500 euróra bírságolják. A politikai pártok és az iskolák vezetése egységes, hogy az új törvény segít abban, hogy a lányok ne különüljenek el a diáktársaiktól.

PestiSracok facebook image

Németország engedett szövetségesei nyomásának, és az amerikai állásponthoz csatlakozott: támadás orosz terület ellen igen, de csak a harkivi régió védelmében. Az ország második legnagyobb városa ugyanis szinte naponta támadások célpontja, amelyek főként orosz területről indulnak. Nem világos, hogy egyáltalán mely német fegyverrendszereket lehetne bevetni a háborúban. A Mars II rakétaindító mellett elképzelhető, hogy a nagy hatékonyságú Patriot védelmi rendszerrel is védekezni lehetne a beérkező orosz rakéták ellen orosz terület felett, ezt a forgatókönyvet legalábbis nem akarta kizárni Christian Freudig vezérőrnagy, a német Ukrajna Helyzetelemző Központ vezetője. Freudig azonban hangsúlyozta, hogy a rendszerek taktikai felhasználása kizárólag az ukrán hadsereg felelőssége - szemlézte a Magyar Nemzet.

A csecsen Ahmat különleges alakulatot átcsoportosították a legfontosabb harkivi körzetbe – közölte az egység parancsnoka, a védelmi minisztérium katonai és politikai munkáért felelős főigazgatóságának helyettes vezetője, Apti Alaudinov, akit a RIA Novosztyi hírügynökség idézett. „A Szpecnaz Ahmat egy olyan egység, amely az első napoktól kezdve az első vonalban állt. Soha nem voltunk a második sorban. Soha nem álltunk senki mögött. És ebben az esetben természetesen nagyon kellemes és hízelgő, hogy erre a területre helyeztek át minket, ami ma a legfontosabb” – mondta újságíróknak.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.