
Gépfegyverből nyitott tüzet egy férfi hétfőn reggel a zágrábi Szent Márk téren a kormány épülete előtt, az őrt álló egyik rendőr a lövésektől megsebesült. A támadó aztán elmenekült a helyszínről ám a rendőrség később azt közölte, hogy a férfi később öngyilkosságot követett el – jelentette a horvát közszolgálati televízió (HRT).
A sebesült harmincegy éves rendőrt több lőtt sebbel szállították kórházba, de orvosai szerint állapota stabil, már megműtötték. A rendőrön golyóálló mellény volt. A croatiaweek.com azt írja, hogy a rendőr bal karját, illetve a törzsének mindkét oldalát érték lövések. Az elkövető először a Szent Márk-templom bejáratát kezdte lőni, majd a parlament épületét, utána futott el. A miniszterelnök nem volt a kormány épületében, szemtanúk szerint a parlament épületét azonban pánikszerűen hagyták el képviselők. Sajtóhírek szerint a fegyveres gyalog érkezett a térre, ahol elkezdett lövöldözni, majd futva elmenekült a helyszínről. A rendőrök egy kilométerrel odébb találták meg a holttestét, végzett magával. A horvát miniszterelnök megérkezett azóta a kormányzati épületbe, érkezésekor állítólag meglehetősen le volt taglózva.
Ez egy gyilkossági kísérlet volt, és az elkövető nem sokkal a támadás után öngyilkos lett. A rendőrség mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy kiderítse, hogyan történt, milyen indíték lehet mögötte. A sebesült rendőrnek mielőbbi gyógyulást kívánunk.
khm
2020-10-12 at 19:48
Az már milyen,hogy egy géppisztollyal elsétálok a kormány épületet elé (fényes reggel) és nekilátok lövöldözni. He?
Lali
2020-10-12 at 15:29
milyen volt az elkovetu borszine, vallasa?? Es a filozofiaja? A titkosszolgalat latokorebe korabban nem kerult?
benzoli
2020-10-12 at 14:57
Egy elegedetlen valasztopolgar hangos tiltakozasa.