Pesti Srácok

Görbe szablyával előre! – Különleges ajándékot kaptunk Vas megyei barátainktól a Szamuely-filmbemutató után

Görbe szablyával előre! – Különleges ajándékot kaptunk Vas megyei barátainktól a Szamuely-filmbemutató után

Szerdán mutattuk be Stefka István A halál népbiztosa című, Szamuely Tibor életét és gaztetteit feldolgozó dokumentum-játékfilmjét, amelyet a PestiSrácok.hu kiadója gyártott, a producere pedig Huth Gergely volt. A Pesti TV és a PestiSrácok.hu csapata nemrég Győrváron, a Sör és Csülök Fesztiválon és a Birkás pálinkafőzdében, Olaszfán és Petőmihályfán élvezhette a vendéglátók parádés vendégszeretetét, most pedig Marton Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke és Kaczor Zsolt Mihály, Győrvár polgármestere lepte meg Stefka Istvánt és Huth Gergelyt egy-egy kuruc kori görbe szablya másolatával.

Marton Ferenc és Kaczor Zsolt Mihály köszöntőjében elmondta: Győrvár fontos történelmi esemény helyszíne, hiszen Béri Balogh Ádám kuruc vezér irányításával 1707-ben itt vívták a szabadságharc egyik leghíresebb, győzedelmes csatáját a véres kezű labanc tábornok, Hannibal Heister serege ellen, a tábornokot el is fogták. Azt nem tudni, hogy Béri Balogh Ádám használta-e a PestiSrácok.hu jelmondatát, amely úgy végződik, hogy "...görbe szablyával előre!", mindenesetre nem véletlenül esett a választás Béri Balogh szablyájára. A köszöntést Málik Zoltán, Badacsony egyik legkiválóbb, tradicionális borászának kóstolója tette teljessé. A filmbemutatóról szóló cikkünk ITT található. A halál népbiztosát a Magyar Televízió után a Pesti TV is levetíti, holnap, augusztus 27-én este 11 órakor!

A halál népbiztosa fogadás 2-HPGy
A halál népbiztosa fogadás 10-HPGy
A halál népbiztosa fogadás 16-HPGy
A halál népbiztosa fogadás 21-HPGy
A halál népbiztosa fogadás 22-HPGy
A halál népbiztosa fogadás 23-HPGy

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.