Bekérette az orosz külügyminisztérium Andreász Fríganasz moszkvai görög nagykövetet, és jegyzéket adott át neki azokról a szimmetrikus válaszintézkedésekről, amelyeket orosz diplomaták júliusi athéni kiutasítása miatt hozott – közölte hétfőn az orosz külügyi tárca. Az orosz külügyminisztériumnak a TASZSZ hírügynökség által publikált közleménye – amely nem ismertette a válaszlépések részleteit – barátságtalan lépésnek minősítette az “orosz diplomáciai alkalmazottakkal és állampolgárokkal” szembeni görög eljárást.
Az orosz diplomáciai tárca július 20-án határozott tiltakozását fejezte ki a nagykövetnek “a görög fél oroszellenes nyilatkozatai kapcsán, amelyek két orosz diplomata kiutasításával, illetve két másik diplomata beutazásának megtiltása körül kialakult helyzettel állnak összefüggésben”.
Dimítrisz Canakópulosz görög kormányszóvivő korábban közölte, hogy a két orosz diplomatát a státuszukkal össze nem egyeztethető tevékenységük miatt utasították ki, két másiknak pedig ugyanezért tiltották meg az országba való belépést. Athén szerint az érintettek megpróbálták aláásni a Macedónia névváltoztatásáról kötött görög-macedón megállapodást.
A Reuters jelentése szerint a görög hatóságok közölték: az orosz diplomaták megpróbáltak lefizetni tisztségviselőket, és tüntetéseket is szándékoztak szervezni, hogy megakadályozzák Macedónia – a megállapodás szerinti új nevén Észak-Macedónia – csatlakozását a NATO-hoz.
MTI; Fotó: The New York Times
Péter Pál
2018-08-07 at 08:53
Hajrá Putyin !
Rizikó
2018-08-06 at 22:22
Olyan nyålas droidok vannak Soros zsebében,mint Macron ,Ciprasz, Sanchez,Merkel,May,Potrohosenko,Johannis Conte.Stb.
Rizikó
2018-08-06 at 22:16
A Nato.Ez olyan mint Varsói Szerzødés.Mindenhol csak a szėgyen.A Ciprasz és a Siriza ûgy elárulta a gõrõg nėpet, mint a huzat.Soros zsebében vannak és Macedóniåt is megvezették.
végre
2018-08-06 at 19:51
A szarba is csak egyszer lép bele az ember, utána már jobban figyel. Ezeknek nem szólt senki hogy a NATO-ba nem be lépni kell hanem kilépni?
Torockó
2018-08-06 at 18:58
Szeretnék a szélsőbal görögjei, hogy Macedónia-Makedónia fogalma is eltűnjön, necsak a területe. Márpedig nekik semmi közük sem Trákiához, sem Makedóniához, a területeikhez sem….