Százhetvennégy éve egy szabad, független Magyarország megteremtése volt a cél – emlékeztetett a Miniszterelnökséget vezető miniszter az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett ünnepi megemlékezésen kedden Budapesten. Gulyás Gergely a XII. kerületi MOM Kulturális Központban kiemelte: ez a cél hosszú ideig nem valósulhatott meg.
Magyarország 1989-90-ben vált szabaddá, és ma örülhetünk annak, hogy az ország szabad és független, hogy mi döntünk arról, merre haladjunk, mi döntünk szabadon az ország sorsáról
– mondta.
Hangsúlyozta: ma béke van, bár az elmúlt 25 évben soha olyan közel nem éreztük a háború fenyegetettségét, mint most, amikor Magyarország szomszédságában harcok vannak.
Miközben tudjuk, hogy ki a felelős, ennek ellenére az országnak nem lehet más célja, mint hogy minél előbb béke legyen
– jelentette ki.
A miniszter Petőfi Sándor A nemzetgyűléshez című költeményéből idézett az először megválasztott országgyűlési képviselők küldetéséről. Felidézte: az első felelős minisztérium és az áprilisi törvények alapján létrejött nemzetgyűlés hatalmas lendülettel látott munkához, hogy a március 15-ei tizenkét pontot és a reformkor céljait megvalósítsa. Hangsúlyozta: a rendelkezésükre álló rövid idő alatt máig ható munkát végeztek.
Széchenyi új vasútfejlesztési tervet tett az asztalra, néhány hónap alatt létrejött, megalakult és működőképes lett a magyar honvédség, felállt a nemzeti bank és működni kezdett a bankóprés, megfogalmazták a kormányzati, miniszteri felelősséget
– sorolta az eredményeket Gulyás Gergely.
Magyarország századok után újra saját kezébe vehette a sorsát, nagy erővel fogott hozzá, hogy új államot, új hazát teremtsen. Ám rövidesen rá kellett jönni arra, hogy nem elég megkísérelni felépíteni egy szabad országot, hanem ha rákényszerítik, a szabadságért harcolni is kell
– jelentette ki.
Ebben a küzdelemben a miniszter szerint Magyarország megmutatta, milyen hatalmas teljesítményre képes. Mindenki számára váratlanul, de le tudta győzni a Habsburg Monarchia csapatait, 1849 júniusának elejére néhány erődítményt leszámítva az egész ország területéről kiverte őket. A császár végül a cár segítségével katonai győzelmet tudott aratni, de a békét és a birodalmon belüli nyugalmat egészen az 1867-es kiegyezésig nem volt képes visszaszerezni.
A magyarok megakadtak a birodalom torkán
Bár a fegyveres küzdelemnek a honvéd csapatok vereségével vége lett, a magyarok így is megakadtak a birodalom torkán, és csak a kiegyezés,
Magyarország jogainak részleges biztosítása hozta el a megnyugvást mindenkinek
– tette hozzá Gulyás Gergely.
A miniszter beszédében fontosnak nevezte azoknak a kiemelkedő tevékenységeknek az elismerését, amelyek az ország, a város, egy szűkebb közösség vagy egy kerület életéhez tesznek hozzá. Örömét fejezte ki, hogy a hegyvidéki önkormányzat évről évre a nemzeti ünnepen díjazza a „közösséget működtető” teljesítményeket.
A XII. kerületben rendezett ünnepi megemlékezésen részt vett mások mellett Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára, a térség kormánypárti országgyűlési képviselőjelöltje, valamint Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP) a kerület polgármestere is.
Forrás: MTI; Fotó: Pesti TV
Facebook
Twitter
YouTube
RSS