A The Institute on Human Rights and the Holocaust konzultánsa volt az ENSZ-ben a New Yorkban élő Gulyás Virág, korábban pedig EU-s külügyi képviselőkémt dolgozott. Küldetése: a zsidósággal, a cionizmussal, a zsidó állammal kapcsolatos sztereotípiák megváltoztatása az internacionalista, iszlamista médiatúlsúly által felépített hazug narratíva ellenében. Interjúnkban a “világ lelkiismeretéről”, a legújabb bevándorláspárti tervezetről, a izraeli-palesztin békefolyamatokról, a marketingképessé alakított emberi szenvedés gátlástalan felhasználásáról, a morálisnak feltűnő amorálisról beszélt a PestiSrácok.hu-nak. Válaszaiban nem finomkodott, amikor kijelentette: „az ENSZ által képviselt világrendnek fel kell bomlania”, valamint arra is kitért, hogy személyes élményei alapján több a közös a magyarságban és a zsidóságban, mint amennyit valaha be mernénk vallani egymásnak.
Kezdjük az alapoknál. Hogyan lehetne megfogalmazni az unalomig ismételgetett, súlytalan közhelyeken túl az ENSZ küldetését? Az lenne a világ lelkiismerete?
Amennyiben így lenne, nem biztos, hogy másnap reggel bizalomteli jövőképpel ébrednék fel. Amikor az ENSZ 1945-ben megalakult, megpróbálta a háborúban sok bűnt elkövetett és sokat szenvedett népek lelkiismeretét valamiféle intézményi, mondhatni, civilizációs alapon rendezni. És azt ígérte, hogy majd elhozza számunkra a szebb jövőt, amelyben nincsenek háborúk, ahol vallás, nem, nemzetiség és rassz nem választ el embert embertől, ahol a mindenki egyenlő. Idillikus kép, nem igaz? Kevesen gondolták akkor, hogy ez csak negédes cukormáz. Pedig az: emberi fogyasztásra nem ajánlott, ragacsos dísz. Napjainkra az ENSZ cukormáza oly mértékben megromlott, hogy talán ideje lenne egy nagy méregtelenítésnek. Hogy mi is az ENSZ küldetése 2018-ban? Papíron ugyanaz, mint 1945-ben: világbéke és az univerzális szeretetbuborék fenntartása. A gyakorlatban viszont – az EU-hoz hasonlóan – csak a saját határain próbál túllépni, feszegeti az államok és népek tűrőképességét. Morálisan kettős játékot űz, lényegében egy politikai társasjáték, ami akkor profitál, ha bizonyos status quo helyzeteket fenntartunk.
A második világháború erkölcsi sokkhatásából a (Wilson-féle) Nemzetek Szövetségének romjaira felépített, az államok fölé magasló intézménymonolit tisztán látható célja a nemzetállami önállóság, a nemzetállamok egyéni érdekeinek és érdekképviseletének fokozatos lebontása, a “közös jó”, a “tartós”, az “örök béke” érdekében. Ez pedig nem más, mint a nemzetállami, a folyamatosan aktív politikai formák kasztrálása. Ahogyan Roosevelt ’45-ben kimondta: “Az egyetlen módja annak, hogy barátot szerezzünk magunk az, hogy egyek legyünk vele. Nem érhetünk el tartós békét, ha gyanakvással, bizalmatlansággal vagy félelemmel közeledünk hozzá.” Ez a végtelenül leegyszerűsített intuíció már önmagában bizonyos balsejtelmekre adhat okot (és már a kezdeti időszakban Sztálinnal, a Szovjetunióval szemben sem működött). A nyugat a két világháborút követő “kiégésének” eredménye az ENSZ által életre keltett pacifizmus?
Igen. A Nemzetek Szövetségének is ez volt a célja 1920-ban, de akkor ez a fajta kormányközi intézményesülés még annyira új koncepció volt, hogy eleve bukásra volt ítélve. Az ENSZ az elődjének hibáiból tanulva már konkrétabb célokkal és működési elvekkel jött létre. Tehát nem csupán a kiégés eredménye ez, hanem hogy ott volt a közös cél: próbáljuk meg újra. És ebben a tekintetben az ENSZ sikertörténet. Hiszen az elmúlt 73 évben nem tört ki harmadik világháború, az intézmény pedig továbbra is fennáll. Az alapokmánya persze nem megy olyan mélységekbe, mint Roosevelt. Csupán annyit mond, hogy megmentjük a jövő nemzedékét a háború borzalmaitól, újból hitet teszünk az alapvető emberi jogok mellett és előmozdítjuk a szociális haladást. Ugyanakkor az ENSZ-nek nincs egy jogilag elfogadott definicíója még arra sem, hogy mi számít terrorizmusnak, ami felveti azt a kellemetlen kérdést, hogy a pontos definíciók hiányában mégis hogyan érjük el a “tartós békét”? Tehát a pacifizmus önmagában nem lenne gond, de jogilag hiányoznak a referenciák, ami ebben a hiányos formában alapjaiban sérti az ENSZ eredeti céljait, fenntarthatatlanná teszi az eredeti “szentnek” titulált célokat.
Ma már egyértelműnek tűnik a pacifizmus erkölcsi és politikai kudarca?
Elég egyértelműnek, ha konzervatív nézeteket vallasz. De ha a manapság oly trendi überliberális-vágybuborékban élsz, akkor erről egészen más lehet a véleményed. Akkor ebből semmi sem egyértelmű, sőt látszólag sikert sikerre halmoz a “világrend”.
Elvileg nemzetek képviselői ülnek az ENSZ-ben, de a villámgyorsan kiépülő totális globalizáció, a migrációs válság és a “nagy elvegyülés”, a cappuccino-effektus hatására egyes országok sokkal inkább inkább az ENSZ választókerületeivé válnak. Sokak számára ezek az alapállítások igazolják azt, hogy az ENSZ egyfajta világkormány-prototípus. El lehet valaha oszlatni ezeket a félelmeket?
Nem. És nem is gondolom, hogy el kellene oszlatnunk a félelmeket, hiszen akkor a fékek és egyensúlyok még fennmaradt, működő rendszermaradványa is megsemmisülne. A 60-as, 70-es évektől az ENSZ klikkesedni kezdett és mára egyértelműen eliszlámosodott. A 193 tagállam közül csupán 87-ben van teljes demokrácia. Az 1945-ben létrehozott demokratikus, nyugati és leginkább keresztény alapokon nyugvó intézményben ma ötvenhat muszlim állam van, amelyek ha egyértelmű többséget nem is képesek alkotni, még így is ők jelentik a legnagyobb szavazati blokkot. És élnek, sőt vissza is élnek ezzel a többséggel. Nézzük például az UNESCO-t: 195 tagállamból 35 muszlim állam, további 21 állam az OIC (Iszlám Konferencia Szervezete, azaz, lényegében: iszlám együttműködés, a szerk.) tagja, négy pedig megfigyelő státusszal bír. Így a 195 államból 60, mintegy többségi frakció, mindent megszavaz, ami a muszlimoknak kedvez. Akkor ez alapján döntsük el, hogy kell-e félnünk? Persze az ENSZ próbálja fenntartani a demokratikus világkormány-prototípusának képét – leginkább azzal igazolva a demokráciát, hogy minden tagállam egy szavazattal él -, de nem egy nehéz matematikai feladvány rávilágítani arra, hogy az ENSZ korántsem, sőt egyáltalán nem demokratikus. Ez lenne a világkormány-prototípusa? Ha igen, akkor erősen el kell gondolkodnunk azon, hogy ezt mi így, ebben a formában tovább támogatjuk-e, s fenn akarjuk-e tartani a saját pénzünkből? Egyáltalán, akarunk-e világkormányt? Én azt mondom: nyilvánvalóan nem.
Erről az jutott eszembe, hogy az ENSZ-ben lejátszódó folyamatok mintha az általános iszlamizációval volnának összefüggésben. Az ENSZ az iszlamizáció első áldozata?
Intézményként az első, ahol ennyire világosan látszik a változás. Nézzünk rá az UNESCO tavalyi döntésére például, ami azt mondta ki, hogy a Templom-hegy, ahol a Sziklamecset is áll – amit csakis, szisztematikusan arabul neveznek meg végig az egész bürokratikus eljárásban, mint al-Aksza mecset, – az csakis a muszlimoké. Senki másé. Sem a zsidóké, sem a keresztényeké. A zsidók elmentek az ENSZ elé protestálni, a keresztények Bibliát küldtek az UNESCO képviseletére, aláhúzva azokat a részeket, amik a keresztények kötődését igazolják Jeruzsálemhez és a Sziklamecsethez. Mi ez, ha nem direkt iszlámosítás? Azt is érdemes megnézni, hogy egy-egy ilyen javaslatot kik szponzorálnak, azaz kit nyújtják be? A példánál maradva nem más, mint Algéria, Egyiptom, Libanon, Marokkó, Oman, Qatar és Szudán. És itt is a reprezentatív válasz. De példa lenne még bőven.
Gulyés Virág; Forrás: GV/PS
Az éhező emberek, a szétkönnyezett gyerekarcok, az összeégett, összevagdosott és tömegsírokba hányt testek könnyfakasztó látványa túl kényszeres asszociációkat, pavlovi-reakciókat szül mindenkiben, aki a második világháború utáni humanizmus áldozata. Bűntudatot, amit nem lehet megélni, viszonytalan velem, de mégis jelen van egyfajta erkölcsként, új morális alapként. A magukra erőltetett együttérzés, empátia konkrétan kiüresíti, elnémítja azoknak a hangját, akikért valójában tenni lehetne. Ezt egyértelmű morális zsákutcának gondolom. Ez alapján kérdezem: mit gondol az ENSZ az emberről?
Egyetértek, az ENSZ pacifista cukormáza egy morális zsákutca. Ha besétálsz az ENSZ New York-i székhelyére, találsz egy holokauszt emlékfalat. Csak jelzésértékű, ne gondolj semmi meghökkentőre. Pár lépés után a fal egy palesztin emlékfallá alakul át. A turistacsoport-vezetőknek kötelező megállniuk mind a két fal előtt. És ezzel vissza is kanyarodunk oda, amit említesz: elnémítjuk, semmissé tesszük, relativizáljuk a történelmet. Ugyanakkor, ha már a holokauszt és a palesztin Nakba (Izrael állam megalapításához kapcsolódó palesztin gyásznap – a szerk.) falat kapott, miért nem kapunk mi is? Nem halt meg többmillió ember a kommunizmus alatt? Nem létezett gulág? Ben-Dror Yemini izraeli újságíró említi az Industry of Lies című legújabb könyvében, hogy minden államnak volt egy Nakbája. Minden állam megszenvedett a szuverenitásáért, tehát nem kellene mindent eltorzítani az éppen megkívánt mainstream narratíva irányába. Vérlázító morális kettős mérce jellemzi az egész intézményt, miközben az amerikai diákok nyolcvan százaléka gondolja azt, hogy az ENSZ, mint a Jóisten van jelen a világban. Tehát az ENSZ az abszolút, a legfelsőbb erkölcsi igazság forrása. Persze, ez a hazugság részben abból fakad, hogy a felnövekvő generáció mind Amerikában, mind Európában egy teljesen más és újszerű morálban nő fel. Ráadásul legtöbbjük a leghitelesebb referenciaként tekint a Wikipédiára.
Jól ki van ez gondolva: a morális zsákutcát így a legkönnyebb fenntartani, nem?
A kék sapka tényleg “erkölcsi rendet” importál a kríziszónákba? Mintha nem ez lenne a tapasztalat. A békefenntartó mindig egy tapasztalatot sugárzó, a fentebb említett újmorált tökéletesen megélő férfialak, aki elszenvedi, végigjóemberkedi a mások, a másmilyenek, a “civilizálatlanok” azaz a liberális demokrácia nélkül élők barbarizmusát. A jelenlétével hirdeti, hogy ő “jobb ember”, ti pedig “többet érdemeltek annál, amik vagytok”. De mégis cselekvőképtelen. Miért az?
Baj az, hogy cselekvőképtelen? Mikor hozott bármi jót, ha valaki piedesztára emeli önmagát és mindenkit olyanná akar tenni, mint ő maga? Az ENSZ régen elvesztette a békefentartó brendjét. Mivel a szakterületem szerint erre látok rá a legjobban, én azt kérdezem: változott-e bármit is az izraeli-palesztin helyzet azóta, hogy megjelentek a kéksapkások? Nem. Sőt, az abszurd számú Izrael-ellenes ENSZ döntés és határozat után, szemben azzal a precedenssel, hogy szinte semmi megvetés vagy követelés nem érte a Hamászt (ami Európában és az USA-ban is terrorszervezetként van minősítve – a szerk.), a kérdés egyértelműen így hangzik: lehet-e a kék sapka a béke jelképe?
A médiaképessé tett szenvedéstömeg szüli az ENSZ létezésének a legitimitását? Biztosan emlékszel Christopher Gunness gázai ENSZ (UNRWA)-szóvivő produkciójára, amikor elnémulva, percekig ült szétsírt arccal a kamerák előtt, miután kiejtette a varázsszavakat: “palesztin gyerekek”.
Ó, a jó öreg Gunness… Semmiképpen ne jöjjön át az, hogy engem nem hat meg, ha meghal egy palesztin gyermek. Szó sincs erről. De gyerekeket felhasználni a saját politikai napirendedhez émelyítő. Ezt hívja Alan Dershowitz a Hamasz “halott gyerek stratégiájának“. Valljuk be, működik. Mindannyian megrendülünk, ha egy kisgyermek meghal, de nincs ellenszenvesebb annál, amikor megválogatjuk azt, hogy melyik gyermek érdemel gyászt meg könnyeket, és melyik nem. Ezt csinálta Gunness az Al Jazeera csatornán – amely egyébként is elhíresülten Pallywood-párti. Gunness-t azóta többször támadták összeférhetetlenséggel, hiszen nyíltan twitterezik Izrael ellen, holott a pozíciója teljes semlegességet kívánna meg. Dehát így működik ma a mediagépezet. A Jerusalem Post-ban is erről írtam korábban, hogyan torzítható, hamisítható az információ, a valóság a közösségi médián megjelenő befolyásoló marketinggel.
Mi az ENSZ mechanizmusainak filozófiai háttere, mi az az absztrakt, kívülről egyre nehezebben megfogalmazható világrend, amit képviselni próbál? Mennyire van ez szinkronban a mindenkori USA külpolitikájával, a demokrácia-export doktrínájával? (Tudjuk, hogy alapvetően – Kissinger tanúsága szerint – ezért jött létre. Egy a mainál sokkal idealistább, “ártatlanabb” Amerika magára vállalta a háború utáni világrend kialakításának feladatát.) Trump színre lépésével, Jeruzsálem elismerésével szétvált a két politikai akarat? Valóban elképzelhető az USA kilépése az ENSZ-ből?
Anélkül, hogy mélyebben belemennék az USA külpolitikájába, lássuk be, azért az enyhe túlzás, hogy Trump előtt Amerika a világbéke fenntartásán dolgozott. Mind Bush, mind pedig Obama alatt épp elég katonai beavatkozást hajtottak végre, s sokszor nemhogy jobbá nem tették azt a bizonyos világrendet, de inkább olajat öntöttek a tűzre. Tehát igen, volt valamilyen szintű szinkronocitás az ENSZ és Amerika között. Nem gondolom azonban, hogy az ENSZ és Amerika külpolitikai döntéseinek ma szinkronban kéne lenniük. Ma már mások az érdekek. Ma az ENSZ (ahogyan korábban is említettem) egy elég erős arab pólussal, túlsúllyal rendelkezik. Amerikának pedig egyáltalán nem érdeke a fokozatos iszlámosodás, így alapvető érdekellentét áll fenn. Az, hogy Amerika kilép-e az ENSZ-ből persze időnként felmerül, főként a jeruzsálemi döntés óta. S ha megteszi – bár nem tartom valószínűleg – meglenne rá az oka. De ennek hosszú története van. Amerika (ugyanis) felvett egy a világbékét fenntartani próbáló magatartást, a maga képére akarta formálni a tágabb értelemben vett rendet a Második Világháború után, és most jól látható az, hogy ebből lett elegük, nem akarnak több véráldozatot hozni másokért. Nem véletlenül küldtek egy olyan erős, karizmatikus és fantasztikusan felkészült nőt az ENSZ-be, mint Nikki Haley. A jeruzsálemi döntés után, Haley elmondta, hogy kész, vége annak a játéknak, hogy Amerika, aki az ENSZ teljes büdzséjének húsz százalékát adja és éveken keresztül jutatott hatalmas összegeket olyan országoknak, mint Irak, Afganisztán, Egyiptom vagy Pakisztán – és egyik ország sem híres a nyugati, demokratikus értékrendjéről (ezekben az országokban lényegében mind elbukott a demokrácia-export doktrínája, a szerk.) -, majd ezek a “nemzetek” hátba szúrják a saját mentorukat? Elég abszurd helyzet. De megint ismételnem kell önmagamat, mert ez azért történhet meg, mivel ezek az országok klikkesedve, látszat-egységet felmutatva megfelelő, határozatképes többséget alkotnak.
Azt is sokan elfelejtik, hogy Trump döntése az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe való helyezésével nem egészen úgy történt, hogy hétfő reggel felkelt és kimondta azt, amit megálmodott. Ugyan már. Már 1995-ben az amerikai szenátus elfogadta a tényt, hogy Jeruzsálem Izrael fővárosa. Clinton, Bush, Obama, mindenki benne volt. Az, hogy Trump most végre lépett, azzal nem tett semmi egetrengetőt, csak kivitelezett egy már létező, legális döntést. Az, hogy ezt kényelmesebb úgy lefordítani, hogy emiatt nem lesz béke Izraelben, az megint egy más kérdés.
Ott voltam az ENSZ-ben, amikor a Palesztin képviselő azt mondta, hogy Amerika ezzel elveszítette azt a pozícióját, hogy béketárgyalóként jelen legyen az Izraeli-Palesztin kérdésben. S erre mondja azt Ben Shapiro, hogy: “kit érdekel az, hogy mit gondol a Hamász, a PFSZ, Szíria és Irán?” A kérdést pedig mindenki válaszolja meg maga.
Mit fog tenni/mit tehet az ENSZ azért, hogy “helyreállítsa” a Trump által “felborított” izraeli-palesztin viszonyokat?
Nem gondolom, hogy van bármit is helyre tenni. Azért nem arról van szó, hogy volt egy fantasztikus béketerv az asztalon, majd jött Trump és minden összedőlt. Bármennyire is szeretnék ezt beállítani azok az oldalak, akiknek ez érdeke, ez csak egy újabb hazugság. Az ENSZ mit tehet? Semmi különöset. Eddig is fenntartotta azt a patthelyzetet és ezután is ezt fogja tenni. Különben elúszik egy csomó pénzt, amit bele lehet fektetni az UNRWA-ba, vagy épp a hirtelen összehívott ’emergency’ ülésekre. Én pontosan ezért ábrándultam ki ezekből az intézményekből. Az alapgondolat jó, de a hataloméhség már túlsokat akar. Ha Trump döntése valamit is tett, az az, hogy kimozdította mindkét felet a status quo-ból. A több, mint 50 éve fenntartott, az arab többség által irányított Izrael-ellenes ENSZ politikának végre megálljt parancsolt Amerika. Az ENSZ-nek pedig önmaga megreformálásval kellene foglalkoznia nem pedig Trumppal.
Miből ered az ENSZ Izrael ellenessége? Mintha egyre több olyan válságügyünk lenne, ami korábban szinte kizárólag Izrael problémája volt (az iszlám fenyegetése, túlsúlya, az ENSZ által életbe hívott vagy megtámogatott szankciók stb.). Korábban Izrael volt az első számú ütközőzóna. Most Európa (magyartalanul:) Izraellé változott. A zsidó államot sikerült fenntartani, megvédeni a militáns-nacionalista alapállással, kőkemény reálpolitikával, a cionizmus közös “nemzeti” minimumával. Te hogyan látod Európa jövőjét?
Nagyon egyetértek veled. S ahol csak lehet, ezt hangoztatom is. De a gond az, hogy Magyarország például tavaly egyetlen egyszer (Jeruzsálem ügyében) tartózkodott ENSZ szavazáson. Általában azonban úgy szavazunk, ahogy az EU megkívánja, ergo Izrael ellen. Ebben azért van irónia, mint lokális, mint pedig makro, tehát EU-s szinten. Két éve mást sem hallunk minthogy a Közel-Keletről érkezők mind háború elől menekülnek, s nekünk ezért be kell fogadnunk őket. Az egyetlen hely, ahonnan nem menekülnek az Izrael. Ami nem meglepő, hiszen Izrael az egyetlen demokratikus állam, ahol a nőknek vagy épp a melegeknek egyenlő jogaik vannak. Tehát egyrészről befogadjuk a “menekülteket“, de amikor csak lehet Izrael ellen szavazunk, olyan országokkal együtt, mint Szíria, Irán, Jemen és a többi, ahonnan a menekültek hozzánk áramlanak. Ez egy elég torz kép és azt mutatja, hogy nem mindenki ismeri fel azt, hogy azok a kihívások, amikkel Izrael a fennállása óta küzd, az most egy európai szintű problémává nőtte ki magát. Amíg ezt nem ismerjük fel és nem ismerjük be, Európa hatalmas, most még megoldhatatlannak tűnő probléma elé néz.
Ha Magyarország hosszútávon szembehelyezkedik az ENSZ szabta bevádoláspolitikával, milyen retorziókra számíthat?
Semmire. Valami szankció esetleg. Ne tulajdonítsuk túl nagy szerepet az ENSZ-nek. Az ENSZ egy paktum, egy megegyezés az államok között, de nagyon kevés kötelező jellegű döntése van. Amit retorzióként adhat az a folyamatos rossz PR Magyarországnak. Az EU, ilyen tekintetben erősebb lábakon áll. A köreimben azért van egy íratlan megegyezés: jobb bent, mint kint, de ez nem jelenti azt, hogy mindent el kell fogadni.
Én vallom: minden ország tartsa fenn saját morális iránytűjét.
Gulyás Virág; Forrás: GV/PS
Mi történne, lenne-e kataklizma a Közel-Keleten, ha érvényesülne az ENSZ akarata? Lenne Izraelnek jövője? Mi az optimistább és mi a realista forgatókönyv erre az esetre?
Amennyiben az ENSZ papíron leírt célkitűzéseit nézzük, persze jöhetne a katarzis és a béke. Izrael megmaradna, mindenki boldog. De a valóság teljesen mást mutat. Az ENSZ kettős mérce-politikája Izrael eltünését eredményezné. Hogy miért? Például az UNRWA miatt. 1949-ben alapított alszervezet egy speciális ügynökség, amely kimondottan a palesztin menekültekre fókuszál, míg egy másik ügynökség foglalkozik minden egyéb nemzetiségű menekülttel. Ez már önmagában komoly problémákat okoz. Amikor az UNRWA létrejött, akkor hétszázezer palesztin menekültre kellett figyelniük, ma ez a szám ötmillióra tehető. A palesztin menekültstátusz az egyetlen a világon, amely folyamatosan növekszik nem pedig csökken. Miért? Mert ez egy örökölhető státusz. Hiába élsz már Los Angelesben harmadik generációs amerikaiként, az UNRWA szerint akkor is palesztin menekült vagy. Ma az ENSZ egyik, ha nem a leghangsúlyosabb követelése, hogy Izrael fogadja vissza az összes palesztin menekültet. Ezt hangoztatja a BDS mozgalom is (BDS, azaz bojkottálás, befektetések felfüggesztése, szankciók alkalmazása, a szerk.), ami nem mellesleg veszélyesen beépült az ENSZ idegrendszerébe.
S itt zárul a kör: ha ezt kivitelezik, tehát visszaköltözne 5 millió palesztin menekült, akkor Izrael – ma 8,5 millió (beleértve a nem zsidókat is) megszűnne létezni, mint zsidó állam. Kész.
Ma, amíg csakis Izrael ellen van fix napirendi pont és Szíria, Irán, Irak, Egyiptom, az Arab Emírség szerepe a Közel-Kelet mai helyzetében szinte helyet sem kap, semmi nem fog változni. Sokkal könnyebb egyetlen országot kipécézni és arra mutogatni, hiszen azzal elfedjük a valódi problémákat. Én úgy gondolom, ma nincs realista forgatókönyv. Próbálok optimista maradni, de nem könnyű. S itt idézném Golda Meir-t “ha az arabok letennék a fegyvert, ma béke lenne. Ha Izrael ma letenné a fegyvert, Izrael megszünne létezni”. Amíg ez a mondat igaz, addig nincsen más jövőkép.
Hogyan lettél keresztényként-magyarként harcos cionista?
2012-ig a zsidó vicceken, a Holokauszt borzalmán kívűl nem sokat tudtam Izraelről és a zsidóságról. Visszagondolva, teljesen őszítén felvállalom, hogy egy voltam azok közül, akik a zsidókról sok jót nem, de a sztereotípiákat nagyon ismerték. Nem voltam palesztin-párti, vagy Izrael-ellenes, mert ahhoz kellett volna valamiféle vélemény, de ez a közeg engem akkor egyáltalán nem érintett meg. Az első izraeli utam során történt a nagy változás. Libanon után ez volt a második ország a Közel-Keleten, ahová elmentem. A mai napig keresem a választ: mi indította el a dominó effektust? De azóta teljesen megváltozott az életem. Sajnos a cionizmus, mint jelző, Magyarországon, de persze máshol is, igen pejoratív kicsengésű. Így nem azonnal azonosultam azzal, hogy én cionista lennék. Számtalanszor jártam Izraelben az elmúlt évek során, többek között 2014-ben a gázai konfliktus alatt is.
A legtöbb barátomat besorozták, én meg futottam, amikor szólt a sziréna. Aztán az elmúlt évek alatt összeállt a kép, és ha megérted, hogy valójában a cionzimus azt jelenti, hogy a zsidó népnek joga van az önrendelkezéshez, akkor rájössz, hogy ha patrióta magyar vagy, nem lehetsz más, csak cionista.
Nem mindig könnyű a sok rám ragasztott identitást összeegyeztetni: magyar, keresztény, cionista, jobboldali, amerikai megközelítséből: konzervatív. Sok kérdés zúdul ám rám: ha keresztény vagy, akkor messiás-hívő vagy? Ha magyar vagy, hogy lehet, hogy támogatod a zsidókat, hiszen a magyarok antiszemiták? Ha jobboldali vagy, akkor támogatod a telepesítést?
Nézd én két országért vagyok készen harcolni: Magyarországért és Izraelért. Több a közös bennünk, mint amennyit valaha be mernénk vallani.
Így amikor csak tehetem beszélek erről. És az, hogy random izraeliek keresnek fel, hogy látják mit csinálok, és most már készek, hogy megnézzék Magyarországot, ez hitet ad abban, hogy le tudjuk küzdeni a generációkon keresztül belénk ivódott előítéleteket – mindkét oldalról. És az, hogy ma már meghívnak előadásokat tartani Izraelbe és Amerikába, hogy a témáról cikkeim, tanulmányaim jelennek meg sok erőt ad. Főleg azért, mert nem egy propagandagépezet része vagyok, hanem csak őszíntén beszélek arról, hogyan torzítja a média az izraeli helyzetet, hogy a mai anticionizmus miért is antiszemitizmus, de legfőképpen arról, hogy ha már mindenképpen ellenséget keresünk a világban, nem biztos, hogy a zsidóktól ered a legnagyobb veszély.
Gulyás Virág; Forrás: GV/PS
Mi lehet az ENSZ harmadik világgal kapcsolatos koncepciója? A határok megnyitásának, majd megsemmisítésének víziójával a cél egyfajta semleges és befolyásolható, nemzeti karakterisztika és önálló akarat nélküli masszavilág megalapozása?
Az úgynevezett global village fogalma nem új. Korábban arra utaltak ezzel a terminussal, hogy az internettel megszüntek a virtuális határok, ma már ez konkrét cél, geopolitikai értelmeben is. Ezért is beszélhetünk világkormányról. Hogy mi a cél? Nem tudom. Kérdezzük meg Sorost. Még ha nem is ül ott az ENSZ-ben, az NGO-okon keresztül mindennap jelen van. De, ha Magyarország szmszögéből nézzük a kérdést, én az EU-nak tenném fel ezt a kérdést elsősorban. Talán az ENSZ globális értelemben véve erősebb intézmény, hiszen szigorúan földrajzi értelemben nagyobb a kiterjedése, de az EU jogilag sokkal erősebb megaintézmény, hiszen van szupranacionális pillére. De miért akarjuk, hogy elvesszenek a szuverén országok? Miért akarunk nemzeteket homogenizálni? Persze fel lehet nevelni a következő nemzedéket – és erre van is tendencia – hogy “global kid”-ként azonosítsák magukat, de én inkább azt látom, hogy ez a nagy buborék ki fog pukkadni. Ki kell pukkadnia. Nem véletlenül erősödnek fel a nacionalista hangok szinte mindenütt. Persze ma azt kimondani, hogy nacionalista vagy azzal azt is felvállalod, hogy kitagadnak a mainstreamből.
Ma, a nacionalizmus, cionizmus, feminizmus mind elkobzott szitokszó lett, holott mindegyik progresszív gondolkodást sugallt.
Az új migrációs-alapjog gyakorlatilag érvénytelenítné a “illegális” jogi jelzőt. Ennyi az egész, nem?
Ezt már rég érvénytelenítettük azzal, hogy a mostani migrációs hullám milliós tömegét egy kalap alá véve menekültnek tituláltuk. Most ezt le is írjuk, ettől megfelelő bürokratikus legitimitást nyer.
Ha az ENSZ által hetven éve képviselt világrend felbomlik, mi léphet a helyére?
Világbéke. Csak viccelek. Bár tényleg úgy gondolom, hogy valaminek változnia kell, mégpedig sürgősen. A mai ENSZ által képviselt világrendnek fel kell bomlania. Nem kívánom megnevezni őket, de nagynevű ügyvédek mantrázzák New York-ban, hogy az ENSZ székhelyét át kellene helyezni Katarba, és itt pedig kezdjünk újra mindent. Sajnos ma velük értek egyet. A mai teljesen kifordult világrend fenntartása csupán a véges erőforrásaink tékozlása. A megoldás szerintem abban rejlik, hogy új alapokat építünk és csakúgy, mint szerkezetileg az EU, elkezdünk megkötéseket, nem áthágható szabályokat felállítani. Például csak az az ország lehet tag, ahol demokrácia van és az alapvető emberi alapjogokat nem sértik. Ezzel már rögtön ki is zárnák azt a blokkot, amelyik ma eltorzítja az ENSZ működését. Szabályok nélkül veszélyes vizekre evezünk, de lehet, hogy éppen ez a cél?
PS/SZDM; Fotó: GV/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS