Pesti Srácok

Gyagyás Tódik és hatalomról álmodozó Gyurcsány-klán – ilyen volt 2021 a Karantén szerint

2021-ben is rengeteg munkát adott a Karanténnak az ellenzék, amely hétről-hétre bizonyította, hogy nem tud alternatívát nyújtani a jelenlegi kormányzattal szemben, csupán hergelnek, irigységet táplálnak az emberekben, és vízió nélkül szórják a gyűlöletet a magyar emberek közé. A Karantén nem is tudott mindig minden aljas mozzanatot elétek tárni, de igyekeztünk megmutatni a szavakban minden szépet megígérő ellenzék fonák oldalát, az üres és sötét belsőt, a lélektelen hatalomvágyat és a rettentő ostobaságot. Akik követték péntekenként a vlogot, tudják, hogy Márki-Zay, Gyurcsány, Dobrev, a nulla felé konvergáló MSZP és a hazáját külföldön árusító Momentum voltak a főszereplők, egy-egy vicces és néha kissé erős betét kíséretében visszatérő vendégként riogattak titeket. Ebből az éves termésből állítottunk össze nektek egy rövid csokrot, melyben találkozhattok Dobrev Klárával, Gyagyás Tódival és a fenséges Henceggel, azaz Kész Zoltánnal és Márki-Zay Péterrel, de felvidítja a Szilvesztert a nagy tudású városromboló, Karácsony Gergely és a korrupció ellen nagy hangon harcoló, korrupciós botrányba keveredett Cseh Katalin is. Végül szót ejtünk a magyar futballválogatott Európa-bajnoki helytállásáról is, valamint arról, hogy a szivárványos propaganda már a fociba is beette magát. Vigyázzatok magatokra, találkozzunk jövőre is, nagyon boldog újévet kívánunk mindenkinek!

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.