Pesti Srácok

Gyurcsány álma egy össz-ellenzéki bojkott, de elhajtották kollégái

Gyurcsány álma egy össz-ellenzéki bojkott, de elhajtották kollégái

Gyurcsány Ferenc nem ért egyet azokkal, akik szerint ebben a választási rendszerben nem lehet legyőzni a Fideszt. Ugyanakkor egyszerűbb és hatékonyabb megoldásnak tartana egy össz-ellenzéki választási bojkottot – mondta el a Hír Tv-ben, hozzátéve: bármikor hajlandó erről egyeztetni a többi ellenzéki párttal. Ám ennek szerinte csak akkor lenne értelme, ha a „Jobbiktól a Momentumig” mindenki beszáll, és aztán a „mai tüntetések hullámán” egy átfogó, Orbánnal szembeni népmozgalmat szerveznek - írja az atv.

Nyakó István, az MSZP kommunikációs igazgatója az

atv.hu

megkeresésére azt mondta, Botka László országjárása során azt tapasztalják, hogy az emberek a 2018-as választásokon akarják legyőzni a Fideszt, ezért az MSZP erre készül. Nyakó szerint minden más megoldás csak spekuláció. Az

atv-nek

azt mondta, hogy azok az ellenzéki pártok, akikkel az elmúlt hónapokban leültek tárgyalni – ide értve a Demokratikus Koalíciót is – nemet mondtak a koordinált jelöltállításra, a közös listára és a közös miniszterelnök-jelöltre. Pedig a

Jobbik segédcsapatai által megtámogatott Fidesz-tábor egységét csak egy másik, annál erősebb egységgel lehet legyőzni

PestiSracok facebook image

– vélekedett a kommunikációs igazgató.

A Jobbik nem csatlakozik semmilyen összefogáshoz,

ugyanis feltett szándékuk, hogy részt vegyenek az országgyűlési választásokon és a Fidesz szájíze szerint alakított játékszabályok alapján győzzék le a Fideszt – mondta el lapunknak Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője, aki szerint

Gyurcsány ötlete újabb bizonyítéka annak, hogy a baloldal nem tud és nem is akar nyerni 2018-ban.

Úgy véli, a baloldali pártoknak már 2010-ben meg kellett volna lépniük ezt a bojkottot, és 20 év károkozás után végleg eltűnni a magyar közéletből.

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke szintén ebben a választási rendszerben képzeli el a Fidesz legyőzését,

holott hetente beszélnek arról, milyen sok sebből vérzik a szabályozás, kezdve a sokszázezer külföldön élő vagy dolgozó magyar megfosztását a levélben történő szavazástól, a sokmilliárd adóforintból zajló kormánypropagandáig, amely nem is titkoltan egybecsúszik a kormánypárt választási hadjáratával. A demokráciából a diktatúrába vezető úton van egy határpont – magyarázta Hadházy –, amikor még megfordítható a folyamat. Ez előtt kilépni a demokratikus keretek közül elsietett lenne, utána pedig a hatalom legitimációját szolgálná szerinte, és az LMP egyelőre úgy látja, hogy még nem érkeztünk el ehhez a ponthoz. Vagyis addig az ellenzéknek a bojkott mellett kínálkozó sok egyéb lehetőségről kellene tárgyalnia.

Szigetvári Viktor, az Együtt Országos Politikai Tanácsának elnöke nem kívánta kommentálni Gyurcsány választási bojkottra vonatkozó ötletét

. A Momentum szóvivője viszont megtette. „Nem csatlakozunk, mert a Momentum országjárása során kiderült, hogy a magyar emberek új, cselekvő, választható pártokra vágynak, nem pedig 100 százalékos Fidesz parlamentre 2018-ban” – áll a a Hajnal Miklós által jegyzett közleményükben.

PS/atv, fotó:blikk

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?