Az “orbáni áruló magatartással szemben” átfogó, közös, hazafias koalícióra van szükség – mondta a Demokratikus Koalíció elnöke pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján. Vagyis amellett, hogy felfedezte a melegvizet, belenyugodott Magyar Péter létezésébe is. Csak egy kis összefogás kell neki a gonosz ellen, hátha így megőriz valamennyit a Demokratikus Koalíció zsákmányszerző erejéből.
A Demokratikus Koalíció hagyományainak megfelelően az őszi parlamenti ülésszakot megelőzően Gyurcsány Ferenc politikai évadnyitó sajtótájékoztatót tartott. A DK elnöke azokra a mondatokra reagált, amelyeket Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója mondott el, és amelyek szerint Magyarország nem védekezne egy orosz megszállással szemben.
Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott, hogy a kormányfő, Orbán Viktor Magyarországot Oroszország szolgaállamává kívánja tenni.
„Ebben a helyzetben önérzetes és hazafias magatartásra és politikára van szükség a hazaárulással, az áruló kormánnyal szemben. Ez a dolga minden magyar hazafinak. Függetlenül attól, hogy bal vagy jobboldali, függetlenül attól, hogy felnőttsége eszmélésének kezdetén vagy érett fejjel néz azzal szembe, hogy eladják az országát, függetlenül attól, hogy a világ egy sor dolgáról mit gondolunk, mert haza csak egy van, és ez Magyarország”
– mondta el.
Gyurcsány Ferenc leszögezte, hogy nincs az az ellenzéken belüli vita, ami fontosabb lenne annál, hogy közösen lépjenek fel az ország függetlenségének megvédésének érdekében. Ezt kifejtve arról beszélt, hogy akkor lehet az ország függetlenségének megvédése érdekében fellépni, ha az ellenzéken belül alapvetően az együttműködés kultúrája és a béke hangja lesz a legerősebb.
(atv / Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS)
púpos pityu
2024-09-28 at 17:00
Hetek óta írom itt, főleg amikor állítólag a Fosost kritizálja, hogy ezek össze állnak..a hatalomért ha kell a Sátánnal is!!!
marci
2024-09-28 at 16:57
De érdekes. Amikor ők voltak többen, akkor valahogy nem akarta az összefogást, egyedül akart uralkodni a szemétdombján. Most, hogy átmentek kicsibe, már egyből nyalnak a nagynak. Persze ez náluk liberális alap. A hatalomért a pénzért bárkinek képesek lefeküdni benyalni.
Azért ettől függetlenül szurkolok neki. Aki vele lepaktált az eddig mindig ment a sűlyesztőbe.
Eszembe jut Piszkos Fred a kapitány : “az én szeretetem öl, butít és nyomorba dönt”.
Lehet, hogy ezzel ő is tisztában van, és ezért hízeleg a Tiszának, mert még abból is hasznot húz, hogy sokan utálják, ebben az esetben viszont le a kalappal ( különben lerepül” – mondta Fülig Jimmy),
corvus
2024-09-28 at 16:35
Akkor miért árulta el a függetlenségünket, amikor alkalma volt rá , pl az külső szláv nyelvű egyedek beengedése a titkos szolgálatokhoz he!!!!!!!!!????????