Pesti Srácok

Gyurcsány kirakatembere korábban is elutasította a benzinárak csökkentését

Gyurcsány kirakatembere korábban is elutasította a benzinárak csökkentését

Életbe lépett a kormány határozata, így hétfőtől a megszabott 480 forintos literenkénti áron lehet hozzájutni a 95-ös benzinhez és a dízelhez. A balliberális média, ami eddig az alacsonyabb árakat követelte, most környezetvédelmi és gazdasági katasztrófát vizionál a határozattól, nem kevésbé a baloldali politikusok, akik legújabb kirakatembere, Márki-Zay Péter már korábban megemelte volna az árakat.

Márki-Zay Péter nem tagadja meg korábbi munkaadóit új szerepében sem. Portálunk is beszámolt róla, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester szerinte a helyes rezsicsökkentési eljárás szerinte az, hogy az emberek kevesebb vizet használnak. Mondja ezt annak ellenére, hogy ő maga bevallottan nagyot nyert a kormány lakosságsegítő intézkedésén. Nem más a hozzáállása a mostani ármaximalizáló rendelet kapcsán sem. Márki-Zay szerint ugyanis az emberek olyanok mint a rossz gyerekek, akikre ráfér egy pofon, vagyis "érezniük kell az áremelkedést" az energiaszektorban.

– mondta a polgármester Dobrev Klárával folytatott, ITT ( 31. perctől) megtekinthető vitájában, sőt, ennél is tovább ment: arra vonatkozólag ugyanis, hogy a benzinárak megszabásában indokoltnak tart-e bármiféle szociális kompetenst, úgy nyilatkozott (33. perc):

PestiSracok facebook image

Azt be kell ismernünk, hogy ő volt az egyetlen miniszterelnök-jelölt-jelölt, aki legalább nem hazudta azt, hogy adócsökkentést akar. Persze, ez azóta megváltozott, de az ellenzéki előválasztás második fordulója előtt az RTL-en leadott vitában konkrétan kijelentette (52.perctől):

Ez utóbbi érdekesen illeszkedik az ellenzék azon hazugságnarratívájába, mely szerint Magyarországon a világ legmagasabb adóit fizetjük, a legalacsonyabb fizetések mellett. A benzinárak állami maximalizálása előtt Jakab Péter is adócsökkentést követelt, ahogyan a Gyurcsány-házaspár is, ami önmagában eléggé ironikus, hiszen az ő kormányzásuk alatt szöktek az egekbe a magyar emberekre rótt terhek. Valószínű, hogy a kampányidőszakban Márki-Zay narratívája is változni fog, és beáll a "miért csak ennyit" süvöltő ellenzéki táborba, erre az esetre érdemes megjegyeznünk korábbi kijelentéseit.

Forrás: Facebook, RTL; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."