Pesti Srácok

Ha baloldali kormány irányítaná az országot, Dobrevék szerint még az örök élet is elérhető lenne, de a rezsi miatt biztos nem kellene aggódnunk

Ha baloldali kormány irányítaná az országot, Dobrevék szerint még az örök élet is elérhető lenne, de a rezsi miatt biztos nem kellene aggódnunk

Dobrev Klára és árnyékban tobzódó gittegylete szinte naponta örvendeztet meg bennünket primitívebbnél primitívebb lózungokkal, és felmerül a kérdés, hogy a DK miért mindig a legócskább hazugságokkal próbálkozik, amelyek pillanatok alatt cáfolhatók. A mézesmadzag és ostor politikáján kívül mást nem ismerő posztkommunista gyurcsányista társaság teljes ötlettelenségében valóban örök életet kínál, az ingyen sör szinte már snassz és lejárt ígéret. Dobrevék azt mondják magukról, hogy most éppen intézkedéseket hoznak, igaz, ez jogkör nélkül ugyan teljesen elképzelhetetlen, de az ilyen apróságok sosem zavarták Gyurcsányékat. De azok az emberek, akik válság nélkül is kiárusították az országot, most hazugságcunamival igyekeznek támogatókat toborozni, és azt is szégyenkezés nélkül üzenik, hogy ha ők kormányoznának, nem kellene aggódni a rezsi miatt. Ezt már megismerték egyszer a magyarok és sosem kérnek belőlük többet.

Veretes posztokkal igyekszik ámítani az embereket a DK és a háttérben kortyolgató Gyurcsányt jótékony árnyékban tartó előretolt bástya, Dobrev Klára. Az ötlettelenség mellett hatalmas baja a gyurcsányistáknak, hogy a társadalom nagyobb hányada élénken emlékszik a 2010 előtti anarchikus baloldali ámokfutásra, amikor Gyurcsányéknak válság sem kellett az ország tönkretételéhez, a folyamatos és parttalan hazugságokhoz, a nemzeti vagyon kiárusításához. Ezek az emberek pedig most is csak hergelni és hazudni tudnak, igyekeznek káoszt és zűrzavart teremteni, miközben tudják, hogy háború zajlik a szomszédunkban, amelynek hatásait egész Európa megsínyli. Számukra a válság csupán lehetőséget teremt, hogy ürességüket, gátlástalanságukat és a nemzetük iránti megvetésüket aprópénzért beváltsák.

A Kánaán ehhez képest nyomortanya. Fotó: a DK Facebook-oldala

Lehet, hogy ismét erősen túltolták a biciklit, mert Dobrevék kiírták a közösségi oldalukra, hogy ha baloldali kormány lenne, olcsóbb lenne az élelmiszer. De ez még semmi, a DK szerint nem kellene aggódni a rezsi miatt sem, valamint az otthonunk is fel lenne újítva. Valóban, a Kánaán ehhez képest nyomortanya. Egyszerűen Gyurcsányékat kell választani és minden rendben lesz, sőt. Az olcsóbb élelmiszer hagymázas ígéretéről azért eszünkbe jutnak a válság nélküli áremelések 2010 előtt, természetesen a több mint tucatszor drágított áram és gáz, és persze az is, hogy Gyurcsány Ferenc szerint a rezsicsökkentés egyszerű hülyeség. Ezek az emberek pedig most azt mondják, hogy éppen bennük kellene bízni, és akkor nem kell aggódni a rezsi miatt. Tiszta sor, nem?

PestiSracok facebook image

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.