Ha nyer az olasz jobboldal, kiderülhet, mit értenek demokrácia alatt az EU-ban
Tudjuk be az élet fintorának, hogy múlt hét csütörtökön, éppen a demokrácia nemzetközi napján vitáztak az európai parlamenti képviselők a magyar jogállamiság kérdéséről, majd pont ezen a napon szólalt fel többek között Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője is, aki szerint nem teljes értékű a demokrácia hazánkban. A héten pedig az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen jelentette ki, hogy ha az olasz jobboldal nyer a választáson, akkor "a dolgok nehéz irányba mennek", de megvannak az eszközei a helyzet kezelésére, amiket Lengyelországgal és Magyarországgal szemben már bevetett. Mindeközben a hazánkról jelentést készítő Gwendoline Delbos-Corfield azért orrolt meg a bizottság elnökére, mert szerinte Von der Leyen hibája, hogy a tagok nem a teljes testület nevében szólalnak fel Magyarországgal szemben, hanem csak saját portfóliójukat érintve értenek a jelentéssel egyet.
Nem kis túlzás talán kijelenteni, hogy egész Európa izgatottan várja az olaszországi választások kimenetelét, ami nem csoda, hiszen a tét óriási. Olaszország a harmadik legnagyobb gazdasági hatalom az unióban; nem mindegy, hogy a kormány kinek a kezében lesz. Az előrejelzések szerint a Giorgia Meloni vezette jobboldali szövetség kétharmados többséghez juthat az olasz parlament mindkét házában szeptember 25-én, a szövetség választási programja pedig több ponton is egyezik a magyar kormány álláspontjával, ami a haladók szemszögéből problémás.
A kijelentése alapján ettől tart az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen is, hiszen azt mondta egy egyetemi előadáson, hogy ha a jobboldal nyer Olaszországban, akkor a bizottság nyomásgyakorlást helyezhet kilátásba, ahogy teszi ezt Magyarországgal is évek óta. A demokrácia és a jogállamiság őrszemét tehát hidegen hagyja, hogy mit akarnak az olaszok.
Cseh Katalin pedig úgy picsog a demokrácia és a jogállamiság után, hogy minden egyes alkalmat kihasznál szövetségeseivel, hogy az utcán tüntethessen, ezek után pedig a hajuk szála sem görbül, pedig mindent megtesznek annak érdekében, hogy a rend őreit kihozzák a sodrukból. Továbbá az EP-ben rendszeresen hazánk ellen szólal fel, aminek az a következménye, hogy még mindig nem tudni, mikor érkeznek, ha egyáltalán érkeznek EU-s források Magyarországra.
Pedig a kormány ebből fedezné a pedagógusok bérrendezését (amiért utcára vonult a baloldal is), sőt, még az ingatlanok szigetelését és nyílászárócsere-programját is (ezt szintén javasolta a baloldal), amit a kormány a jövőben tervez.
A Magyarország ellen áskálódó Sargentini-utód, Gwendoline Delbos-Corfield pedig azért neheztel Ursula von der Leyenre, mert nem rúg fel minden diplomáciai kapcsolatot Magyarországgal, és a bizottságának tagjai szerinte az elnök nyomása miatt nem a bizottság véleményét közvetítik, hanem csak a saját portfoliójuk részével kapcsolatban szólalnak fel. Delbos-Corfield tehát jobban tudja, hogy mit akarnak a bizottság tagjai, mint maguk a tagok? Vagy valóban az elnök tett rájuk szájkosarat? Akármelyik is az igaz, egyik sem azt tükrözi, hogy a tagok saját akaratukat tudják érvényesíteni, amivel viszont, ha más nem is, szólásszabadságuk mindenképpen sérül.
Ezzel pedig meg is érkeztünk ahhoz a kérdéshez, hogy mit is értenek a haladók demokrácia alatt? Az emberek véleménye nem érdekli őket, hiszen ha érdekelné, akkor máshol is kikérnék az állampolgárok véleményét, mint ahogyan ezt teszi a magyar kormány a nemzeti konzultációval. Vagy elfogadnák a demokratikusan megválasztott magyar kormány kétharmados többségét. Vagy azt, hogy az olaszok többsége kiket akar az országuk élén látni. Esetleg azt, hogy mit akarnak mondani az Európai Bizottság tagjai. Őket viszont úgy tűnik, ez mind nem érdekli; abban a demokráciában élnek, amit ők álmodtak meg és mi szenvedünk el – legalábbis, aki hagyja.
Fotó: IStock
