Pesti Srácok

Halász János: A DK Gyurcsánynéval átadná az ország irányítását Brüsszelnek

null

A Fidesz országgyűlési frakciójának szóvivője szerint "a DK Gyurcsánynéval az élen átadná Brüsszelnek az irányítást a bevándorláspolitikában és minden másban is".

Halász János vasárnap Debrecenben újságíróknak elmondta: a Demokratikus Koalíció (DK) napokban megismert európai parlamenti programjából kiderül, hogy "Gyurcsányné, ahogy az európai baloldal, Európai Egyesült Államokat akar".

- hangoztatta a Fidesz frakcióvezető-helyettese.

PestiSracok facebook image

Halász János szerint "ezért van szükségük a bevándorlásra, az afrikai és közel-keleti migránsokra". Hozzátette: egy kevert lakosságú kontinenst akarnak, hogy lebonthassák az európai életformát, "el akarják törölni Európa keresztény kultúráját, meg akarják gyengíteni és idővel el akarják törölni a nemzetállamokat, a nemzeti szuverenitást és a nemzeti identitást, (...) bevándorló-kontinenssé akarják tenni és el akarják törölni a nemzetek Európáját".

- mondta, megjegyezve: a Soros-terv és a brüsszeli hatalmi törekvések útjában állunk.

- tette hozzá a kormánypárti politikus. Azzal összefüggésben, hogy a magyar baloldal március 15-én együtt ünnepel a Jobbikkal, Halász János kérdésre válaszolva kijelentette: az ellenzék pénzért és hatalomért mindenre képes.

- fűzte hozzá a Fidesz frakciószóvivője.

Forrás: MTI; Fotó: MTI