Pesti Srácok

Hangfelvételen ismerik el: a Jobbik a tagoknak is hazudott a kilépésekről, a Zsúrpubi írja a párt lejárató cikkeit

Hangfelvételen ismerik el: a Jobbik a tagoknak is hazudott a kilépésekről, a Zsúrpubi írja a párt lejárató cikkeit

A Jobbik vezetése tisztában volt vele, hogy a párt tagsága brutális ütemben csökken, ezt azonban nemcsak eltitkolták a tagság elől, de ennek épp az ellenkezőjét kommunikálták, azaz saját tagjaiknak is hazudtak – írja a Figyelő.hu egy, a birtokukba került hangfelvételre hivatkozva. A felvételen, a vita során Farkas Gergely, a Jobbik országgyűlési képviselője és Z. Kárpát Dániel, a párt alelnöke arról beszélnek, hogyan kellene Toroczkai Lászlót cikkekkel lejáratni. Z. Kárpát még azt is elmondja, hogy eddig a hasonló cikkeket futószalagon, a Zsúrpubi.hu elnevezésű portállal íratták meg.

A Figyelő.hu birtokába került hangfelvételenFarkas Gergely, a Jobbik országgyűlési képviselője, Z. Kárpát Dániel, a párt alelnöke és mások vitatkoznak a Toroczkai László és Dúró Dóra keltette kilépési hullámról. Farkas azt javasolja, olyan lejárató cikkekben hiteltelenítsék Toroczkaiékat, amely azt sugallja, nem politikai nézeteltérés, hanem a személyes ambíciók indították a polgármestert az új párt megalapítására. Mint hozzáteszi,

Z. Kárpát Dániel erre úgy reagál,

PestiSracok facebook image

Egy ismeretlen hozzászóló arról is beszélt, hogy a tagok „kurva élet, hogy meg fogják kérdezni, hogy kilépési hullám van”. Z. Kárpát Dániel erre elismeri, hogy „kamu” a párton belül kiadott azon információ, hogy kétszer annyian léptek be a pártba, mint ahányan elmentek. Mint fogalmazott,

Forrás: figyelo.hu; Fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.