Havas és Forró: a rendszerváltó újságírók hamis legendája

III/III-as tartótisztje tippjére indult riportot készíteni Forró Tamás, majd serényen jelentette a lengyel Szolidaritás hulló röplapjait. 1981-ben így segítette a majdani rendszerváltást. Forró már akkor szabadon utazhatott, később Havas Henrikkel alkotott páratlan párost. Hiteles állambiztonsági dokumentumokon alapuló tényfeltáró riportunkból kiderül: erősen sántít a Havas-Forró tandem köré gondosan felépített “rendszerváltó legenda”: a Szabad Európa Rádiót lejárató cenzúrázott műsortól a besározott interjúalanyokon, homályos hátterű könyveken át hosszan sorolhatóak a problémás részletek. Cikkünkben összegyűjtöttünk néhány unikumnak számító iratot is arról, hogy az állampárt és az állambiztonsági hálózat miféle szerepet szánt a fogott újságíróknak az általuk csak modellváltásnak hívott rendszerváltás levezénylésében. Mivel az 1988-90 közti hálózati iratok jórésze eltűnt, csak felvetni tudjuk: a rendszerváltás után volt-e feladatuk ezeknek a médiamunkásoknak? Mondhatnánk, Antalltól Hornig, a Nagy testvér Nap tévé figyelt téged!

Előző cikkemben ízelítőt adtam Forró Tamás III/III-as jelentésiből, most 1976 őszén vegyük fel a fonalat. A titkos megbízott számtalan szolnoki vagy szolnoki kötödésű emberről jellemzést, jelentést készített. Többek között Zelman Ferencről, Petri Ferencről, Bendó Jánosról, Kardos Ernőről, Rónyai Balázsról, Pozsonyi Tiborról vagy éppen Béni Péterről. Volt köztük rádiós, színházi szakember, technikus vagy éppen  „ellenséges beállítottságú” fiatal. Akadt, akiről csak néhány mondatot írt vagy mondott, másról jóval kellemetlenebb jelentést adott. (Kicsi a világ: a néhai Bendó János Stefka István jóbarátja volt. A PestiSrácok lapigazgatója a Forró-ügy kipattanásakor a Magyar Nemzet újságírójaként dolgozott, akkor is, most is cikkben emlékezett az ügynökre és barátjára).

Volt, aki nem úszta meg könnyen az ügynök aknamunkáját, Pozsonyi Tibor technikusról a titkos megbízott jelentése után megállapították, hogy „folyamatos ellenőrzésre szorul”. Nem véletlenül, „Szilágyi Ákos” illegális üzleteléssel gyanúsította meg a férfit: „Sokat utazik külföldre. Az utóbbi időben járt az NDK-ban, többször Csehszlovákiában és Jugoszláviában. Utjainak elsődleges célja üzleti, másodlagos személyi […] Jelentése alapján megállapítható, hogy Pozsonyi Tibor folyamatos ellenőrzésre szorul, mivel rendszeres külföldi utazásait üzletek lebonyolítására használja. A tmb. szóban jelentette, hogy fölmerült az is, hogy Pozsonyi különböző, a rádió tulajdonát képező zenei anyagokat tartalmazó magnószalagokat is cserél külföldön. Ezzel kapcsolatos konkrét esetet nem tudott elmondani.”

Bár az ügynök „konkrét esetet” nem tudott felidézni, így is jó munkát végzett. A „magnószalag-kereskedésre” utalva ezt írta tollal egy ismeretlen állambiztonsági tiszt: „A Rónyaira, főleg a Pozsonyira vonatkozó K-anyagokkal [átkutatott levelek – a szerk.] megegyezők a tmb. közlései”.

Több érdekes és unalmasabb jelentés van még Forró Tamás dossziéjában (amely feltűnően hiányos, például egy teljes jelentés hiányzik, csak az értékelés van meg), de két igazán fontos iratot kiemelnék. Mindkettő abban az időszakban készült, amikor a titkos megbízott-riporter szakmailag elkezdett befutni, ismertté válni.

Ekkor állt elő azzal, hogy többre vágyik az egyszerű ügynökösködésnél, már partnerré akart válni.

Az 1981 tavaszán készült jelentés szerint különlegesebb bánásmódot akart:

 „Jelentem, hogy 1981. május 12-én 09.00-kor találkozót tartottam a szabadban „SZILÁGYI ÁKOS” fn. tmb-vel. A találkozó során folytattuk a tmb-vel korábbi időpontban felfüggesztett, a kapcsolat helyreállitására [valami történt tehát a háttérben] irányuló beszélgetést. A TMB előtt kifejtettem, hogy szervünk ragaszkodik a vele való titkos együttmüködés fenntartásához – annak ismeretében is, hogy ismerjük szakmai jellegü leterheltségét. Munkájából, személyes ismereteiből, valamint felkészültségéből adódó lehetőségeire a jövőben is számitunk.

Nem úgy kezelték, mint egy segítőkész állampolgárt / Forrás: ÁBTL

Felvetésemre a tmb. pozitivan reagált. Kifejtette, hogy ő is ugy értékeli, nagyon sok segitséget tud nyujtani szervünknek és hajlandó is a kapcsolatot fenntartani. A kapcsolat fenntartásának azonban csak ugy látja értelmét, ha nem az Ő személyes körülményei állnak érdeklődésünk középpontjában [tehát teret, levegőt kért]. […] nem ugy kezeljük, mint egy segitőkész állampolgárt és tul nagy hangsulyt szentelünk formai körülményeknek. Elmondta, hogy a kapcsolat titkosságával, a fedőnévvel és annak használatával egyetért, nincs kifogása az általa megállapított jelentősebb információk irásban történő rögzítésével sem. Kérése az, hogy partnerként kezeljük és vegyük figyelembe, hogy Ő elsősorban riporter és e munkája mellett segiti szervünket”.

Mivel a „partner” természetesen nem akart lebukni, egy előremutató ötlettel is előállt. Nem véletlenül találkoztak már akkor is a szabadban a korábban jól bevált „Bástya” fedőnevü lakás helyett: „A találkozók megtartására javasolta, hogy 3 hetenként és ne Szolnokon, hanem valamelyik vidéki városban tartsuk meg, mivel rendkivül sokan ismerik a TV riportjai alapján és a jelenlegi „T” lakásba történő járását nem tudta megfelelően legalizálni.”

Belgiumba utazott / Forrás: ÁBTL

Tagadhatatlan az ügynök fejlődése! A következő jelentés jó néhány hónappal később készült, már az indítása érdekes, a fiatal újságíró ekkor már simán megtehette, hogy egyszerűen átrakja a találkozókat. „Jelentem, hogy 1981. Dec. 11-én 9 órakor többszörösen átütemezett találkozót tartottam „Szilágyi Ákos” fn. tmb-vel. A találkozó többszöri átütemezésére a tmb. szakmai elfoglaltsága miatt volt szükség”. Szakmai elfoglaltság – komoly emberről volt már szó. S mivel Forró ügynökbotránya idején is következetesen „rendszerváltó újságírónak” nevezte önmagát – akinek, mint a fényes idők népmesei hősének köze sem lehetett holmi piszkos ügynökügyekhez –, akár neki is ajánlhatnánk az irat következő részletét: „Jelentette, hogy Lugosi Ferenc nevű volt munkatársától hallotta, hogy 1981. dec. 7-én délután a „Pelikán” szálló parkolójában lengyel állampolgárok magyar nyelvü röplapokat osztogattak. A röplap szövege a magyar munkások sztrájkra való felhívását, és a „Szolidaritás” szakszervezet támogatására való felhivást tartalmazott”.

A Szolidaritás szakszervezet irodájában készített felvétel / Fotó: Fortepan.hu

Úgy fest, hogy a riporter ekkor még nem támogatta olyan lelkesen a kelet-európai változást. Ezután következett a legfontosabb rész:

„Jelentette, hogy felvetésem [mármint Urbán István tartótiszté] alapján felkereste a Jászapáti Velemi Endre Tsz. elnökét azzal a céllal, hogy a Miskolci „Mezőber” által készített 14 millió forintos – hasznavehetetlen – beruházásról a Hét c. Televíziós, vagy a 168 óra c rádiós műsorhoz riportot készítsen.

Mielőtt az elnökkel beszélt, a sertéstelep vezetőjénél tájékozódott, aki mindenben alátámasztotta a tőlünk kapott információkat. Az elnök azonban nem merte ezt nyilvánosság elé tárni, abból a megfontolásból, hogy később problémáik lehetnek a beruházásaiknál”.

Egy másik TSz: KISZ-es fiatalok segítenek a Lenin TSz-nek cukorrépát szedni /Fotó: Jaszberenyonline.hu

Ennyi: a fiatal „partner” újságíró tartótisztje felvetésére, tanácsára indult riportot készíteni. Bár az anyag végül nem készült el, azért sokat elárul Forró Tamás munkaetikájáról. Kezdjük szakmailag: egyrészt milyen tényfeltáró, oknyomozó az, aki azért nem írja meg a visszásságot, mert a riportalany (az elnök) nem akarja? Miért érdekelte ez a rettenhetetlen riportert?

Ennél is lényegesebb a következő kérdés: vajon még hány riportra küldték el akkoriban? És később? Hány megrendelt anyagot készített mondjuk a rendszerváltás idején? Azok közül a híres riportok, interjúk, tudósítások közül. Egyet sem?

Tény, hogy a munkadosszié szerint „Szilágyi Ákos” aktáját 1981-ben (hivatalosan 1983-ban) lezárták. Se utalás, se magyarázat nincs, pusztán utolsó feladatát olvashatjuk el: „Feladat: A lengyelországi eseményekhez kapcsolódó, állambiztonsági szempontból figyelemre méltó megnyilvánulásokról tegyen jelentést. Folytasson beszélgetést Paál István főrendezővel [a fiatalon elhunyt zseniális művészről bővebben itt] a Hamlet c. darabbal kapcsolatos rendezői koncepcióról. Lehetőségei és személyes kapcsolatai alapján folytasson kutatómunkát a szamizdat irodalmat rendszeresen olvasó és terjesztő értelmiségi fiatalok felderítése érdekében”.

Paál István emlékére / Fotó: Szegedma.hu

Az ügynököt az utolsó ismert iratban ráállították a szamizdatosokra. Tudjuk, hogy a folyamatosan megfigyelt és bomlasztott Inconnu-csoport is Szolnokon tevékenykedett (többek között a későbbi MDF-es képviselő Tóth István is jelentett róluk), amíg a rendőrség és az állambiztonság el nem üldözte a társaságot a városból. Az Inconnu alapítója, Molnár Tamás dokumentumfilmünkben mesélt a rendőri zaklatásról, a rájuk állított ügynökök hadáról, egyik írásában még Forró (és az említett Tóth) egykori tartótisztje is felbukkan: „Az Inconnu csoportot egykor üldöző Urbán István rendőr százados korán meghal idült alkoholizmusban” – fogalmazott. Urbán tehát nem érhette meg a rendszerváltást, egykori ügynöke pedig a nyolcvanas években eltűnik a szemünk elől – legalábbis nem támaszkodhatunk több jelentésre. „Szilágyi Ákos” fn tmb H-61758 számú „M” dossziéját a mai napon 20 sorszámmal 45 oldalszámmal Irattározás céljából lezártam. Szolnok, 1983 julius 18.” – így a zárólap. A titkos megbízott balra el, de a függönyt még korai lenne leengedni.

Kurta-furcsa vég / Forrás: ÁBTL

És eljöttek a modellváltás rendszerváltás fényes napjai!

Tegyük le azt a kevés megmaradt és kutatható jelentést, és ugorjunk 1989-be. Az egészen fiatalokon kívül mindenki emlékszik a Naptévére, a borzasztó díszletekre, és a még borzasztóbb, végletekig elfogult műsorvezetőkre, akik mind külsőleg, mind belsőleg a régi rendszert idézték. Öltözködésük, frizurájuk, stílusuk felért egy jobb paródiával. Kár lenne a méltán elsüllyedt müsorfolyamra több szót pazarolni, de az tagadhatatlan, hogy a maga idejében megkerülhetetlen volt. Mivel nem volt más.

Pártokat, politikusokat, művészeket emelt vagy süllyesztett el. Az egykori „Szilágyi Ákos” hathatós segítségével.

Méltán lehet a mindenkori (így a mostani) közszolgálati tévét elfogultsággal, kézivezérelt műsorokkal vádolni, de azért van egy óriási különbség: innen el lehet már kapcsolni. A Naptévé viszont akadálytalanul mosta, mosta és mosta a befogadók elméjét. Ennek a reggeli müsornak lett Forró a legismertebb csillaga, partnerével, az ügyes, bátor/nagyképű, visszataszító (a jelző választható) Havas Henrikkel. Bár utóbbi ismert szerénységével és visszafogottságával többször elmesélte a legendás kezdetet (avagy hogyan hozták létre ketten a “magyar BBC-t”), érdemes átgondolni, hogy miért csak ők, illetve miért pont ők jutottak el mindenhová. Olyan helyekre, olyan emberekhez, akikhez mások nem.

Ó, azok az öltönyök! Lakat T. Károly a Naptv sport- és kultúrafelelőse / Fotó: Nava.hu

Ne fosszuk meg őket a dicsőségtől, csodálatosan tehetséges emberek lehettek, hiszen éppen a legzűrösebb, legzavarosabb hónapokban dolgozhattak ilyen zavartalanul.

Akkor, amikor az MSZ(M)P és az állambiztonság mindent elkövetett a békés modellváltásért, a valódi rendszerváltók, radikális politikusok kiszorításáért.

Lejáratva az olyan veszélyes ellenzékieket, mint például Krassó György, akit éppen a Havas-Forró duó próbált bolondos bohócnak beállítani a lehető legegyszerűbb, de mindig jól bevált eszközökkel (bővebben itt).

A III/III “menedzselt”, “sikerhez jutatott” újságírói

Hogyan is tervezte felépíteni a titkos sajtóhálózatot Horváth József, a belső elhárítás vezetője 1989 februárjában? „Kapcsolatot kell létesítenünk azokkal az újságírókkal is, akik pozitív vonatkozásban felhasználhatók, akikre építhetünk. Az utóbbi vonatkozásában meg kell vizsgálni a ’menedzselés’ lehetőségét. A cél az lenne, hogy olyan újságírói kapcsolatkörrel rendelkezzünk – lehetőség szerint minden jelentősebb sajtóorgánumnál – , akiket a megfelelő információkkal ellátva a maga területén sikerhez juttatunk, és akik alkalmasak az általunk megjelölt témákban a kívánt politikai hatású cikk vagy egyéb írás megjelentetésére”.

Menedzselni, menedzselni, menedzselni / Forrás: ÁBTL

Siker, pénz, befolyás. Nincs bizonyíték arra, hogy Forró Tamás 1989-ban még mindig az állambiztonságnak dolgozott volna. Lehetséges, hogy ekkor már új életet kezdett, és megtagadta „Szilágyi Ákos” titkos megbízottat. Így történt vagy sem, mindenképp érdemes megnézni a következő videót, amely a kilencvenes évek elején készült és kiválóan bemutatja a naptévés riporterek aknamunkáját. A Parabola adásában kifigurázták Havas Henrik sajátos stílusát, az újságíró az összevágott felvételeken végig csúsztat, manipulál. Több részletet bevágtak abból az interjúból, amelyben Havas eszköztára minden fegyverét bevetette. Interjúalanya Kunszabó Ferenc író, újságíró, ismert rendszerváltó volt, akit először a lejáratás szabályai szerint megpróbált besározni. Elég volt egy kérdés:

Havas: „Miért gondolja Ön, hogy létezik egy zsidómaffia Magyarországon?”. Kunszabó: „Ez én nem mondtam, ezt Ön mondja.”

Ki mondta, ugyan már, nem mindegy? Apróság – épp elég egy ember ellehetetlenítéséhez. Ennél is érdekesebb, amikor szóba került a láthatatlan, titkos hálózat (a zsidó jelzőt ugyebár Havas hozta fel): „Én is a maffia tagja vagyok?” – kérdezte Havas, mire Kunszabó: „Nézze nem tudom, nem láttam a tagsági könyvét.

De hogy azoknak az érdekeit szolgálja, ez müsoraiból egészen világosan látszik.”

A videófelvétel szerint Havas ezen a vádon teljesen kiakadt, hevesen gesztikulálva így beszélt: „Honnan veszi Ön azt, hogy bármiféle öööö informális, illegális kapcsolat volna újságírók között, hogy minket irányíthatnának, hogy én beállnék a sorba. Egyszerűen nem értem. Akkor bennem egy világ dőlt össze, ha Ön így gondolkodik” – magyarázta némileg teátrálisan, mire Kunszabó humoros éllel így válaszolt:

„Na hát azért annnyira nem dőlt össze Önben egy világ, mint ahogy most mondja”.

Az egész videó humoros, szomorú és tanulságos. Világosan bemutatja Havas stílusát, csusztatásait. A poén szerint egy riportertanodát mutattak be „Havas-módra”, nem sejtve, hogy évekkel később valóban létrejött ez az iskola (én is hallgatója voltam). A már bezárt intézmény zavaros történetéről, a feljelentésekről és a felszámolásról beszámolt a sajtó. Valahonnan igen ismerős az a modor, az a magabiztosság, ahogyan Havas „levakarta” a Blikk érdeklödő újságíróját:

„Nem foglalkozom az üggyel. És azt javaslom, hogy maga se tegye” – mondta a bulvárlap szerint a bezárásról.

A jövő útja: szabadúszó hálózati emberek

Akkor foglalkozzunk mi is mással, például ezzel az 1989 decemberéből (!) származó III/III-as irattal: „A jövőben nem a foglalkozáshoz, munkahelyhez, beosztáshoz kötött személyek bevonása lesz célszerű, hanem szellemi szabadfoglalkozású, ’szabadúszóké’, akiknek a kötöttségek nélküli mozgás lehetővé teszi az éppen szükséges politikai image kialakítását”.

Ó, a politikai image / Forrás: ÁBTL

Korlátolt szabadság: Forróék cenzúrázott anyaga

Szabadúszók és változó politikai image. Forró és Havas rendszerváltó anyagaikkal váltak ismerté, de nézzünk csak a legendák mögé. Mennyire voltak ezek tiszta munkák? „A hazai hang 1988-ban kezdett megváltozni. 1988 őszén Forró Tamás és Havas Henrik Münchenben jártak, hogy a Magyar Televízió számára objektív képet adjanak az addig csak imperialista ügynökségként kezelt Szabad Európáról. A vezetőkkel készült interjúk után megkérdezték, ki mond mást. Zsille Zoltán és Lovas István jelentkezett. Elmondták, nem értenek egyet azzal, hogy a rádió elsősorban a reformkommunistákat, Pozsgay vonalát támogatja, s az ő írásaikat e politika jegyében cenzúrázzák.

Az interjú első felét kivágták a Magyar Televízióban, amely akkor még szigorúan pártállami irányítás alatt állt, csak az hangzott el, hogy a Szabad Európánál (is) cenzúráznak.” – írta Kőszeg Ferenc a Beszélőben.

Kőszeg szerint tehát a nagy kettős interjúját csúnyán manipulálták, megvágták, amire a Forróék azonnal felmondtak – ja, mégsem. Ez belefért? Így készültek a legendás anyagok? Ez volt a tényfeltárás, hogy cinkosok voltak a SZER besározásában?

Moszkvában képzett nemzetközi újságírók

Bár hatalmas munka, érdemes lenne egy-egy kiválasztott újságíró-ügynök pályafutását végignézni, és alaposan megvizsgálni, mikor milyen cikkekkel, riportokkal járult hozzá az éppen szükséges kép, politikai hangulat kialakításához. Nagy Imréék újratemetése a bizonyíték arra, hogy egy-egy kiemelt eseménynél a hálózat egész hadseregét bevetette. Mindenhol voltak embereik, legyen szó a meghatározó újságokról vagy a tévéről, rádióról. Nekem is voltak olyan idősebb kollégáim, akikről tudtuk, hogy mindig jól helyezkedtek, és még a kétezres években is remekül megéltek korábbi kapcsolatukról. Több olyan újságírót ismerek, aki a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében (MGIMO) végzett, amelyet a szovjet titkosszolgálat (KGB) „akadémiájának” tartottak. (Ők azok, akik ma is szívesen írnak magasztaló cikkeket a Szovjetunióról Oroszországról).

Hankiss Ágnes Továbbélő hálozatok című munkafüzetében már közölt egy listát, amely arról árulkodik, milyen szakterületről hány embert küldtek ki Magyarországról az MGIMO-ra. A lista azokra vonatkozik, akik 1989 és a 1994 között végeztek és tértek haza, és

nemzetközi újságíróból elég sok volt.

A lista egy része / Forrás: Hamvas Intézet

Huszonkilenc újságíró. Ezzel kapcsolatban is érdemes megnézni az Index cikkét az ismertebb IMO-sokról, érdekes nevek és pályafutások bukkanak fel.

Nyakán maradtak a “nagy páros” sikerkönyvei?

A hálózatnak tehát igen fontos volt, hogy saját, képzett újságírói legyenek, akik mindig azt írják, mondják, sugallják, amire éppen szükség van. A tökéletes alkalmazott még a titkos nyilvántartásba sem került bele. Hogyan intézte ezt a  modellváltásra készülő állambiztonság? Most Hankiss Ágnes másik munkájából, az Állambiztonsági játszmákból idézek:  „Az 1989. június 22-én zajló tanácskozáson például – hat nappal az 1956-os forradalom mártírjainak újratemetése után – így fogalmaznak: […]

»abból kell kiindulni, hogy a kinevezésre tervezett, tehetséges, hozzánk pozitívan kötődő ember olyan legyen, aki ízig-vérig állambiztonsági emberré válhat, akit ebben a minőségében a kapcsolattartóján kívül mást nem ismer.  […]A jövő útja, hogy a civil életből, megfelelő felkészültségű, funkcióban lévő, hozzánk pozitívan viszonyuló embereket nyerjünk meg és próbáljuk valamilyen módon, főként a tehetsége által megfuttatni, s így a nekünk megfelelő helyzetbe hozni«”.

A tökéletes emberek / Forrás: Hamvas Intézet

Az “informatív napi jelentésekből” is tudjuk, hogy a belügyminisztérium a legapróbb rendbontásokra, falfirkákra, fenyegető névtelen levelekre odafigyelt. Látjuk, milyen ügyesen megszervezték a saját embereikből álló hálózatot. Ennek ismeretében

akad valaki, aki komolyan gondolja, hogy a nyolcvanas évek végén a már túlélésre, továbbélésre készülő rendszer eltűrte a valódi rendszerváltókat és odaengedte őket a tűz közelébe?

Márpedig éppen ez volt az az időszak, amikor a Forró-Havas páros szabadon utazott. Az engedélyezett riportokból pedig “sikerkönyvek” születtek, amelyek komoly pénzt fialtak. Sikerkönyvek? Lehet. A művek kiadója máshogy emlékezik. Szerinte olyan könyvekre kötöttek busás szerződést, amelyeket végül el sem tudtak adni.

Arad után / Forrás: Antikvárium.hu

„1989 elején magához rendelt a nagy páros, a Forró Tamás–Havas Henrik-kettős – írta a Galamuson Erdei Grünwald Mihály, a Háttér kiadó alapítója. –  Felhívtak, hogy menjek le a szobájukba, amely egy emelettel lejjebb volt – néhány könyvötletüket kéne megbeszélni. Nagyon gyorsan írnak nekem három könyvet, egyiket az osztrák menekülttáborokról, a másik kettőt pedig a romániai helyzetről. Havas Henrik meggyőzött, hogy kettőjük neve akár tízezres nagyságrendben is eladható, tehát jól nyomjam meg a ceruzámat a szerződéskötéskor, mert dögre keresem magam. Megjegyzem, addigra már úgy felduzzasztottam a Háttér Kiadó létszámát, hogy csak veszteséget termeltünk. Elhittem, amit Havas Henrik mondott, és egy akkor irreálisan magas árajánlatot tettem. Rögtön aláírták a szerződést, és hogy meg ne gondoljam magam, határidőre teljesítettek. Ki is fizettem őket, de a gyorsaság megbosszulta magát. Fércművek születtek, és a példányok fele a raktárban maradt. Később majdhogynem papíráron tudtuk csak eladni őket, fillérekért, az aluljárókban. Évekkel kérőbb Forró Tamás egy vele készült interjúban elmondta, hogy üzleti vállalkozását ebből a honoráriumból indította el.”

Összefoglalva a kiadó szavait: gyorsan összehozott „fércművek” olyan témákról, amelyekről nem írhatott bárki. Egy zavaros hátterű kiadónál, amelynek vezetőjét egyszerűen magukhoz rendelték. Ismételjük meg, Forróék nem búlvártémákról írtak, hanem a lehető legkényesebb ügyekről.

Az ausztriai menekülttáborba sem juthatott be (ki) akárki (1988-ban), nem beszélve a “baráti” Romániáról.

Nekik sikerült. A folytatást ismerjük, lett pénz, paripa, fegyver. Forró történetén már végigszaladtam, most Havas Henrikről még néhány mondat.

Antalltól Hornig: egy elkötelezett demokrata

Ténykérdés, hogy Havas „politikai image”-e sűrűn változott. A rendszerváltás idején állítólag MDF-es vagy inkább antallista volt. „Én meg, úgy érzem, azóta is kitartok az Antall által képviselt értékek mellett. Máig hálás vagyok Antall Józsefnek azért, hogy közel engedett magához. Más kérdés, hogy nem hallgatott rám, mert gyűlölte a médiát. Ha nem hal meg, 1993 őszén kormánybiztossá nevezett volna ki” – mondta egy interjúban. Hát igen, az értékrend.

Milyen az élet, alig két évvel az elmaradt kinevezése után az antallista Havas már Horn Gyulának mondott igent.

Ezt persze valószínűleg máig bánja. A magát MDF-esnek (máskor kereszténydemokratának vagy liberálisnak – lásd Parabola-videó) valló újságíró hat napig a hatalomba visszatérő MSZ(M)P államtitkára lett, majd egy botrány után – csapatának egyik tagját milliós visszaéléssel gyanúsították – kénytelen volt lemondani. Ebben az interjúban keresetlen őszinteséggel emlékezett:

„Mondom Hornnak: »Ehhez mit szólsz? Ez a brancs úgy döntött, kicsinál. Ugye nem képzeled, hogy együttműködöm velük?« Mire ő: »Nem tudtad, hogy ezek ilyen gecik?«”.

„Nem tudtad, hogy ezek ilyen gecik?” – mondta Havas szerint Horn Gyula, talán még titkon sem reménykedve abban, hogy halála után termet neveznek el róla Brüsszelben, mint „igazi demokratáról”. Hát igen, az értékrend.

Demokraták / Fotó: MTI

Lezárásként: történetünk főszereplői, Forró Tamás és Havas Henrik gazdag emberek, egyikük elvonultan, a másikuk továbbra is reflektorfényben él. És mi lett a cikk “mellékszereplőivel”? Bendó Jánosnak – akiről Forró még a hetvenes évek végén jelentett – a visszaemlékezések szerint esélye sem volt arra, hogy a rendszerváltás után meghatározó riporter lehessen. Idő előtt ment el. A zseniális rendezőként méltatott Paál István – akiről Forrónak jelentenie kellett volna– ötvenöt évesen öngyilkos lett. A radikális Inconnu-csoportot sikeresen bomlasztották, gyakorlatilag eltűntek. Az Inconnu-t megfigyelő – amúgy totálisan ismeretlen – Tóth István titkos megbízott végül bekerült a parlamentbe. Oda, ahová a Havas és Forró kettős által (is) lejáratott, az állambiztonság első számú célpontjai közé tartozó Krassó Györgynek esélye sem volt bejutnia. Őt 1991-ben szívroham vitte el. Kunszabó Ferenc sohasem tudta levakarni magáról az antiszemitizmus vádját – hogy joggal vagy sem, nem az én tisztem eldönteni –, lapja, a Hunnia ellehetetlenült, ő maga visszavonult, majd hetvenhat évesen elhunyt.

Krassó György / Fotó: Fortepan.hu

Ilyen a sors?

Végezetül: ahogy végig hangsúlyoztam, továbbra sincs bizonyíték arra, hogy Forró a rendszerváltás környékén még az állambiztonságnak dolgozott volna. Havas pedig tiszta, mint a fehér hó. Viszont ha rájuk, és a többi napkeltésekre (vagy a baloldalról jobboldalra, majd szélsőjobbra kacsázó újságírókra) gondolok, fülembe cseng Kunszabó már idézett megjegyzése: “Nézze nem tudom, nem láttam a tagsági könyvét. De hogy azoknak az érdekeit szolgálja, ez müsoraiból egészen világosan látszik”.

A teljes kép nem fog összeállni, félvakon tapogatózunk. Arról pedig gondoskodtak, hogy gyaníthatóan sohase tudjuk meg, melyik újságíró dolgozott SZT-tisztként, pláne “szabadon futó” munkatársként:

A legfontosabb darálnivalók / Forrás: ÁBTL