Pesti Srácok

Hazaárulás miatt indulhat nyomozás Soros György ellen?

Hazaárulás miatt indulhat nyomozás Soros György ellen?

Hazaárulás miatt indíthat nyomozást a rendőrség Soros György ellen, miután a megjelent hírek szerint személyesen próbálta megakadályozni, hogy Magyarország megkapja az uniós bővítési posztot az új Európai Bizottságban. Sorost emiatt néhány napja feljelentették az ügyészségen, ahonnan az állam elleni bűncselekmények ügyében hatáskörrel rendelkező Nemzeti Nyomozó Irodához (NNI) továbbították a feljelentést. A rendőrök a dokumentum megérkezése után dönthetnek az eljárás megindításáról.

Ismert, a Magyar Nemzet írt arról néhány napja, hogy Soros György minden követ igyekezett megmozgatni annak érdekében, hogy Magyarország ne kaphassa meg a bővítési és szomszédságpolitikai portfóliót. A lap nemzetbiztonsági forrásból származó értesülései szerint novemberben Soros felhívta telefonon a Német Külpolitikai Társaság elnökét, Daniela Schwarzert. A milliárdos azt kérte tőle, járjon közben Angela Merkel német kancellárnál azért, hogy ne a magyar biztosjelölt kapja a bővítési és szomszédságpolitikai portfóliót. Mint írták, Schwarzer közölte a milliárdossal, teljesen kizárt, hogy ennyire direkt politikai tanácsot adjon a kancellárnak. A lap információi szerint Daniela Schwarzer közbenjárása elmaradt, a magyar jelölt, Várhelyi Olivér pedig bővítési biztos lesz.

A Német Külpolitikai Társaság (DGAP) az Indexnek ezt tagadta, ám a nemzetbiztonsági bizottság múlt heti ülése után Halász János, a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője stábunknak azt nyilatkozta: a hírszerzési jelentések nem cáfolták azt a sajtóállítást, miszerint Soros György megpróbálta megakadályozni Várhelyi Olivér biztosi kinevezését. A szóvivő kérdésünkre hangsúlyozta: az ülés célja nem az eset következményeinek vizsgálata volt, azonban várható reakció a kormány részéről az ügyben.

Mindezek miatt Tényi István feljelentést tett hazaárulás miatt (Soros magyar állampolgár is, igaz, korábban felmerült, hogy állampolgárságát nem tudja igazolni) a Fővárosi Főügyészségen és az ügy kivizsgálását kérte. Kerestük a főügyészséget, tőlük azt a választ kaptuk, hogy az ügyészség a feljelentést az állam elleni bűncselekmények ügyében hatáskörrel rendelkező Nemzeti Nyomozó Irodához (NNI) továbbította. Amint megérkezik hozzájuk a dokumentum, a rendőrség dönthet a nyomozás megindításáról, esetleg a feljelentés-kiegészítés elrendeléséről, vagy a feljelentés elutasításáról. A Btk. szerint hazaárulást egyébként az a magyar állampolgár követ el, aki "Magyarország függetlenségének, területi épségének vagy alkotmányos rendjének megsértése céljából külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn". Ha ezt szigorúan vesszük, kétséges, hogy Sorossal szemben megáll a hazaárulás gyanúja, igaz, azt nem tudni, milyen információk szerepeltek még a fentebb említett hírszerzési jelentésekben.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.