Hamisított oltási igazolványok miatt kutatta át a brazil rendőrség Jair Bolsonaro volt elnök házát – közölte szerdán a TV Globo helyi televízió.
A tájékoztatás szerint a hatóságok lefoglalták egyebek között a volt elnök és felesége, Michelle mobiltelefonjait is, Bolsonaro egyik volt segédtisztjét, Mauro Cid Barbosa főhadnagyot pedig őrizetbe vették. A nyomozás egy bűnszövetkezet ellen irányul, amely állítólag hamis adatokat vitt fel az egészségügyi minisztérium rendszerébe, lehetővé téve, hogy oltatlan személyek vakcinálásukat igazoló iratokhoz jussanak a koronavírus-járvány miatt bevezetett utazási korlátozások kijátszására. A hatóságok tizenhat házkutatási és hat letartóztatási parancsot adtak ki. A TV Globo úgy tudja, hogy egyebek között Bolsonaro, a lánya, Laura és egykori segédtisztje, Cid oltottsági adatait hamisították meg. Bolsonaro a koronavírus-járvány idején folyamatosan megkérdőjelezte a kórokozó veszélyességét és az oltások hatékonyságát. A volt elnök megdöbbenéssel reagált a házkutatásokra.
Részemről semmit sem hamisítottak. Nem oltattam be magam, kész, vége
– hangoztatta otthona előtt, újságíróknak nyilatkozva.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Cristobal Herrera
Facebook
Twitter
YouTube
RSS