Pesti Srácok

Hibrid háború és színes forradalmak a globalizáció és a nyílt társadalom érdekében – Békés Márton, Máthé Áron és Takács Áron a Polbeatben (VIDEÓ)

Színes civil forradalmak, az elnyomottak érdekében meghirdetett utópiák, kormányok bukását, erőszakos hatalomváltásokat, államcsínyeket megpénzelő és megszervező NGO-k, amelyek ugyanazt csinálják, mint régebben országok vagy nagyvállalatok – ilyen fogalmakkal kell együtt élnünk a XXI. században, amely nemcsak módszereiben, hanem a céljaiban is különbözik az eddigi korszakoktól. Többek között ez derült ki a Polbeat legutóbbi adásában Békés Márton és Máthé Áron történészek, valamint Takács Áron, a PestiSrácok bloggerének beszélgetéséből. A műsorvezetők Ambrózy Áron és Vésey Kovács László voltak.

A közvetlen katonai beavatkozásnak leáldozott, akárcsak a közvetlen gyarmatosításnak – hangzott el a műsorban. A világ bizonyos pontjain zajló, hagyományos műveleti háborúk is az információs háború, hibrid háború, proxyháború fejezeteiként zajlanak, és ezen új harci módszerek közé tartozik a migránsok bevándoroltatásának szervezése is.

– jelentette ki Békés Márton, hozzátéve, hogy ennek nemcsak Soros György a tagja, sőt ő inkább csak az arca, de összességében egy jóval szélesebb körről van szó.

PestiSracok facebook image

Máthé Áron hozzátette, hogy nem csak a határok, hanem maguk az államok is akadályai ennek a törekvésnek.

– mondta.

Békés Márton szerint a baloldal bukásának, sőt Magyarországon tulajdonképpen a felszámolódásának is az oka, hogy beállt ennek a nemzetállam-ellenes, globalista érdekkörnek a szolgálatába, amivel feladta a saját korábbi küldetését, a munkások képviseletét. A beszélgetés résztvevői elmondták, hogy a megváltozott módszerek, a nyers katonai fellépés helyett ma már az emberek fellázítása, forradalmi hangulat szítása, tüntetéssorozat megszervezése révén érik el a hatalomváltást az olyan területeken (mint a mi tájainkon is), ahol fegyveres konfliktust kirobbantani nem lehetséges. Ezt civilnek és demokratikusnak álcázott külső beavatkozások, elnyomottnak mondott társadalmi csoportok védelmében kitalált társadalmi utópiák hirdetésével próbálják elérni.

– világított rá Takács Áron, hogy sok dolog nem az, aminek a megtörténtekor, alulnézetből látszik.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.