Az európaiak számára nem a szélsőjobboldali hálózatok, hanem az illegális migráció jelenti az igazi biztonsági fenyegetést – jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője az MTI-hez eljutatott közleményében, szerdán.
Hidvéghi Balázs, az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésének a szélsőjobboldali hálózatok által jelentett terrorfenyegetésről tartott vitája kapcsán azt mondta: a baloldal hónapról hónapra azt próbálja bebizonyítani, hogy Európára a szélsőjobboldal jelenti a legnagyobb veszélyt.
Komolyan azt hiszik, hogy néhány német szakács és veterán komolytalan próbálkozása a legnagyobb biztonsági probléma Európában?
– tette fel a kérdést az EP-képviselő. Emlékeztetett arra, hogy egy németországi kisvárosban december elején egy migráns két iskolás lányt késelt meg; az egyik lány belehalt sebeibe.
És ez csak a jéghegy csúcsa
– mondta.
A migránsok által elkövetett bűncselekmények száma Európa-szerte emelkedik, Németországtól Franciaországon és Belgiumon át egészen Svédországig
– figyelmeztetett Hidvéghi Balázs. Schaller-Baross Ernő, a Fidesz EP-képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Parlament ismét kettős mércét alkalmaz, hiszen ingerküszöbét csak a szélsőjobboldali atrocitások érik el. Kijelentette: elég abból a felfogásból, hogy a baloldalnak csak közepe, a jobboldalnak meg csak széle van.
Pártállástól független közös európai fellépés szükséges minden olyan esettel szemben, amikor egy csoport a politikai véleményét erőszakkal fejezi ki
– tette hozzá az EP-képviselő.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Rosta Tibor
Facebook
Twitter
YouTube
RSS