Mindeddig nem válaszolt a Pesti úti idősotthonban történtekkel kapcsolatban a kormánypártok által feltett kérdésekre Karácsony Gergely főpolgármester – jelezte Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szombati budapesti sajtótájékoztatóján. Felidézte, pénteken arról érdeklődtek a magyar emberek nevében igaz-e, hogy a járvány kitörésekor és utána hetekig nem volt főállású orvos az otthonban, igaz-e az, hogy hagyták távozni a korábbi orvost, aki visszavonta ugyan a járvány miatt a felmondását, de munkájára az intézmény nem tartott igényt.
Arról is érdeklődtek, hogy írattak-e alá titoktartási nyilatkozatot a korábbi orvossal és, ha igen ezt miért tették, “mit kell titkolni”. Mindezt közlése szerint most azzal egészítették ki igaz-e, hogy a mai napig nincs a Pesti úti idősotthonban orvos. Emlékeztetett arra, a fővárosi önkormányzat által fenntartott intézményben kétszáznál is többen fertőződtek meg koronavírussal, ami a hazai betegek egyhetedét jelenti, így nyugodtan kimondható, hogy ez az ország első gócpontja.
Meg kell vizsgálni a fenntartó felelősségét is
-fogalmazott Hollik István, aki kérdésre válaszolva azt közölte, a politikai felelősség megállapítására ötévente nyílik módjuk a választópolgároknak az önkormányzati választáson.
Egy másik kérdésre a Fidesz kommunikációs igazgatója azt mondta, amikor a kormányzat részt vállalást kért a településektől a koronavírus-járvány elleni védekezésből az ellenzéki vezetésű önkormányzatok arról beszéltek, hogy ellehetetlenítik a működésüket. “Ehhez képest rendeleti úton béreket emelni, azt gondolom, eléggé felháborító”. Kifejezetten visszásnak nevezte azt is, hogy rendeleti úton olyan embert tesznek egy fővárosi cég igazgatósági tagjává Rusznák Imre személyében, “aki a 2010 előtti Demszky-korszak legsötétebb parkolási ügyeiben volt benne”.
Forrás/fotó: MTI
sen.ambrus józsef
2020-04-19 at 11:33
Halál Geri nem válaszolt? Hm..akkor be kell számoltatni! Gondolom a bp-i un. Főpolgármester nem független a kormány utasításaitól,rendelkezésétől. Akkor mi a teendője? Talán nem állam az államban? Személyes felelősség terheli a halálesetek miatt,ha már a pénz síbolás miatt nem!
aladin
2020-04-19 at 06:57
Karácsonyt kikell rugni a bársonyszékböl, ennek az embernek már nem lesz hitele a politikában. Ujjat kell választani a helyére aki normálisan gondolkozik és nem a kapcája Gyurcsánynak.
Kása mása
2020-04-19 at 00:14
„a várható iparűzési adó bevétel-kiesés ellensúlyozása az adóigazgatási apparátus megerősítését is szükségessé teszi”.
A hülyéje ezért vesz fel még 43 embert !
Lehet illegális is, úgy sem csinálnak semmit, de jó pénzért.
Namond
2020-04-18 at 18:42
Ki is a tulajdonosi képviselő? kamuferi?
Ki is a fenntartó képviselője? kamuferi?
Ki is az intézkedésre kötelezett?
Ki fizeti a működési és védelmi intézkedéseket?
A tulajdonos és fenntartó képviselője, kamuferi?
pampafu
2020-04-18 at 17:47
Épp a rendkivüli fizetés emelésekkel, jutalmakkal, és
a Fővárosi Önkormányzat 43 fős bővitésével van elfoglalva.
david balogh
2020-04-18 at 17:30
Fletoval még tárgyal,azután meg az ATV-n közli a válaszokat.Moderátor
Rónai Egon lesz.Hogy mik vannak,kérem,elképesztö.Karigeri pártja egy százalékot sem éri el.
Ènaki
2020-04-18 at 16:36
Kinosan hallgat? Akkor szòra kell birni.Elèg volt a règ időkből,fellelősègre kell vonni. Mindig megùsztak minden ezek.Nem kell fèlni tőlūk,csak szàjuk van.
Torockó
2020-04-18 at 16:07
Rendőrség? Ügyészség?
Becsukták a szemüket? Még a végén igaza lenne a szélsőlibsiknek – hogy sérül a jogállam nálunk – csak éppen fordítva, mint hazudják…?
utálat
2020-04-18 at 15:55
Falhoz velük és AK 47.
ciki
2020-04-18 at 15:37
Még nem sikerült egyeztetnie Ferivel, hogy mit hazudjanak.