Pesti Srácok

Hoppá! Még az ellenzéki szavazók kétharmada is támogatja az Orbán-kormány gazdasági intézkedéseit

Hoppá! Még az ellenzéki szavazók kétharmada is támogatja az Orbán-kormány gazdasági intézkedéseit

Úgy tűnik, a Fidesz–KDNP gazdaságpolitikája még az ellenzéki választók számára is megnyerő: a Real-PR 93 közvélemény-kutatása szerint mintegy kétharmaduk támogatja azokat a gazdasági intézkedéseket – így például a minimálbér kétszázezer forintra emelését vagy a gyermekes családok szja-visszatérítését –, akik egyébként nem a kormánypártok szavazói bázisát erősítik.

Az Orbán-kormány gazdasági programja még az ellenzéki szavazók támogatását is elnyerte egy friss kutatás szerint. Kiderült: a minimálbér kétszázezer forintra emelésével (ami a jelenleginél húsz százalékkal több) a megkérdezettek kilencven százaléka egyetért. Ebből a kormánnyal szemben kritikus polgárok nyolcvannégy százaléka értett egyet az emeléssel, a kormánypártiak részéről pedig kilencvenhárom százalékos volt a támogatás. A kormánykritikusok közül csak tizenkét százalék gondolta „rossz döntésnek” a minimálbér emelését, vélhetően a döntéshozó kiléte és nem a döntés tartalma miatt.

Forrás: Real-PR 93

A védekezésben részt vevő emberek számára felajánlott plusz tíz napos fizetett szabadsággal kapcsolatban az összes megkérdezett 89 százaléka értett egyet, a kormánykritikusok 87 százaléka támogatta az intézkedést. A legnagyobb különbség a családi adókedvezmény visszatérítésénél volt. Ötből négy válaszadó ebben is osztotta a kormány álláspontját: a fideszes szavazók körében ennek kilencven százalékos támogatottsága volt, a kormánykritikusok közül azonban csak kétharmaduk sorakozott fel a döntés mögött, ami 68 százalékot jelent. Érdekes adat, hogy az ellenzéki válaszadók közül mintegy 23 százalék egyáltalán nem értett egyet a döntéssel. A kutatás rávilágított: mindez összefüggésben állhat azzal, hogy a kormánykritikusok ennek a jelentős lépésnek a politikai következményeitől tartanak; feltételezhetik, hogy ezzel az általuk nem kedvelt kabinet választási esélyei nőhetnek.

PestiSracok facebook image

A mintegy ezer ember megkérdezésével készített felmérésben az Orbán Viktor által június 9-én bejelentett legújabb gazdasági intézkedésekkel kapcsolatban tettek fel kérdést, amelyekkel a kormány Magyarország újraindítását kívánja elősegíteni a járvány után.

Forrás: Real-PR 93; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.