Pesti Srácok

Így harcolna az oroszok ellen Karigeri: télen kevesebbet fűtene, nyáron melegebbre állítaná a klímát (Karanténvlog)

Halottról vagy jót, vagy semmit – tartja helyesen a mondás. A Karantén is így jár el, amikor Horn Gyulával foglalkozik, hiszen Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke hosszas beszédben méltatta a volt pufajkás miniszterelnököt, aki szerinte megalapozta hazánk reputációját Nyugat-Európában, sőt, Magyarország demokratikus alapjait is ő tette le. Ez még mindig semmi, hiszen Tejbetök úrfi szerint az 1956-os karhatalmista szerepére büszke Horn Gyula felelős Magyarország gazdasági fejlődésének megindulásáért is. A valóság és az MSZP ritkán találkozik: ezt mutatja az is, hogy a szocialisták immár 3–4 százalékos törpepártként tengetik végóráikat, legfontosabb feladatuk mégis Horn Gyula hamis imázsának terjesztése. A Karantén természetesen nem állt be itt, hiszen Cseh Katalin újabb vernyogást adott elő, amelyben szokás szerint azt várta, hogy mikor büntetik már meg végre a saját hazáját, valamint antikorrupciós paneleit kürtölte világgá, megfeledkezve arról a nyomozásról, amely annak az 5 milliárd forint uniós pénznek a jogos felvételét firtatja, amelyet Cseh Katalin édesapja cégein keresztül vett fel. Aki nézi a Karantént, tudja, hogy Gyurcsányék mindig alkotnak, mi pedig mindig lecsapunk rájuk: most Varju László és a baseballütős garázda, Barkóczi Balázs duettje verte ki a biztosítékot, akik újabb hazugságokkal jelentkeztek a Tungsram-ügyben, ahol valójában a kormány segít azoknak, akiket elbocsátanak a gyárból, ők mégis maguknak követelik a dicsőséget. Végül Karigeri boldogít majd mindenkit, aki harsányan kikelt az ellen, hogy Brüsszel ostobaságait fröcsögné vissza itthon, majd Brüsszel ostobaságait kezdte el ecsetelni, hiszen szerinte úgy kell az oroszok ellen harcolni, hogy mindenki kevesebbet fűt télen és melegebbre állítja a klímát nyáron. Nézzétek most is a Karantént, nem bánjátok meg!

A videót készítette: Szabó Gergő és Ragács András

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.