Így üzleteltek a volt nácik és korábbi üldözöttjeik, a kommunista külkeresek – Interjú Borvendég Zsuzsannával egy tökéletesen felépített hálózatról
Ismerik Parvusz nevét? Nem? Pedig ő írta meg a németeknek azt a forgatókönyvet, amellyel megdönthetik a cári rendszert Oroszországban. Megvásárolt újságok, újságírók, vírusként hazaküldött Lenin, és sok-sok pénz. A terv bevált, Oroszország összeomlott, majd kiszállt az első világháborúból. Borvendég Zsuzsanna történész szerint ez volt a nagyhatalmak érdeke. Amíg a cári Oroszország csak korlátozottan engedte be a nyugati tőkét, a szovjeteknek már nagyon is szükségük volt rá, ekkor alapították meg azokat a külkereskedelmi vegyesvállatokat, amelyekben egy-egy nyugati bank is benne volt. Ezek a cégek még a nyolcvanas években is működtek, a szovjetek és csatlósaik azokkal a náci német és osztrák emberekkel üzleteltek, akik korábban még üldözték őket. A bolsevik veszélyt Horthy Miklós tökéletesen átlátta, csak nehezen engedte be a szovjet kirendeltséget, amelynek nyolc személyben határozta meg a létszámát. Berlinben ekkoriban 800-an dolgoztak! Hogyan üzleteltek a nácik, a kommunisták, a CIA és a KGB? Erről is beszélgettünk.
Andrási Attilával, az Udvari Kamaraszínház vezetőjével valamikor nyáron megbeszéltük, hogy némi történelmi ismeretterjesztést tartunk az 1919-es évről a portálunkon. A rendező egyfajta küldetésének tartja a magyar történelem elhallgatott, másként tanított, tabuként kezelt eseményeinek az ismertetését (interjúnk a rendezővel itt olvasható), és mivel a Hálózat rovatra is jellemző az eltitkolt, szőnyeg alá söpört vagy korábban nem ismert témák boncolgatása, ez nem esik nehezünkre. Andrásiék az 1918 című darab után a közeljövőben bemutatják az 1919 című előadásukat, amely a bolsevizmus térnyeréséről szól. Ennek kapcsán beszélgettünk el Borvendég Zsuzsanna történésszel Lenin felépítéséről, illetve arról a hálózatról, amelyben a nácik, a kommunisták, a KGB és a CIA is felbukkant.
Kezdjük az elején. Lenint, akár egy vírust Oroszországba küldik a németek.
Az már ismert történet, hogy Lenint a német titkosszolgálat építette fel, és elég sok pénzt öltek bele a bolsevik pártba, hogy Oroszországot kiugrasszák az első világháborúból. Ezután mély anarchiába süllyedt az orosz birodalom, véres polgárháború következett, amelyből a szovjetek jöttek ki győztesen, de komoly társadalmi támogatottság nélkül. Hatalmas pénzeket öltek abba, hogy a hatalmukat stabilizálni tudják, de kevesen tették fel a kérdést, hogy miből?
Miből?
Egyre tisztában látjuk. Vannak már kutatható orosz források, van Seres Attilának pár nagyon érdekes tanulmánya, amelyek arról szóltak, hogy hogyan is próbálták a Szovjetuniót gazdaságilag stabilizálni. Nagyon érdekes összefüggéseket látok. Találkoztam azzal a hálózati mintával, amely '45 után átszőtte Magyarországot. Egyértelmű a hasonlóság.
Ugorjunk vissza Lenin felkészítésére. Amikor Andrási Attila rendezővel beszélgettem előkerült Lenin kortársának, a mára teljesen elfelejtett Parvusznak a neve. Nagyon kevesen tudják, hogy kulcsszereplője volt a bolsevizmus diadalának. Miért nem ismerjük őt?
Az egyik oka szerintem az, hogy Lenin riválisa volt, legalábbis Lenin annak tekintette. Hadd kezdjem ott, hogy őket nem csak anyagilag támogatták a németek, de ez egy végletekig kiképzett garnitúra volt. Alekszandr Parvusz zseniális üzletember volt.
Felismerte azokat a nagyhatalmi érdekeket, amelyek nem akarták engedni, hogy a cári Oroszország erős legyen. Nem állt érdekükben. Van egy kép bennünk az orosz birodalomról, hogy a feudalizmusban ragadt, a felvilágosult abszolutizmus szintjén. Arról kevesebbet hallunk, hogy II. Miklós cár megkezdte a modernizációt, igen komoly eredményekkel.
A tízes években robbanásszerűen el kezdett nőni a népesség, ilyesmi akkor történik, ha az életkörülményekben javulás történik. A cár a hadsereget is elkezdte modernizálni, ott volt a lehetőség, hogy igazi nagyhatalommá váljon Oroszország. Ezt meg kellett akadályozni.
De miért? Azon felül, hogy nyilván túl erős riválisa lett volna a többi nagyhatalomnak.
Az egyik legfontosabb oka, hogy cári Oroszország nem nagyon engedte be azt a komoly, befolyásos nemzetközi nagytőkét, ami a világot akkoriban már uralta.
A Rockefeller, Rothschild bankokat is csak korlátozott körülmények között engedték be. Parvusz ezt felismerte, ezért készített egy kézikönyvet arról, hogyan lehet anarchiába süllyeszteni Oroszországot, hogyan lehet forradalmat kirobbantani, és ezzel megdönteni a cári uralmat. Bekopogtatott és átadta ezt a forgatókönyvet a németeknek.
Ez a történelmi jelenet szerepelni fog Andrási Attila 1919 című drámájukban. Sőt, azt hiszem, ezzel fog kezdődni.
Nagy pillanat. Parvusz könyve még most is hihetetlenül modern. Popovics munkája
Több ezer újságírót és rengeteg lapot megvettek. Ő volt az, aki először tudatosan anarchia-keltésre és a befolyásolásra használta ezt a gépezetet. Az akkori tömegmédiát. Ezt tökéletesítették később a szovjetek.
Ennek a mechanizmusnak a következménye a bolsevik puccs. Létrehoztak egy olyan hatalmat, amely már nem volt olyan barátságtalan a nyugati tőkével.
Az a kommunizmus, ami elvileg az antikapitalizmusra épült?
Persze, a történelemkönyvekből úgy ismerjük, hogy a marxizmus a tőke legnagyobb ellensége. De a Szovjetuniót nem lehetett pénz nélkül megalkotni. Voltak a cári kincstárban értékek, de ettől függetlenül nagy szükségük volt a nyugati tőkére.
Kevéssé ismert, de a szovjetek már 1921-1922 tájékán vegyesvállalatokat alakítottak Nyugat-Európában. Ötven százalékuk szovjet tulajdonban volt, a maradék a bankoké és a kapitalista vállalatoké. Ezekben mindig volt egy nagy bank, ez rendszerszerű. A legérdekesebbek, hogy ezek a cégek tovább is éltek, most olvastam egy nyolcvanas években készült CIA-jelentést, amelyet ezen vállalatok akkori feltérképezése után készítettek.
Amikor a szovjetek megalapították ezeket, akkor ugye mindent államosítottak. Huszonegy-huszonkettőtől megkezdték a denacionalizálást, majd koncessziókban kiadták a vasútépítéssel, az úthálózati munkákkal, az ipari vállalok modernizálásával, felépítésével kapcsolatos munkákat a Nyugatnak. Egyetlen területen nem engedtek be nyugati tőkét, ez a kereskedelem, a külkereskedelem területe. Ide még véletlenül sem.
Miért?
Nem vállalták a pénz áramlása fölötti felügyelet elveszítését, profi módon felismerték, hogy ezt nem adhatják át. Annál inkább erőltették a külkereskedelmi képviseletek létrehozását. Ekkoriban – a húszas évek eleje – még komoly problémáik voltak azzal kapcsolatban, hogy valahogyan elismertessék magukat a nyugati államokkal. Ezért zsaroló pozícióban léptek fel, csak akkor engedték a kereskedelmet, ha ezzel megkapta a Szovjetunió a hivatalos elismerést.
Közben kereskedelmi kirendeltségeket hoztak létre a diplomácia, a propaganda, a titkosszolgálati munka fedésére. Mondok egy megdöbbentő számot: a Berlinben lévő kirendeltségükön nyolcszáz ember dolgozott a húszas években. Nyolcszáz. Legfontosabb feladatuk a propaganda és a civil társadalom befolyásolása, a későbbi társutas értelmiség megnyerése volt.
Berlinben volt az egyik központ. Ha a világforradalmi célokat és a történteket nézzük, akkor Bécsben volt a másik kiemelkedő központ?
Igen. Ez azért is érdekes, mert ugye Kun Béláék is odamenekültek, ott építették tovább a hálózatukat. Meg persze Berlinben.
Az is nagyon érdekes, hogy éppen Horthy volt szinte az egyetlen, aki a vezetők közül átlátta ezeknek a külkereskedelmi kirendeltségeknek a veszélyét. Felmérte, hogy mivel jár, és éppen ezért sokáig nem engedte a szovjet külkereskedelmi kirendeltség létrehozását Budapesten.
1939, Horthy Miklós kormányzó, mögötte szemüveggel Chorin Ferenc a Gyáriparosok Országos Szövetsége elnöke / Fotó: Fortepan.hu, ADOMÁNYOZÓ: HANSER MÁRIAVolt már tapasztalata, látta, végigélte, hogy mi történt 1919-ben.
Igen, de látni kell, hogy nagyon nehéz helyzetben volt ő és az ország is. Trianon miatt elveszítettük a nyersanyag lelőhelyeinket. A győztesek nem voltak hajlandóak nyersanyagot biztosítani. Hiába maradt meg a feldolgozó ipar többsége, a kérdés ott volt: honnan lesz olajunk? Románia nem volt hajlandó. Mi maradt? A Szovjetunió. Horthy sem engedhette meg magának, hogy szóba sem álljon velük, és a szovjet vezetésnek is érdekében állt a kapcsolatteremtés. A trianoni Magyarországon maradt az iparvállalatok döntő többsége. A szovjeteknél ekkor még nem volt gépipar, az első években tőlünk tudták jó áron beszerezni a minőségi termékeket, úgy, hogy közben biztosították a nyersanyagot.
Horthy megegyezett velük, de arra nagyon vigyázott, hogy a kommunista propagandának ne adjon teret. Ezért nem járult hozzá egy a berlinihez hasonló, hatalmas kirendeltséghez. Pedig Horthyn is komoly nyomás volt. A magyarországi nagytőke, a Magyar Hitelbank, az Angol-Magyar Bank erőltette, hogy megnyílhasson ez a szovjet kirendeltség.
Végül született egy megegyezés – ez is Seres Attila tanulmányában olvasható –, de a szovjetek kívánságára ezt nem teregethették ki a magyarok. Horthy rábólintott a megvalósítására, de maximum nyolc főben határozta meg a létszámot. A szovjetek később azt kérték, hogy megkapják a diplomáciai elismerést. Végül ez is megtörtént, de csak az utolsók között.
Azt mondtad, hogy ezek a hálózati minták, ezek a külkereskedelmi cégek a második világháború után is megmaradtak. És egy hatalmas pókhálót fedeztél fel.
Igen, feltűnik a történetben a náci Németország is. Akikkel a szovjetek később kapcsolatban voltak, üzleteltek, akikhez a szálak vezettek, azok '45 előtt a náci diktatúra különböző tisztségviselői voltak. Már akkor elkezdték keresni a kapcsolatokat.
Magyarországot érintve olyan nácikról beszélünk, akik részt vettek a megszállásban, levezényelték a magyar zsidóság deportálását. Például Kurt Becher. Az ő nevéhez fűződik a Kasztner-vonat. Csak arról nem beszélünk, hogy Becher nem erkölcsi okokból óvta meg a zsidó életeket, hanem a pénz miatt. Úgy gondolta, hogy kifizetődőbb megmenteni a gazdag, felső-középosztályba tartozó magyar zsidókat.
Ezt is tette. A magyar zsidó vagyon nagy része így Becherhez és a köréhez került 1944 tavaszán és nyarán. Neki már akkor megvolt a hálózata ahhoz, hogy ezeket a vagyontárgyakat értékesítsék. Például Svájcban vagy Ausztriában. Bécsben egy bizonyos Bichenbach volt az elosztója. Mi történt később Becherrel? Véget ért a háború, ő hazament, Nürnbergben szóba sem került a neve.
A kilencvenes évekig megbecsült vállalkozója maradt Németországnak. Az egyik leggazdagabb. Ez a Becher azokkal üzletelt 1945 után, akiket korábban még ők üldöztek, akik túlélték a koncentrációs táborokat vagy visszajöttek a bori munkatáborból.
Kasztner Rezső az Israel Rádióban / Fotó: SciencePole.comDurva, de azért nem mindenkinél ment ilyen sima. Seres László újságíró írt egy cikket az apjáról, aki impexesként nem volt hajlandó kezet fogni Becherrel, sőt, levelet is írt tiltakozásul az egyik vezető politikusnak. Becher ekkora kulcsfigura volt?
Visszajött Magyarországra, először a mezőgazdasági termelés felé fordult, pontosabban a mézhez, mert a méz volt az, amit a kirabolt, lerombolt Magyarország hamar szolgáltatni tudott. Rögtön megkapta ennek a monopóliumát, ami később a paradicsomtól elkezdve több más területre kiterjedt.
Ők fölözték le a magyar külkereskedelem hasznát. Ez a hálózat az előbb említett Bichenbachra is kiterjedt, ő is benne volt, ahogyan számos olyan ember, akik a náci Harmadik Birodalomhoz voltak köthetők. Ezek már a hidegháború kibontakozásának az évei. Természetesen a titkosszolgálatok felügyelték a háttérben az egészet.
A német cégek mögött a CIA állt, a Vasfüggöny mögötti vállalatok mögött meg a szovjet titkosszolgálat. Olyan kollaborációval állunk szemben, aminek részei voltak a nácik, a kommunisták és a demokratikus Nyugat. Itt összeértek a szálak.
Folytatjuk.
