Lassan helyreállítunk mindent, megszabadulunk az utolsó bolsevikoktól is, bármennyire is szeretnék sokan újra visszahozni a múltat. A Magyar Patrióták Közössége a tiltott utcanevek megváltoztatásáért küzd, február óta 400 utcanévvel szemben már bejelentést tett a kormányhivataloknál, így hamarosan megindulnak az első törvényességi felügyeleti eljárások. Írja alá ön is a petíciót, hogy még erősebb legyen az a hang, amely eljut a kormányhoz, Gulyás Gergely miniszterhez. Ne engedjünk, hogy gyerekeink olyan utcákban sétáljanak, amelyek olyan alakokról vannak elnevezve, mint Szabó Ervin, aki egy fiatal lánnyal akarta megöletni Tisza Istvánt. Dugjuk vissza a bolsevik kísérteteket a palackba, és küldjük a kanálisba a társaik után.
Úgy fest, a bolsevizmus is olyan rabló, aki miután már egyszer betört, és szétverte a lakást, ellopott és összevizelt mindent, átfestette a falakat (átírta a múltat), és miután végre ki lett rugdalva, az ablakon kis idő múlva újra visszamászik. Erre utalnak azok a cikkek, amelyekkel a Tanácsköztársaságot próbálják kifehéríteni, vagy éppen az a TGM, aki öreg korára szépen visszatért a kezdethez, a szélsőbaloldalhoz, és túlírt esszéiben magyaráz a kommunisták humanizmusáról. Vagy az elfogadható terrorról.
Ezért is fontos, hogy most, a vörös terror századik évfordulóján jól emlékezzünk arra, mi történt, és higgadtan, de tűpontosan írjuk meg azt, amiről a kommunizmus alatt beszélni sem lehetett.
Emlékezzünk a Pogány József-féle bomlasztó alakokra, akiknek reinkarnációi ismét köztünk járnak, Károlyi Mihályra és a magyar maffiára vagy éppen arra a Szabó Ervinre, aki egy fiatal kominternes lánnyal akarta megöletni Tisza István miniszterelnököt.
Utóbbi, Szabó szellemével még ma is találkozhatunk, amikor felpillantunk egy-egy ravasz módon megmaradt utcanévre, nem beszélve arról a könyvtárhálózatról, amelynek központi intézménye, amelyben én amúgy hetente kutatok, még mindig róla van elnevezve.
Róla, aki csak azért nem indult személyesen Tisza meggyilkolására, mert cukorbeteg volt és haldoklott. Nem sokkal később meg is halt, ezért nem vehetett részt a Tanácsköztársaságban. Ezért védi a baloldali, szélsőbaloldali „ideológiai” tábor, mert ő még „menthető”, vele kapcsolatban még megmagyarázhatják, hogy nem lett volna bolsevik, mint a hozzá hasonlóan szélsőségesen gondolkodó alakok közül nagyjából mindenki, kivétel nélkül. Ugyan már.
Tisza és a Komintern által Magyarországra küldött ügynök, Duczynska Ilona történetét tavaly külön cikkben megírtam, de azért röviden felidézem.
Duczynskát a kominternes Radekék képezték ki és küldték Budapestre 1917-ben, ahol csatlakozott az itteni földalatti mozgalomhoz. Közel került az „anarchoszindikalista” Szabó Ervinhez, aki a mentora lett. Mivel Szabóék gyakorlatilag mindent megtettek volna a baloldali fordulatért, és a gyűlölt régi világ szétrobbantásáért, már csak egy megfelelő célpontot kellett találniuk.
Tisza István miniszterelnök, a „vasgróf” tökéletes választásnak tűnt. Szabó és a fiatal lány együtt tervelték ki a Tisza elleni merényletet, a legfontosabb részleteket már egy temetőben beszélték meg. Aztán a történelem közbeszólt: Tisza lemondott, így a merénylők szomorúan lemondtak az akcióról. Tudjuk, hogy később mások végrehajtották.
Miért is kellett a könyvtár?
A Fővárosi könyvtár nem viselheti Szabó nevét, még akkor sem, ha kulcsszerepe volt annak megteremtésében. De abban sem véletlenül: Szabóék a könyvtárakon keresztül akarták terjeszteni az igét, megbabonázni a népet, amelynek végeredményét jól ismerjük…
Nem abban volt érdekelt, hogy művelje a népet, hanem annak ideológiai megdolgozásában. Kis túlzással, nintha Joseph Goebbelst ünnepelnénk azért, mert olyan remekül megszervezte német mozihálózatot és a náci filmpropagandát.
És most jöjjön a lényeg: a Magyar Patrióták Közössége a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapján indította el fontos kezdeményezését a 2013 óta törvény által tiltott kommunista utcanevek eltörléséért. Korábban videót is készítettünk erről:
Azóta közel 400 utcanévvel szemben már bejelentést tett a kormányhivataloknál, így hamarosan megindulnak az első törvényességi felügyeleti eljárások a XX. századi önkényuralmi elnevezések cseréje érdekében.
A petíció aláírói arra kérik Gulyás Gergely minisztert, az önkormányzatok feletti törvényességi felügyeletet ellátó fővárosi és megyei kormányhivatalok irányítóját, lépjen fel a kommunista önkényuralom utca- és intézményneveit tilalmazó törvény érvényre juttatása érdekében. Biztos sokan vannak, akik aláírásukkal erősítenék a kezdeményezést. Tegyék meg, a petíciót az alábbi oldalon lehet aláírni:
Szabaduljunk meg végre Szabótól és a kommunista, bolsevik múlt többi szellemétől. Éppen eleget riogattak.
Fotó: PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS