Pesti Srácok

"Jobb dolgunk is van, mint Gyurcsánnyal foglalkozni" - A DK pártelnökétől már a saját szekértolói is elhatárolódnak

"Jobb dolgunk is van, mint Gyurcsánnyal foglalkozni" - A DK pártelnökétől már a saját szekértolói is elhatárolódnak

A politikai fekete lyuk újabb bugyrába süllyedt Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, akitől már nem csak a baloldali kis pártok, hanem a szekerét toló hívei is kezdenek elhatárolódni. Utóbbit bizonyítja például a DK-s pártblogon, a Nyugati Fény című oldalon tegnap megjelent azon bejegyzés, amely egyértelműsítette, menekültügyben nem értenek egyet a pártelnökkel. Mint ahogy azt korábban megírtuk, a Nyugati Fényt Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke leplezte le tavaly decemberben, amikor közösségi oldalán elárulta, az oldal tartalmát Vágó István, Gréczy Zsolt DK-szóvivő és a propelleres Mandula Viktor állítja elő. A Vágó-Gréczy-Mandula trió DK-s pártblogja tegnap azt írta Gyurcsányról, hogy "menekültügyben a DK-elnök továbbra is Teréz anya babérjaira, vagy minimum egy béke Nobel-díjra hajt".

"Gyurcsány jámbor humanizmussal tekint a migránsokra és nem sok szót vesztegetett a párizsi merényletre, a kölni tömeges erőszakra, meg a kulturális különbségek generálta roppant feszültségre, ami jelenleg félelemben tartja Európát. Ebben a Nyugati Fény kissé szigorúbb álláspontot képvisel: szerintünk egy országvezető nem veheti magára a bolygó összes problémájának terhét. Egy politikus feladata, hogy legelsők közt annak a közösségnek az érdekeit vigye, amelyik őt a saját képviseletére megválasztotta" - szögezte le a DK-s pártblog.

A Nyugati Fénynél is pikánsabb kommentárokkal illették Gyurcsány Ferencet a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozó ellenzéki politikusok, akik továbbra sem kérnek abból, hogy a bukott miniszterelnök álljon az esetleges baloldali összefogás élére, arról meg egyelőre hallani sem akartak, hogy Gyurcsány Ferenc legyen a baloldal miniszterelnök-jelöltje 2018-ban. Portálunk elsőként Szigetvári Viktort hívta fel azzal kapcsolatban, hogy miként vélekedik arról, hogy Gyurcsány gyakorlatilag újfent bejelentkezett a miniszterelnök-jelölti posztra, programot hirdet és felkészül.

PestiSracok facebook image

Szigetvári Viktor a PestiSrácok.hu-nak egy mondatban foglalta össze a DK elnökével kapcsolatos véleményét: "fontosabb dolgunk is van annál, mint hogy Gyurcsány Ferenccel foglalkozzunk".

Portálunknak az MSZP-s Lukács Zoltán is kifejtette a véleményét, miszerint "mindig jókat mosolygok azon, ha egy politikus, vagy egy megmondóember arról beszél, ki, mit fog vezetni a baloldalon 2018 előtt és a választás évében"."Ostobaság, hogy majd a pártok döntik el, ki álljon a baloldal élére, ki vezesse ezt a közösséget, mert ezt majd a választók döntik el, nem Gyurcsány Ferenc" - fogalmazott Lukács Zoltán. A szocialista párt parlamenti frakciójának frakcióvezető-helyettese a PestiSrácok.hu kérdésére kifejtette, Gyurcsány Ferenc már nem baloldali.

Lukács Zoltán: Gyurcsány már nem baloldali.
Lukács Zoltán: Gyurcsány már nem baloldali.

A PestiSrácok.hu Varju Lászlót, a Demokratikus Koalíció alelnökét is felhívta, aki elárulta, február 13-án leplezik le "a Sokak Magyarországa című kormányváltó programcsomagjukat". "Olyan országot szeretnénk és olyan vezető pártot, amely nem lop, nem csal és nem hazudik" - ismertette Varju László.A DK alelnökétől megkérdeztük, mindez nem ellentmondásos-e Gyurcsány Ferenc szájából, aki az őszödi beszédben is elismerte, hazudtak reggel, éjjel, meg este. Varju László felvetésünkre úgy reagált, "Gyurcsány Ferenc idejéből nincs példa lopásra, haverok meggazdagodására, nincs példa Garancsi Istvánokra, Mészáros Lőrincekre és Andy Vajnákra"... Varju László egyúttal a PestiSrácok.hu-nak azt is egyértelműsítette, "a DK készen áll arra, hogy elzavarja Orbán Viktort".

Gyurcsány Ferenc évértékelőjéről és új programjáról Nagy Ervin filozófus-politológus a PestiSrácok.hu-nak úgy vélekedett, hogy "Gyurcsány továbbra is alkalmas baloldali jelöltnek és vezetőnek tünteti fel magát, miközben megpróbálja rázsarolni magát a többi baloldali kis pártra".

"A hétvégén Gyurcsány a Fidesszel szembeni alternatívaként tüntette fel magát, a pártelnök Fidesszel szembeni programot hirdet és megpróbálja elfoglalni a jelenlegi kormánypárttal szembeni térfelet. Ha ezt komolyan gondolja Gyurcsány, akkor semmit nem érzékel a valóságból, semmit nem tud a baloldali realitásról és semmit nem lát abból, jelenleg milyen helyzetben van a baloldal Magyarországon" - vélekedett Nagy Ervin. A politológus kiemelte, arra lát esélyt, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt legyen 2018-ban, de szerinte annak nagyon kicsi a realitása, hogy a DK elnöke összbaloldali jelölt legyen."A baloldali kis pártoknak nem érdekük, hogy beálljanak Gyurcsány Ferenc mögé, felvállalják Gyurcsány Ferencet. A politikai logika nem ezt diktálja. Nekik ez nagyobb veszteség lenne, mint nyereség. Nem véletlen, hogy az MSZP továbbra is elhatárolódik Gyurcsány társadalom- és gazdaságpolitikájától. A DK elnökének mostani játéka csak egy dologról szólhat: a szavazatszerzésről, hogy megszólítsa a csalódott baloldali választókat" - összegezte Nagy Ervin.

Vezető kép: Facebook.com

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?