Pesti Srácok

Juhász Péter: Nem lesz több összefogás!

Juhász Péter: Nem lesz több összefogás!

Legalább 10 százalékos eredményt vár a májusi európai parlamenti (EP-) választáson az Együtt–PM szövetség, amellyel két képviselőt delegálhatnának az EP-be – mondta Juhász Péter, az Együtt társelnöke szerdán, az M1 Ma reggel című műsorában – idézi fel az mno.hu cikke. Juhász nagyon fontos mérföldkőnek nevezte az EP-választást, amelyen a viszonylag új pártok – az Együtt és a PM – most az összefogáshoz képest saját magukat is megmérettethetik. Mint mondta: bíznak benne, hogy az állampolgárok megértik, hogy korábban „egy kényszer hatására” belementek egy összefogásba, de most önálló arcot szeretnének mutatni. Az mno.hu szerint viszont az a „kényszer”, amiről Juhász beszélt, épp az ő pártjának, az Együtt–PM szövetség frontemberének, Bajnai Gordonnak köszönhető. Ráadásul a balliberális értelmiségiek meggyőzték arról is, hogy vegye be Gyurcsány Ferencet az összeborulásba.

Ezzel kapcsolatban nyilatkozta - mint az megírtuk - az MSZP volt szóvivője, Török Zsolt, hogy Konrád Györgyöt és tanácsadói körét el kell takarítani az MSZP közeléből. Török szerint meg kell érteni, hogy a Nagykörúton kívül is élnek emberek, ez a kör pedig erre nem képes. Juhász szerdán a tévében megismételte korábbi kijelentését: nem értett egyet azzal, hogy Mesterházy Attila vezesse a listát, s az MSZP túldominálja az együttműködést. Hozzátette: „még egyszer nem fogunk ebbe a hibába esni, hogy ugyanilyen módon, összefogás szintjén menjünk bele a politikába”. Juhász szerint politikájuk lényege, hogy újítsák meg a baloldalt, s ehhez új arcokra van szükség. Az Együtt emellett eldöntötte, hogy nem támogatják az MSZP főpolgármester jelöltjét, Horváth Csabát sem (ezzel foglalkozó cikk itt: „Izmoznak a baloldalon a Tarlós helyére gyúrók”.

Az mno.hu teljes cikke itt olvasható. Fotó: Mno.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?