Tartás, bátorság, nagyság és szánalmas házmester-mentalitás. 1963 Magyarországáról mesél az a történet, amelynek Tamási Áron és az őt feljelentő téesz-párttitkár a két főszereplője. Nagy írónkat ügynökök serege figyelte, hozzájuk csatlakozott a Kádár-rendszer egyik ismeretlen homunculusa.
MEZŐ GÁBOR – Hamvas Intézet
„hol zsarnokság van,
mindenki szem a láncban;
belőled bűzlik, árad,
magad is zsarnokság vagy”(Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról)
Korképnek, kórképnek tökéletes az az 1963-ból származó irat, feljelentés, amelynek soraiból két különböző személyiség portréja is kirajzolódik. Az őszinte, szókimondó, meglepően bátor (1963-ban járunk) íróé és a kicsinyes, rosszindulatú, buta pártkatonáé. Utóbbi (is) örök típus, volt, hogy falubíróként, máskor házmesterként, munkásőrként, párttitkárként kelt életre. Ezúttal utóbbiról volt szó. A Magyar Országos Levéltár iratát a Hamvas Intézet archívumában találtuk.
A munkásőr él és élni fog! /Forrás: Csapd le csacsi!
Tamási Áron felkavarta a hamis gulyást
1963-ban járunk, miután Kádár János az 56-os megtorlások, kivégzések, bebörtönzések (erről cikkeink itt és itt) után általános amnesztiát hirdetett, március tizenötödikén a politikai elítéltek többségét kiengedték. Az erőszakos kollektivizálást befejezték, a földek kilencven százaléka már a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok kezére került. A leszámolás korszakát szépen lassan felváltotta Kádárék hamis gulyása, a legvidámabb barakk képzete. Ebben az évben történt, hogy Farkaslaka leghíresebb szülötte, Tamási Áron Adácson járt. A közönségtalálkozó után a helyi tsz párttitkára, Kocsis László mérgében az állambiztonsághoz fordult (vagy épp a megfelelő embernek háborgott). Kocsis panaszát egy bizonyos Varga István (az aláírásból nem derül ki, de talán a III/III-as századosról van szó) jegyezte le.
Az író kellemetlen témákat feszegetett
A feljelentés szerint Kocsis elvtárs mélységesen csalódott a Kossuth-díjas íróban, aki kedélyes anekdotázás helyett ki nem adott művekről, meg nem becsült írókról és a hatalom kedves írástudóiról beszélt. Kocsis elvtársat (és a pártot) leginkább az a „nacionalista”, „irredenta” elhajlás bosszanthatta, melyet Tamási az erdélyiekkel kapcsolatban tanúsított. Hiszen, ahogyan a tudálékos és rosszindulatú párttitkár jelentette, az író „ugyancsak elmondta, habár ezt a kérdést nem vetették fel neki, hogy ő Romániából származik, és végtelenül szereti az ott élő magyarokat. Mindig sajnálattal gondol rájuk, mert rosszul bánnak a magyarokkal, nemzeti sovinizmus van”. Márpedig a párt szerint erről szó sem volt. Ahogyan maga Kádár János fogalmazott 1958-as romániai beszédében: „Mi eddig is tudtuk és nagyra értékeltük, most személyesen is tapasztalhattuk, hogy a Román Népköztársaságban megvalósult a nemzetiségek jogegyenlősége, a politikai, a gazdasági és a kulturális élet minden területén”. (Kádár romániai politikájáról ezt a tanulmányt érdemes elolvasni).
Csalódtak a Kossuth-díjas művészben
Nézzük a jelentést „1963. december 8-án Tamási Áron Kossuth-díjas író Adács községben MÉSZÖV és a helyi vezetők meghívására találkozott a község dolgozóival. Kocsis László elvtárs – a tsz párttitkára – ezzel kapcsolatban az alábbiakat mondta el: Tamási Áront nagy bizakodással várták a község dolgozó, mivel tudták, hogy Kossuth-díjas író, de csalódtak benne. A kulturteremben megrendezendő író-olvasó találkozó megnyitásakor ünnepélyesen köszöntötték /úttörők a hatvani virágházból hozatott élő virággal üdvözölték/. Tamási Áron a meleg fogadtatást 18 perces beszédében két gyermekmese elmondásával viszonozta. Egyébként nagyon elégedett volt a közönséggel, hogy ilyen szép számmal összejöttek, hogy Adács községben ilyen nagy érdeklődés van az írók iránt”.
Tamási Adácson /Forrás: Magyar Országos Levéltár
Ezután következett a feketeleves. Az 56-os ügye (ő jegyezte a híres Gond és Hitvallás című kiadványt) miatt hosszú évekig éppen csak megtűrt – és az állambiztonság által folyamatosan megfigyelt – Tamási Áron „politikailag vállalhatatlanul” (ám nagyon is bátran) beszélt. Kiadatlan művekről, nyomorgó írókról, romániai sovinizmusról. Csupa olyan téma, amiről nem szabadott volna szót ejteni.
Kiadatlan művek és a hatalom kegyeltjei
Olvassuk tovább a jelentést: „A két mese elmondása után az elnöklő párttitkár elvtárs kérte az írót, hogy kérdéseket tehessenek fel az emberek. Tamási azt a kijelentést tette, hogy a „hozzászólásokat ne nagyon erőltessük”. Inkább az iskolás gyermekek mondjanak valamit a mai magyar írókról. Mivel ez nem sikerült, tettek fel kérdéseket. Az első kérdés az volt, hogy arra adjon választ, hogy a Kossuth-díjat miért, illetve melyik művéért kapta? Válasz: „Nézzék, minek adták a Kossuth-díjat. Akkor megmondtam a miniszternek, hogy nem érdemlem meg, miért adják.” Ugyanakkor tudatta a hallgatóságával, hogy 1952-53-ban írt két művét nem adták ki. Jelenleg ugyancsak nem adták ki az egyik színdarabját. Ugyanakkor azt is sietett kijelenteni, hogy ebben a társadalmi rendszerben nem tudnak megélni egyes írók. Igaz, mondta tovább, hogy van egy pár író, akik irhatnak akármit, azoknak úgyis kiadják műveiket.
Rosszul bánnak a magyarokkal Romániában
Ugyancsak elmondta – folytatta Kocsis elvtárs –, habár ezt a kérdést nem vetették fel neki, hogy ő Romániából származik, és végtelenül szereti az ott élő magyarokat. Mindig sajnálattal gondol rájuk, mert rosszul bánnak a magyarokkal, nemzeti sovinizmus van. Feltettek neki olyan kérdést is, hogy mondjon már valamit arról, hogy az Írószövetségen belül folyik-e olyan munka, hogy a paraszt emberek tudatformálását valamilyen mű elősegítené egyszerű, érthető nyelven. Azt a választ adta, hogy ilyen munka nem volt és jelenleg sem folyik az Irószövetségen belül. A találkozót a MESZÖV szervezte, s pártszervezet azzal a gondolattal támogatta a találkozót, hogy öszekötik a politikai könyvnapok megnyitásával. A község vezetői nem voltak megelégedve Tamási beszédével”.
Tamási Adácson /Forrás: Magyar Országos Levéltár
Ügynökök serege jelentett róla
Ezt nem csodálhatja a kutató, a krónikás, az olvasó. A kalapját viszont megemelheti Tamási Áron előtt. Az Ábel-trilógia szerzőjét Sipos Lajos kitűnő és alapos munkája (itt olvasható) az állambiztonság egyik kiemelt célpontjaként mutatja be. Állítólag a tíz legalaposabban megfigyelt ember egyike volt, Sipos Lajos kutatása szerint ügynökök serege („Meszlényi”, „Harmat”, „Sátor”, „Pál Zoltán”, „Ráday Balázs”, „Kárpáti Aurél”, „Dévényi”, „Gödény”, „Csaba”, „Törő”, „Dávid Mátyás”, „Cyrano”, „Erdélyi”, „Borisz” és „Juhász”) jelentett róla.
Tamási Áron 1956-ban vált a hatalom ellenségévé. A forradalom leverése után, december harmadikán megírta a Gond és Hitvallás című kiáltványt, majd néhány nappal később írótársaival felkereste Münnich Ferenc belügyminisztert, akinek átadták a letartóztatásban lévő írók szabadlábra helyezéséről szóló kérelmet, valamint a Gond és Hitvallás egy példányát. „Itt állunk az októberi szabadságharc véres halmán, melyet egy nép reménye ostromolt”. (A teljes kiáltvány itt olvasható).
Tanúként mutatott tartást a vérbíró előtt
Tamási Áront az írók perében („Vádirat Déry Tibor és társai ellen a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom vezetése és más bűntettek miatt”) tanúként hallgatták meg. Az 1957-es pert a hírhedt Vida Ferenc vérbíró vezette, Déry Tibor volt az elsőrendű, Háy Gyula és Zelk Zoltán a másodrendű, Tardos Tibor a harmadrendű vádlott. Utóbbi – Sipos Lajos által felidézett – A tengervíz sós című emlékezésében írt Tamási bátor, merész kiállásáról (alul olvasható).
Tanú /Forrás: Pim.hu
Kádár: Még ki sem nyögte, hogy megbánta
Az író ezután szinte érinthetetlenné vált. Sipos Lajos művében olvasható, hogy Kádár János 1959. június harmincadikán (az MSZMP Politikai Bizottságának ülésén) kikelt Tamási Áron ellen: „Én egy nevet kifogásolok. Tamási Áronnal kapcsolatban amellett voltam, tárgyaljunk vele, vállalja, vagy nem. Most mégis felvetem, szabad-e neki itt lenni? Mégis ez az ember írta a Gond és Hitvallást. Azokat a csepeli munkásokat, akik ezt terjesztették, börtönbe zárták, ő maga még ki sem nyögte, hogy megbánta…”. Igaz, ezek még szelíd szavak voltak azokhoz képest, amelyeket Kádár egy évvel korábban mondott. „Egyébként lehetséges …, hogy a közeljövőben le kell tartóztatni újra embereket, akik nem hallgatták meg a tanácsainkat, hogy rakják le a fegyvert, és még ma is motoszkálnak a sötétben. Nem fogja senki félreérteni, hogy ha valami író vagy újságíró, akkor szabad neki a népi hatalom ellen cselekedni.” – dörögte a jó Kádár a párt 1958. október 13-i ülésén.
„Hűséges szolgája bomlott századának”
Tamási Áron 1964-ben lett súlyos beteg (nem sokkal azután, hogy Adácson járt), s 1966-ban hunyt el. Nem csupán nagy íróként emlékezhetünk rá. Egyenességet, bátorságot tanúsított abban a korban, rendszerben, ahol a hajlott hátat, a hallgatást, néma cinkosságot jutalmazták. Farkaslakai kopjafájára csak a rendszerváltás után lehetett felírni a kívánsága szerinti feliratot:
„Törzsében székely volt
Fia Hunniának
Hűséges szolgája
Bomlott századának”.
Hamvas Intézet
Facebook
Twitter
YouTube
RSS