Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön bejelentette, hogy elindítják a második Budapesti Lakógyűlést – pedig már az első sem volt túl népszerű –, ezúttal a rákosrendezői beruházással kapcsolatban kérik ki a lakosok véleményét. Nagy kérdés, hogy vajon egy újabb adathalászatot láthatunk a választások előtt, vagy tényleg ennyire fontos, hogy mi lesz egy évek óta elhanyagolt területen?
Karácsony Gergely azzal kezdte rendkívüli sajtótájékoztatóját, hogy a magyar kormány államközi megállapodást kötött az Egyesült Arab Emírségekkel a rákosrendezői fejlesztéssel összefüggésben szerdán.
A főváros vezetése a leghatározottabban ellenzi, hogy a Rákosrendező területén megvalósuló fejlesztéseket ilyen jogi formában valósítsa meg a kormány
– közölte a főpolgármester, hozzátéve: a főváros vezetése a budapestiek véleményét kikérve a leghatározottabban lép fel. Karácsony Gergely hangsúlyozta, hogy nem Rákosrendező fejlesztése ellen lépnek fel, hanem annak érdekében, hogy ez a beruházás a budapestiek érdekeit szolgálja. Karácsony Gergely „urbanisztikai rémálomnak” nevezte a hasonló belgrádi beruházást, amelyet nyomasztónak, túlépítettnek és a város klímájára nézve katasztrofálisnak tart.
Budapest főpolgármestereként az a dolgom, hogy megakadályozzam, hogy ez Budapesten is megvalósuljon, de a vita nem arról szól, hogy kell-e Rákosrendezőn fejlesztéseket megvalósítani, mert a városnak, mint egy falat kenyér, szüksége van azokra a rozsdaterületekre, ahol minőségi, új lakókörnyezetet lehet kialakítani
– mondta, hozzátéve: azzal a kormányzati szándékkal egyet is értenek, amely például a földalatti meghosszabbításáról szól. Karácsony Gergely úgy látja, először a budapestieknek, a kormánynak és az önkormányzatnak kell kitalálnia, hogy milyen projekt legyen Rákosrendezőn, és ehhez kell beruházót találni:
Először van egy koncepció, utána nemzetközi pályázat, a nagy nemzetközi ingatlanfejlesztő beruházó cégek sorban fognak állni azért, hogy ezt meg tudják valósítani. Nagyon rossz az az irány, hogy először megvan a beruházó, kiszolgáltatottá tesszük magunkat, utána a beruházó diktál, ahelyett, hogy a közérdeknek megfelelően mi szabnánk meg, hogy mi valósuljon meg.
Mint mondta, a Fővárosi Önkormányzat kompakt városrészt, parkvárost szeretne Rákosrendezőn, megfizethető lakhatással, a koncepcióról egy korábbi háttérbeszélgetés alapján. Karácsony Gergely bejelentette:
Itt az ideje, hogy kikérjük a budapestiek véleményét. A Fővárosi Önkormányzat elindítja a második Budapesti Lakógyűlést. Az első lakógyűlésen több mint 130 ezer budapesti mondta el a véleményét többek között a Lánchíd forgalmi rendjéről. A beruházás sorsa alapvetően érinti a budapestiek jövőjét, ezért fontos, hogy újra elmondják a véleményüket. Erre lehetőséget biztosítunk, ahol minden 14 évnél idősebb, budapesti lakcímkártyával rendelkező polgár szavazhat és elmondhatja a véleményét a Rákosrendezőre tervezett beruházásról.
A második Budapesti Lakógyűlés április elején indul.
Forrás: Index; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
angelblind652
2024-03-14 at 20:51
Ez bolond! Bár nálunk le kellene cserélni a közös képviselőt, ő még ide sem lenne elég jó.
Bàstya elvtàrs
2024-03-14 at 20:31
Fletoék tudjàk, hogy hatalmas bizniszt lehetne megint csinàlni: az araboknak hatalmas mennyiségü pénzük van, Szoval jo sokat lehet sajàt zsebre dolgozni.
A 4-es metro esete csak kismiska lesz ehhez képest.
Érzik ezt ök is, ezért hisztiznek a kormàny ellen.
aladin
2024-03-14 at 20:27
Hamarosan itt lesz az ideje, hogy a magas karcsú Karácsony repüljön a polgármesteri hivatalból.
Vízöntő
2024-03-14 at 19:48
Névjegyzéket gyűjt magának a választásra! Neki abba a beruházási döntésbe már nem osztanak lapot.
2 ÉNAKI
2024-03-14 at 14:19
Akinek esze van,fel tudja fogni azt,hogy a Rákosrendezői téma Budapest érdekét szolgálja. A város szépitése,építése minden magyarnak érdeke,függetlenül attól,hogy nem élünk Budapesten. Ott jártunkban,alkalom adtán , mi is gyönyörködhetünk,a megálmodott, tervezett szépségben.Kár varjú Karacsony elég a károgásból. Próbald meggyőzni az embereket arról,hogy a Rákosrendezői terv Budapest érdeke,befejeztével valószínű gyönyörködhetünk benne. Ekkèpp gondolkozz,te ütődött.
Gábor lovag
2024-03-14 at 14:18
Ennek a gerinctelen féregnek mindig olyan a képe mint aki éppen maga alá csinált … és igen, már teljesen belepte a kupac amit Ő és a többi anyasomorító Budapest vezetése címen művelt az elmult 5 évben. Remélem néhány hónap múlva végleg eltűnik a tettestársaival együtt a pokolban !!!
TalEle
2024-03-14 at 13:48
Ha a f@szopó sorosista pesti csőcseléken múlott volna, akkor a Városliget projetből (Magyar Zeneháza, Néprajzi Múzeum, stb) sem lett volna semmi… A Kormánynak egy fillért sem szabadna Budapestre pazarolnia, amíg a Karácsony-féle Soros ügynökök irányítják!
Cser Borbála
2024-03-14 at 12:39
akkor minden villamoson, minden buszon, telefonon Karácsony fogja hírdetni a lakógyűlést.
Kérdezzük meg tőle: ha arab tőke nem jön, ő meg tudná valósítani: Ha arab befektető nem jön, akkor élénkül az építőipar: Hány munkahelyet teremt ez a projekt?
Ez a főváros döntése, a főváros kompetenciája, vagy az államé?
Ungarn über alles !
2024-03-14 at 12:34
mit ehetett ez az állat ?
…már megint olyan kínkeservesen-szaró pofát vágott
matrix
2024-03-14 at 12:24
Karácsony a Budapesti értelmiségi rétegnek
“Ha én miniszter leszek mindenki kap a bőség kosarából ”
😂😂😂😂😂😂😂😂😂