Pesti Srácok

Karigeri sírógörcsöt kapott, már nem szereti a püffedt Nagy Ervint és a Tisza Párt is csúnya lett

Karigeri sírógörcsöt kapott, már nem szereti a püffedt Nagy Ervint és a Tisza Párt is csúnya lett

Kedvenc főpolgármesterünk karakán időszakát éli, hiszen legutóbb a tiszás Barna Juditnak szólt be sértődötten a Fővárosi Közgyűlésen, ahol a demokrácia alapjait magyarázta el a Pikachu-imádó képviselőnek, most pedig Nagy Ervin következett a sorban. Gyanús, hogy ennek a cicaharcnak is valamilyen sunyi alku lesz a vége, ahogy szokott, addig azonban, amíg a takaréklángelmék egymást kóstolgatják, helyezkedjünk el kényelmesen a fotelban és kamillázzuk be a nagy tudást a mesterektől. Ne felejtsük, ezek az emberek mind országot akarnak irányítani, pedig Budapesten is csak anarchiát okoznak.

Láttuk a márciusi Fővárosi Közgyűlésen, hogy Karácsony Gergely felhúzta magát, és a tiszás Barna Juditnak részletesen elmondta, hogy a demokrácia nem azt jelenti, hogy mindig az van, amit szeretnénk. A tiszás képviselő ugyanis ki volt akadva, hogy valamit nem szavaztak meg, amit ők szerettek volna elfogadtatni. Konkrétan megsértődött, hogy nem lett többségük, nem értette. Karácsony pedig tökéletesen tudja, hogy mi az az áldozatszerep, évekig gyakorolta, így most jó érzés lehetett átmenni a másik oldalra és onnan okoskodni. Így telnek a baloldali takaréklángelmék napjai a fővárosban, de a harci helyzet közben fokozódott.

De honnan fakadnak az új keletű fájdalmak? Hiszen legutóbb azért, másodjára már megszavazták a Tisza által tömködött és minden eszközzel pozícióba kívánkozó Bódis Krisztát is Karácsonyék. Helyreállni látszott a koncon marakodó elvtársak kedve és a labilis egyensúly, most azonban a főpolgármesterből egy szereplése alkalmából kitört a hiszti és nekiment a püffedt Nagy Ervinnek és a Tisza Pártnak is. Lyuly! Karácsony ugyanis kritikusan fogalmazott a nemzet egyik legokosabb színészéről, Nagy Ervinről, aki egyébként még most sem tudja, hogy nincsenek főpolgármester-helyettesek a fővárosban. A főpolgármester szerint:

PestiSracok facebook image

A sértődés azonban itt még nem fejeződött be, hiszen Karácsony szerint embervadászatot folytat ellene a Fővárosi Közgyűlés jobboldali kétharmada, azaz a Tisza Pártot és Vitézy Dávidot is ebbe a halmazba sorolja a Fidesz mellé. Sokszor csapunk le arra, hogy Karácsony Gergely áldozatpózba vágja magát és maszatos arccal vinnyog, most azonban még viccelődni sem kell vele, mert tényleg, szó szerint azt mondja, hogy őt MINDENKI bántja. A Tisza, a Fidesz és Vitézy is, de ő persze kőkemény állja a sarat és megharcol az összes ellenféllel. A siránkozás mellett a mutogatás sem maradhatott ki a főpolgármester repertoárjából:

A sok lehetetlen társaság mellett az igazi és egyetlen alkotó erő tehát nem más, mint a levitézlett DK és a Gyurcsány által támogatott Karácsony, akinek Párbeszéd nevű családi pártja már a nulla százalékos álomhatárt se tudja meghaladni. Nekünk csak egyetlen kérdésünk van a sértődött karmolászás közepette: DOLGOZNI KI FOG? Mert valahogy Budapest sorsa egyik baloldali bőgőmajmot sem érdemli, a fővárosról elég annyit mondani, hogy ki van véreztetve, ezért gazdátlan. Úgy tűnik, a baloldali szemétdomb károkozása még mindig újabb mélységeket tud elérni, félünk, hogy ezzel még nem értük el a lejtő végét.

Vezető kép: Hatlaczki Balázs/PS

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.