
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerdán üdvözölte egy közösségi oldalon tett bejegyzésében a Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter és Bogdan Aurescu román külügyminiszter szerdai találkozóján született megállapodásokat.
A Facebook-bejegyzésben Kelemen Hunor kifejtette, hogy a román és a magyar diplomácia vezetője olyan megállapodásokat kötött Gyulán, amelyek jobbá, kiszámíthatóbbá, tervezhetőbbé teszik a két ország területén élők életét. Úgy vélte, egyrészt fontos az az egyezmény, amely a határátkelés megkönnyítéséről szól, ősztől ugyanis két új határátkelőhely (Kisvarjas–Dombegyháza és Ottlaka–Elek) nyílik Arad megyében, amelyeket remélhetőleg mihamarabb továbbiak fognak követni Szatmár és Bihar megyében is. Az RMDSZ elnöke emlékeztetett, hogy ugyanezen a találkozón, tíz év után aláírták a román–magyar kisebbségi vegyes bizottság 2011-es ülésének jegyzőkönyvét, amelybe belefoglalták azokat a kérdéseket is, amelyekben nem sikerült előrelépnie a két államnak a nemzeti kisebbségek helyzetét illetően.
Ezt követően újra össze lehet hívni a vegyes bizottságot, újra lesz intézményes párbeszéd Románia és Magyarország között közösségünk helyzetéről. Hosszú évek óta mondjuk, és nagyon reméljük, hogy beérik az az alapigazság, miszerint, ha a két ország kapcsolata jó, az kedvez a gazdaságnak, kedvez a romániai magyaroknak, és jó valamennyi állampolgárnak
– írta Kelemen Hunor.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kiss Gábor
aladin
2021-04-29 at 16:12
A románok nagyon cselesek, annyi határátkelöt csinálnak amennyit a magyarok akarnak, csa ne kérjék az autonomiát és Kelemen Hunor már ennek is örül, ez csak félrevezetés.
Hesslerezredes
2021-04-29 at 09:55
Ahogy fogy az Erdélyi/Romániai magyarság, úgy lesznek a románok egyre engedékenyebbek.
Lehet, hogy egy nap majd arról kötünk velük egyezményt, hogy milyen szépen fognak fenntartani egy székelymagyar rezervátumot valahol Erdély közepén, az amerikai indián rezervátumok mintájára…:(((((((((((((((((((((((
Solaris
2021-04-29 at 07:14
Az EU.ban egy új határátkelő nyitása nem kellene hír legyen.Amint a sok kilométeres kamionsorok is eltűnhetnének.De ezt az említett politikusnak mondottak képtelenek megoldani. De örülni lehet, egyelőre azt is szabad, cssl legyen rajtad FFP2.