Az EU kereskedelmi biztosa arra figyelmeztetett, hogy Kína ukrajnai háborúval kapcsolatos álláspontja veszélyeztetheti az Európával való kapcsolatát. Ugyanakkor kiegyensúlyozottabb gazdasági kapcsolatra szólított fel Kínával, megjegyezve, hogy az EU kereskedelmi deficitje már közel 425 milliárd dollár, számolt be a Guardian.
Valdis Dombrovskis a kínai Cshinghua Egyetemen tartott beszédében elmondta, hogy az EU és Kína jelentős politikai és gazdasági ellenszéllel néz szembe, ami miatt eltávolodhatnak egymástól.
A legerősebb, de nem az egyetlen ellenszél, Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborúja, és az, hogy Kína hogyan foglal állást ebben a kérdésben
– mondta. Az EU kereskedelmi biztosa sürgette Kínát, hogy foglalkozzon a kölcsönösség hiányával a gazdasági kapcsolatokban, mondván, hogy “a számok magukért beszélnek”. Hozzátette, hogy Kína a nemzetbiztonsági és fejlesztési érdekeinek védelme érdekében politizáltabb üzleti környezetet hozott létre – számol be az AP.
A kínai kormány megpróbált semleges maradni az ukrajnai háborúban, ahelyett, hogy csatlakozott volna az Egyesült Államokhoz és Európa nagy részéhez az orosz invázió elítélésében.
A lett származású Dombrovskis megjegyezte, hogy a területi integritás mindig is kulcsfontosságú elv volt Kína számára a nemzetközi diplomáciában. “Oroszország háborúja ennek az elvnek a durva megsértése” – mondta.
Ezért nagyon nehéz megértenünk Kína álláspontját Oroszország Ukrajna elleni háborújával kapcsolatban, mivel az Kína saját alapelveit sérti
-tette hozzá.
Forrás: Guardian; Fotó: MTI/EPA/Julien Warnand
Facebook
Twitter
YouTube
RSS