A tajvaniak a mi háborúnkat vívják! Avagy mit is jelent háborúpártinak lenni?
Sok mindent kell egyszerre gondolni ahhoz, hogy valakit háborúpártinak tekinthessünk. A békepártiság egyszerűbb, csak annyi, hogy nem akarunk beszállni egyik oldalon sem. Mert általában és konkrétan sincs értelem ennek a háborúnak szerintünk.
A "háborúpártiak" gondolathalmazából tökéletesen kimutatható, hogy miért is nincs értelme az egésznek. A háborúpártiak szerint tehát a következő kijelentések egyszerre igazak:
Ez egy imperialista területszerző háború az oroszok részéről.
Ez egy orosz-ukrán háború.
Ukrajna abban a rendszerben makulátlan demokrácia, amelyben Magyarország legfeljebb részben szabad.
Ez azért lényeges, mert ugye az teljesen nyilvánvaló, hogy soha semmilyen más nagyhatalom nem avatkozott be az ukránok belügyeibe csak az oroszok. Az ukránok semmiféle okot nem adtak arra, hogy az oroszok megtámadják őket. Tényleg semmilyent.
A NATO-ba való ukrán belépés semmiféle fenyegetést nem jelentett volna Oroszország számára.
Senkinek semmiféle gazdasági és egyéb érdeke nem fűződik az orosz-ukrán háborúhoz. A legjobb ukrán termőföldek amerikai és kínai kézbe kerülése normál piaci folyamat, minden korrupció nélkül történt, az ukrán emberek örülnek ennek, és bizonyosan az ő érdekeiket szolgálják ezek a tulajdonosváltások.
Geopolitikai realitás nincs. A világ minden dolga leírható a jó és a rossz átmenetek nélküli átmenetpárjával. Szükségszerűen mi vagyunk a jók. Ja! És ez a "miháborúnk"!
- Oroszországot demokratizálni kell. Putyin egy beteg állat, Joe Biden egy ízig-vérig humanista demokrata.
- Ukrajnának harcolni kell az utolsó ukránig.
- Az ukránok betartották a minszki megállapodást, az oroszok nem.
- NATO katonák és a legmodernebb nyugati fegyverek nélkül Ukrajna győzni tud.
- Ha nem tud, a Nyugat átadja a legmodernebb fegyvereit is, a győzelemhez szükséges mennyiségben természetesen.
- 50-70 ezer nyugaton kiképzett ukrán katona megjelenése a fronton, nyugati fegyverekkel, döntő győzelmet tud elérni.
És ha elkezdjük piszkálni, kiderül, hogy a háborút a bizonyosan bekövetkező végső győzelemig folytatni kívánó felebarátaink ezeket a gondolatokat mind vallják. Tulajdonképpen korlátlan számban állíthatók fel olyan teljesen abszurd állítások, amelyeket a tárgyalásokat elutasító, a háború győzedelmes megvívását biztosra vevő felebarátaink bizonyosan vallanak. Mert ha nem vallanának ilyeneket, akkor ők is a tárgyalásokat szorgalmaznák.
A történelmi analógiák mindig kétségesek, de azért sokatmondóak. A németek például 1943 nyarán már elvesztették a háborút. A kurszki csatában elpusztultak azok a minőségi alakulataik és eszközeik, amelyekkel hosszabb távon tartani tudták volna a keleti frontot, a szinte ugyanakkor bekövetkező szicíliai partraszállás után pedig egy újabb fronton voltak kénytelenek harcolni Olaszországban. A nagykép alapján onnantól a németek számára nem volt katonai megoldás a helyzetükre. Akkor sem, ha a lehető legracionálisabb katonai és fegyverfejlesztési döntéseket hozzák, és nem egy fantaszta álomvilágában vívnak háborút. Legfeljebb elhúzhatják a háborút, az amerikai atombombáig, vagy addig, amíg az oroszok is össze nem hozzák a magukét. De a németek még két hosszú évig háborúztak Hitler elképzelései szerint, még egy második, tulajdonképpen harmadik frontot is létre kellett hozni ellenük. Annak ellenére, hogy már csak rossz döntéseket hoztak. És még jópár csatában megverték a nyugatiakat és az oroszokat is, mielőtt a folyamat legvégén összeomlottak. Iszonyú veszteségekkel fizettek a háború két éves meghosszabbításáért, amelyet már a győzelem esélye nélkül vívtak.
Az ukránok nem egy háborút húztak el már legalább egy évig, hanem egy "különleges katonai műveletet". Amikor ez az egész elkezd totális háborúvá alakulni a másik fél részéről is, vajon milyen esélyeik lehetnek? A NATO teljes szerepvállalása nélkül nyerhetnek-e az ukránok?
Az ukránoknak nagyjából ugyanazokkal a támadófegyverekkel kellene legyőznie az oroszokat, amelyekkel eddig az oroszoknak nem sikerült legyőzniük őket.
Az oroszok védekező fegyverei ugyanis, amelyek nyugati változatai olyan sok lokális sikert hoztak az ukránoknak, a kézi légvédelmi és páncéltörő eszközök ugyanis ugyanolyan hatékonyak lesznek a másik oldalon is. Háborúpárti barátaink szerint sohasem kell szembenéznünk egy orosz győzelem következményeivel, mert az nem következhet be. Ebből kifolyólag nekünk magyaroknak, a magyar államnak, 45 évig orosz megszállás alatt lévő ország polgárainak semmilyen formában nem kell, sőt nem szabad készülnünk erre a lehetőségre.
Mert ennek a lehetőségnek a megfontolása is dicső nyugati szövetségeseink elárulása. Akik még sohasem hagytak cserben sem bennünket, sem más szövetségesüket, soha. A szövetségesi hűség ebben az értelmezésben az, hogy csak a szövetségeseink végső győzelmére szabad felkészülnünk, mert más végkimenetel nem lehetséges.
A történelmi valószínűségek alapján és a második világháborús analógia alapján is lesz Nyugat-Kyiv és Kelet-Kijev végül, Oroszország a Dnyeperig tart majd, délen esetleg Romániáig. Lengyelországot nem visszatolják az eredeti helyére, a nyugati határa marad, viszont valahogy ő rá fog hárulni a saját egykori területének a pacifikálása és újjáépítése. És középen tényleg lesz egy "ukraina", határvidék, amit országnak hívnak és a fővárosa Zsitomir lesz majd. Nyugat-Kyiv mégis furcsán hatna.
Háborúpárti barátaink szükségszerűen azt is gondolják, hiszen a világ minden pontján a mi szabadság-sztenderdjeink érvényesek, hogy Tajvanért is ugyanekkora lendülettel kell majd harcolnunk.
A tajvaniak a mi háborúnkat vívják.
És biztosan örülni fognak annak a 2-3 Mig 29-esnek és 40 éves F-16-osnak, amit majd Európától kapnak segítségül. De Kínával is megszakítunk minden kapcsolatot, mert azt kívánják az európai értékeink. Másképp fogalmazva Kedves Barátaim, ma nem békepártinak, vagyis tárgyaláspártinak lenni, maga az őskáosz, a tohuvabohu, beletörődés a lehető legrosszabb kimenetelekbe.
Arról a kedves részletkérdésről nem is beszélve, hogy harcias barátaink minden részvéte az ukránoké, de a testi épségükért azért nem aggódnak annyira, harcoljanak csak meg az országukért, ha már annyira szabadok akarnak lenni.
Irracionális a békevágyunk? Lehet, de akkor minek nevezzük azt a gondolatkört, amely szerint a háború vége egy demokratikus Oroszország lesz?
Vezető kép: A tajvani hadsereg különleges alakulatának tagjai tüzérségi gyakorlaton vesznek részt a dél-tajvani Penghuban 2022. október 19-én. MTI/EPA/Ritchie B. Tongo
