Ha Lipovecz Ivánt sem az állambiztonság, sem a katonai szolgálat (MNVK–2.) nem nyerte meg magának, akkor valamit nagyon ügyesen csinált. Tény, hogy Lipovecz egészen 2005-ig vezetette azt a HVG-t, amelyet két, hozzá hasonló közgazdászból lett újságíró, Vince Mátyás és Gyulai István talált ki Vietnamban, ahol a Magyar Néphadseregnek (és nagy valószínűséggel az MNVK–2.-nek) fordítottak és tolmácsoltak az MNVK–2. megnyertjével, Aczél Endrével együtt. Később Vince 1988-ban arra a Lipoveczre bízta a lapot, aki már gimisként az iskola „KISZ-csúcsvezetőségének” agitprop titkára volt, közgazdász-hallgatóként Finnországba és Szófiába, a VIT-re utazhatott, majd a Rádió és a KISZ embereként Egyiptomot, Chilét, Amerikát és Svájcot is megjárta. Majd később bonni tudósító volt. Ennek ismeretében nyugodtan írhatjuk, hogy hálózati újságírónak tekinthetjük.
Ahogyan előző cikkemben megírtam, 1988-ban Lipovecz Iván vette át a HVG főszerkesztését az Amerikába induló Vince Mátyástól. Lipovecz aztán egészen 2005-ig a HVG élén maradt. Megkísérlem bemutatni az ő rendszerváltás előtti pályafutását.
„1946-ban születtem. Harmincnyolc éve, az egyetem elvégzése óta vagyok újságíró, ennek az időnek az első felét a Magyar Rádióban, a másodikat pedig a HVG-nél töltöttem főállásban. A hetilapnak tizenhét éven át voltam a főszerkesztője” – írta önmagáról Lipovecz egyik könyvének fülszövegében. Látni, hogy a kádári sajtóban már egészen fiatalon felbukkant, egészen pontosan 1961-ben az Ország-Világban, amikor a Magyar-Szovjet Baráti Társaság lapja a „Ki tud többet a Szovjetunióról?” című játék végeredményéről tudósított. Amelyet a Főváros IX. kerületében rendeztek.
„A GYŐZTES: Lipovecz Iván, másodikos gimnazista. Csak a fejtörő végén derült ki, hogy tulajdonképpen »kakukkfiók«… VIII. kerületi, a Fazekas Gimnázium növendéke, aki véletlenül jött ide, s ha már eljött, hát megnyerte az első díjat, a »Ljubityel« fényképezőgépet… Megérdemelte, mert valóban ő tudta a legtöbbet az MSZBT [az említett Magyar-Szovjet Baráti Társaság] IX. ker. elnöksége, a ker. tanács oktatási és népművelési osztálya, a KISZ és a nőtanács IX. kerületi bizottsága által a IX. kerületi középiskolák részére rendezett »Ki tud többet a Szovjetunióról?« című vidám fejtörőn.”
A boldog győztes. Forrás: Ország-Világ
Két évvel később (1963-ban) a Budapesti KISZ Élet írt róla Ki miben tudós? című cikkében. A fiatal Lipoveczet itt az egyik elődöntő résztvevőjeként mutatták be: „Lipovecz Iván, a Fazekas Gimnázium IlI/d osztályos tanulója. Ő sem »földrajz szakos«, jogásznak készül. A verseny, a vetélkedés kedvenc szórakozása, ezért is nevezett. Tavaly egy kerületi »Ki tud többet a Szovjetunióról« című MSZBT-versenyt nyert meg, s állandó résztvevője az iskolai tanulmányi versenyeknek is. […]
A tv-szereplés előtt egy nappal választották meg az iskolai KISZ-csúcsvezetőség agit.-prop. titkárává. Eddig osztályszinten töltötte be ugyanezt a tisztséget.”
Már KISZ-esként. A fotó őt ábrázolja, a szöveg másik elődöntősről szól (külkeresek gyerekeként járta a világot). Forrás: Budapesti KISZ Élet
Bolgár Györggyel, Farkasházyval és Bauer Tamással
Lipovecz Iván tehát a Fazekas Gimnázium „KISZ-csúcsvezetőségének” agitprop titkára volt. A középiskola után a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen folytatta a tanulmányait, ahol 1968-ban végzett. Nemzetközi ismeretek szakon.
„»A közgazdasági egyetem nemzetközi ismeretek szakán végeztem 1968-ban, és miután
az egyetemi évek alatt már nagyon sokat dolgoztam a Közgazdász című egyetemi lapnak olyan ma is jól ismert személyekkel együtt, mint Bauer Tamás, Farkasházy Tivadar és mások, szinte magától értetődő volt, hogy amikor azt kellett eldönteni, mivel foglalkozzam, akkor az újságírás volt számomra az első számú kihívás« – idézi a daliás időket. »Nagyon szerencsések voltunk Bolgár Györggyel együtt – aki csoporttársam volt –, mert sikerült bekerülnünk a Magyar Rádióba, rögtön az egyetem után, és ez indított el mindkettőnket az újságírói pályán«”
– mondta magáról.
Mivel az említett Közgazdász újság [a cím felett a szokásos: „Világ proletárjai, egyesüljetek!”] akkori példányai – teljesen, részben? – fel vannak töltve a jogutód intézmény (Corvinus) honlapjára, ez is a segítségünkre van.
Lipovecz nevére először egy 1965-ös cikkben bukkanhatunk rá, amikor a Népköztársasági ösztöndíjjal kapcsolatban említik. Ekkor másodikos. Egy évvel később a „Vietnami napokkal” kapcsolatban merült fel a neve. A cikk szerint az egyetemen előbb megnézték az Ilyen ez a háború című dokumentumfilmet, majd a film rendezője, ifjabb Schiffer Pál beszélt, aki „két hónapot töltött Vietnamban”.
A KISZ-titkár beszéde után Lipovecz és két társa szemelvényeket olvastak fel a nemzetközi sajtóból.
Megnyitják az 1968-os VIT-et a Levszki Stadionban. Forrás: Fortepan; adományozó: Szalay Zoltán
Egy év múlva (1967) Lipovecz már a „KISZ külügyi bizottságának kezdeményezéseiről” publikált cikket. Szintén ebben az évben Helsinkibe indultak („Irány Helsinki”), a finn közgazdasági főiskola meghívására. Három hallgatóról írt („Simon Pál, a KISZ VB szervezőtitkára, T. Klára, a Kultúrosztály képviselője és Betlen János, az általános kari vezetőség tagja.”)
Betlen Jánossal ment Finnországba
Igen, a későbbi tévés-riporterről, Betlen Jánosról van szó. Lipovecz az útról több cikket írt („Helsinki jegyzetek”), amikből egyrészt kiderül, hogy ő is Finnországba mehetett, másrészt az is, hogy több nyugati filmet megnézett.
James Bond Japánban olyan missziót teljesít, amelynek célja: amerikai–szovjet összefogás – angol sugallatra természetesen – a »sárga veszedelem« ellen. […] Az antikommunisták egyszeriben cseppet sem szimpatikusabb »fajvédők«, ugyanakkor sokak gondolata még zavarosabbak lettek – e cél elérése a nyugati világ propagandagépezetének elvitathatatlan történelmi hivatása!
– figyelmeztette cikke végén az olvasót.
Ezzel az úttal kapcsolatban már az országos sajtóban is megjelent a neve (a KISZ-es Magyar Ifjúságban), ahol a Finnországban megrendezett Nemzetközi Diákhétről írt. A cikkben fotóval illusztrálják azt a beszélgetést, amelyet egy amerikai tanulóval [„Jerry Sumida, a Yale Egyetem hawai születésű japános arcú diákja”] folytatott.
Az írást annak a DIVSZ-nek a magasztalásával kezdte, amiről ma már tudjuk, hogy a szovjet KGB egyik fedőszervezete volt. „[…] A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség – a haladó és békeszerető fiatalok immár százmilliós nemzetközi szervezete” – írták a cikk bevezetőjében.
Nem meglepő, hogy 1968-ban ő is elutazhatott a szófiai Világifjúsági Találkozóra (VIT), mint a Marx KISZ KB technikai bizottságának a tagja. Erről nagy beszámolót is írt. A központi, szinte egyedüli téma: természetesen Vietnam.
Beszámolóm – jól tudom – korántsem teljes. […] Politikai munkásként vettem részt a fesztiválon és az ottani politikai munkáról próbáltam képet formálni.
Ezúttal Szófiába ment. Forrás: Közgazdász
A diploma megszerzése után a Rádióhoz került
Saját elmondása szerint az egyetem elvégzése után – Bolgár Györggyel együtt – rögtön a Rádióhoz kerültek. Ezt az őt méltató 1969-es Magyar Hírlap-cikk is megerősíti:
„Lipovecz Iván is földrajzban, majd irodalomban jutott a döntőbe, ő a Közgazdasági Egyetemet végezte el. Igaz, a nemzetközi kapcsolatok szakon gazdaságföldrajzi ismereteit is hasznosíthatta. Tavaly szeptember óta ismét elég sokat hallani a nevét, ezúttal a rádió műsoraiban. A külpolitikai rovatnál dolgozik, kommentárokat, önálló kisebb ismertetéseket, előadásokat ír. Több külpolitikai-világgazdasági tárgyú cikke jelent meg a Magyar Hírlap és a Magyarország hasábjain.”
A KISZ KB egyiptomi delegációjában
Közben a kommunista ifjúsági szervezetnél is fontos ember maradt. Szintén 1969-ben a KISZ KB egyiptomi delegációjának tagjaként említették a Budapesti KISZ Élet egyik 1969-es számában: „Molnár György КВ-titkár, Főcze Lajos budapesti titkár és Lipovecz Iván”.
Afrikai kaland
Amerikai út és Ifjúsági Világkonferencia
Egy év múlva a Magyar Ifjúságot tudósította a New York-i „Ifjúsági Világkonferenciáról”: „Szókimondó fiatalok az ENSZ-ben […]
Sokan azon félelmüknek adtak hangot, hogy az ifjúsági közgyűlés csupán egy Amerika-ellenes, antiimperialista gyülekezetté válik. Egy jónevű bostoni napilap, a Christian Science Monitor tudósítója írta e sorokat az ENSZ-ből küldött első jelentésében, amelyben az Ifjúsági Világkonferencia megnyitójáról számolt be.
Az aggodalmaskodókról (személyükről, státusukról, nemzeti hovatartozásukról) aztán ennél több nem is derült ki a cikkből, de – mint a New York-i találkozó 630 részvevőjének egyike – magam is tanúsíthatom: a küldöttek és a rendezők, a hivatásos diplomaták és az ENSZ folyosóin felbukkanó, leginkább kétes egzisztenciájú figurák körében egyaránt jócskán akadtak olyanok, akiket szinte »sokkolt« az első kétnapi plenáris ülés vitája, az a nyíltan és következetesen imperialistaellenes alaphang, amelyet a világ 118 országából összesereglett fiatalok túlnyomó többsége magáévá tett, és amelyet a konferencia legvégéig sikerült megőrizni. Még ha – mint a párizsi Le Monde írja – tumultuózus jelenetek vagy – a Newsweek című amerikai hetilap szerint — lábdobogás és asztalveregetés árán is.
Az igazat megvallva: mi, a szocialista országok delegátusai sem voltunk egészen felkészültek arra, hogy ez a maga nemében első ifjúsági világtalálkozó – mert a VIT-ekkel semmilyen szempontból sem hasonlítható – ilyen döntően pozitív kimenetelű lesz.”
New York, 1970-ben. Forrás: Fortepan; adományozó: LHM
Genf és Chile, majd a lengyel kaland Bolgárral
Ugyanebben az évben a Genfben megrendezett leszerelési értekezletről írt [Magyar Ifjúság]: „A nukleáris fegyverek birtoklása összehasonlíthatatlanul nagyobb veszélyt jelent az emberiségre, mint a hagyományos fegyverzetek a múltban bármikor. Ugyanakkor igaz az is, hogy a megegyezés, a kölcsönös engedménytétel ma már nem példa nélküli, különösen nem a genfi tanácstermekben, ahol a hatvanas években megannyi részkérdésben jött létre megállapodás, többek között a leszerelési konferencián is.”
Majd jött a lengyelországi út régi csoporttársával, Bolgár Györggyel [1972, Magyar Rádió, „Druga Polska. Bolgár György és Lipovecz Iván lengyelországi úti jegyzete.”]. Ekkoriban Chilébe is eljutott, hiszen ugyanabban az esztendőben – 1972 – megjelent a következő cikk:
„Amikor az idén Chilében jártam, felelős emberekkel folytatott beszélgetésekből az a benyomásom támadt (és ebben azóta az események csak megerősítettek), hogy Chilében sajátos formákat öltő osztálybirkózás folyik […]”.
Finnország, Egyesült Államok, Svájc, Egyiptom, Chile, Lengyelország, Bulgária – utóbbi kettő kivételével a többi országról egy átlagember, de egy átlagos újságíró is csak álmodozhatott. Nem meglepő, hogy alig harminchárom évesen bonni tudósító lett.
Folytatjuk.
Vezető kép: Göncz Árpád (b), Cushrow Irani (j3), az IPI elöke, Peter Galliner (j2), az IPI igazgatója és Lipovecz Iván (j), a HVG főszerkesztője a Hilton szálló báltermében, ahol 1992. május 20-án Göncz Árpád köztársasági elnök adott díszvacsorát a Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) számára. Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS