A politikus aláhúzta: a rezsicsökkentés nem szűnik meg, az továbbra is jár mindenkinek az átlagfogyasztás szintjéig. A baloldal nyilatkozói szerint kellett volna eltörölni évekkel ezelőtt.
A Fidesz frakcióvezetője Tusnádfürdőre látogatott, ahol egy politikai kerekasztal-beszélgetés keretében Nacsa Lőrinccel, Keresztes László Lóránttal, valamint Molnár Zsolttal folytatott vitát aktuális politikai ügyekről. A vita után Kocsis a Hír TV-nek adott rövid interjút. A rezsicsökkentés körül kialakult vitával kapcsolatban Kocsis Máté kérdésre válaszolva elmondta: az álláspontok megvitatása fontos dolog.
Éppen ezért kifejezetten hátrányos, hogy a baloldali politikusok „indulati vitát folytatnak az ügyben, és valótlanságokat állítanak”
– emelte ki.
A politikus emlékeztetett: a rezsicsökkentést a jobboldali-konzervatív kormány vezette be, a baloldal pedig soha nem támogatta.
Sőt, több nyilatkozójuk szerint már el kellett volna törölni évekkel ezelőtt.”
– idézte fel.
Kocsis Máté elmondta, hogy a rezsicsökkentés nem szűnik meg, az továbbra is jár mindenkinek az átlagfogyasztás szintjéig. Majd kifejtette, hogy Magyarország áramellátásának a paksi atomerőmű csak egy meghatározott részét fedezi.
„Egészen furcsa, hogy a baloldali politikusok soha nem támogatták a rezsicsökkentést, de most hirtelen fényt kaptak, és nagyon nagy támogatói lettek ennek”
– tette hozzá.
(Mandiner)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS