Ami a Gundel körül megy, az ugyanolyan rosszízű, populista demagógia, mint ami ellen általában azok emelnek szót, akik most elárasztják az éttermet negatív kommentekkel – írta egy kommentben Kóka János. Mint a korábbi SZDSZ-es politikus hangsúlyozta, a Gundel évtizedek óta különböző kormányok, közintézmények beszállítója, amelyről az ellenzéki politikusok is tudnak, hiszen évek óta hasonló áron ebédelnek a Parlamentben.
A Gundel évtizedek óta különböző kormányok, közintézmények beszállítója – írta Kóka János, a korábbi MSZP-SZDSZ kormány gazdadági minisztere szerdai Facebook-kommentjében. Mint hozzátette, a Gundel ezúttal is, ahogy korábban, közbeszerzésen nyerte el a megbízást. A miniszterelnökség Várba költözésével kapcsolatos ellenzéki hisztériakeltés kapcsán hozzátette,
ahhoz, hogy (a Gundel) nyertes lehessen, oda kellett áraznia, ahol például a parlementi étkezdében, vagy a Fehér Ház (Képviselői Irodaház) menzáján lehet ebédelni. Ezeken a helyeken ma 7-800 forintért lehet ebédmenüt kapni. Ebben nincs semmi újdonság, korábban is így volt.
Forrás: facebook.com; Fotó: MTI
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS