Pesti Srácok

Kollégáink már megérkeztek Csíksomlyóra – Hamarosan élőben jelentkezünk Erdély szívéből! (Galéria)

Kollégáink már megérkeztek Csíksomlyóra – Hamarosan élőben jelentkezünk Erdély szívéből! (Galéria)

Kollégáink már megérkeztek Székelyföld szívébe, hogy élőben közvetítsenek a csíksomlyói búcsúról. Stábunk tagjai a búcsút követően Böjte Csabát is meglátogatják, és olyan fiatalokkal is találkoznak, akik Csaba testvér otthonában nevelkedtek. Ahogyan már korábban beszámoltunk, az idei évben háromszázezer zarándokot várnak a szervezők, a Kárpát-medence minden pontjáról.

Csíksomlyó napjainkra nemcsak a magyarság leghíresebb és az egyik legnagyobbá vált ünnepe, hanem a nemzeti összetartozás szimbóluma is lett. Hiszen az a bizonyos híres nyereg lett az a biztos pont az évtizedek alatt, ahol a dunántúliak a palócokkal, a felvidékiek a csángókkal, a vajdaságiak a székelyekkel, az alföldiek a mezőségiekkel együtt köszöntik a Szűzanyát, imádkozva Magyarországért, annak megmaradásáért. Az idei búcsú mottója: „Üdvözlégy, ki szűz lévén templommá lettél!” A búcsú hátteréről bővebben ITT olvashatnak.

A napokban a Székelyföld számos szegletéből, de az elmúlt hetekben Magyarországról és Erdélyből is indultak gyalogos zarándokok, keresztalják Csíksomlyóra, ahol szombaton tartják a hagyományos pünkösdi búcsú nagymiséjét. A Kárpát-medence legnagyobb vallási eseményén és zarándoklatán Novák Katalin köztársasági elnök is részt vesz. Magyarországról három zarándokvonat szállítja Csíksomlyóra a híveket, a Boldogasszony zarándokvonat péntek reggel megérkezett 900 utasával. A Csíksomlyó expressz és Székely gyors egyesített szerelvénye másfélezer utasával délben haladt át Nagyváradon, ahol helyi magyarok kíséretében Tőkés László volt református püspök köszöntötte őket és mondott áldást.

A félórás késéssel érkező vonatot délután Kolozsváron is népes tömeg várta, néptáncos-zenés műsorral fogadta a pénteki forgalomtól túlzsúfolt pályaudvaron a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szervezésében. A zarándokokra Székely Dénes kolozsmonostori plébános mondott áldást. Rámutatott: most, mikor fekete felhők gyülekeznek Európa ege felett, még nagyobb szükség van a Szűzanya segítségére. A jelenlévők együtt mondták el a Miatyánkot és az Üdvözlégyet. Azzola Katalin, az RMDSZ kolozsvári elnöke köszöntőjében arra intette a zarándokokat: engedjék, hogy a búcsú átformálja a lelküket, jobb emberré tegye, megnyissa őket embertársaik felé.

PestiSracok facebook image

– kívánta. Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának nevében Kőrösi Viktor Dávid vezető konzul elmondta: a csíksomlyói zarándoklat jelentősége össznemzeti. Csíksomlyó üzenete, hogy "egy az Istenünk, egy az anyanyelvünk, egy a kultúránk", és erre az utánunk következőket is megtanítjuk - mondta.

– jelentette ki a vezető konzul, aki szerint előbbi összeköti a magyarokat, akik lehetnek ismeretlenek egymás számára, de idegenek nem. Az átutazókat Marosán Csaba, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze köszöntötte, majd Vígh Ibolya, a Kolozsvári Magyar Opera magánénekese énekelt nekik. Az éneklésbe a vonattal érkezettek és az őket váró helyiek is bekapcsolódtak, majd a vonaton utazó Dévai Nagy Kamilla és zenészei is elénekeltek két dalt. A magyar és székely zászlókat lengető zarándokok a Rezeda zenekar és a vajdaszentiványi táncosok előadása alatt tértek vissza a vonatra, mely üdvrivalgás közepette gurult ki a kolozsvári állomásról.

Kerékpárral indult Csíksomlyóra pénteken kora délután Novák Károly Eduárd román sportminiszter is bukaresti hivatalából. A paralimpiai aranyérmes sportoló közösségi oldalán azt írta, a kerékpáros zarándokutat a román sport jövőjéért és a paralampiai sportolókért teszi meg. Az RMDSZ minisztere Ploiestiről is bejelentkezett, azt mondta, bár az időjárás nem a legmegfelelőbb, pénteken meg szeretné tenni a 260 kilométeres távot. Románia nagy részére péntek délutánra első és másodfokú viharjelzést adtak ki a meteorológusok, erős szélre, zivatarokra figyelmeztettek.

Potápi Árpád a lovas zarándokok körében érkezett Csíksomlyóra. Az államtitkár erről közösségi oldalán számolt be:

A tervek szerint pénteken délután érnek a csíksomlyói hegynyeregbe a tizenkét székelyföldi útvonalon érkező lovas zarándokok is, ahol ünnepélyes keretek között fogadják őket. A csíkszeredai városvezetés közösségi oldalán arra figyelmeztetett, hogy az érkező zarándokok miatt a gépkocsival közlekedők kerüljék a Szék útját, keressenek alternatív útvonalakat. A csíksomlyói kegytemplomban helyi idő szerint 18 órától tartják a nyitó szentmisét, melyet ünnepi rózsafüzér és éjszakai virrasztás követ.

Download (1)
Download (2)
Download (3)
Download (4)
Download

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.